Három eljárással "feszítenék keresztre" Horváth Andrást - a maximum tétel 8 börtönév

Három eljárás zajlik a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András ellen - holott fellépése után érdeksérelmet legfeljebb csak az áfa-csalók szenvedtek.

Nemcsak adatokkal való visszaélés miatt nyomoz a rendőrség az adóhivatal feljelentése nyomán, hanem rágalmazás és hivatali visszaélés gyanúja miatt is, írja az Index. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.) Horváth szerint magasabb szintről jött a megbízás arra, hogy a házkutatáskor elvigyék a jegyzetfüzetét, azt gondolja, hogy egy másik államhatalmi szerv kutatja, kikkel találkozott ő mostanában. 

Az ORFK válaszából derült ki, hogy az egyik feljelentés következményeként már november 22-én elrendelték a nyomozást rágalmazás vétség gyanúja miatt. A másik feljelentés alapján két bűncselekmény – visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés – gyanúja miatt rendeltek el nyomozást december 11-én. Az ORFK tájékoztatása alapján december 9-én indult el az ügyben a harmadik büntetőeljárás, az, amelyik Horváth András hivatali visszaélés miatt tett feljelentésének a következménye.

Az érintettnek, Horváth Andrásnak még szombat délelőtt sem volt pontos, hivatalos forrásból származó információja arról, hogy rágalmazással végülis tényleg meggyanúsították-e, vagy esetleg elutasították a NAV feljelentését. Számára az is csak akkor lett egyértelmű, hogy személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják, amikor csütörtökön nyomozók jelentek meg nála átkutatni a lakását.

A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a házkutatás végén Horváth szerint elvitték a számítógépének a merevlemezét, és sok más irat között azt a zöld dossziét is, amely állítása szerint a kiterjedt áfacsalásra utaló információkat tartalmazza. Sokkal több volt a zöld dossziéban, amit a csütörtöki házkutatáskor elvittek magukkal a rendőrök, mint ami a feljelentésében szerepelt, mondta az Indexnek szombaton Horváth András.

Horváth továbbra is azt mondja, hogy alaptalannak tartja az egész nyomozást, szerinte ellene nem is lehetett volna büntetőeljárást indítani. Ugyanazon a jogi állásponton van, mint amit pénteken a TASZ, a TI-Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu írt meg közös közleményében: a személyes adatokkal való visszaélés csak akkor számít bűncselekménynek, ha azt haszonszerzés céljából vagy jelentős érdeksérelmet okozva követték el, márpedig Horváth jelentős érdeksérelmet legfeljebb a feljelentésében szereplő áfacsalóknak okozhatott azzal, hogy a hatóságok előtt leleplezte a tetteiket.

Az új Btk-hoz tartozó, jogászok által készített és Polt Péter legfőbb ügyész által szerkesztett magyarázó kommentárból az olvasható ki, hogy igenis számít, ki a jelentős érdeksérelem elszenvedője. „Az érdeksérelem jelentős fokát objektíve (de az adott sértett körülményeire hivatkozva) kell vizsgálni, annak megítélésénél azonban a sértett szubjektív érzékenységének nem lehet szerepe” – áll a jogalkalmazók, bírák munkáját segítő kiadványban.

Szerző

Felezhetik a segélyt "Lázár városában"

Egy rendeletmódosítással elérte a hódmezővásárhelyi önkormányzat, hogy a segély 50 százalékát lehessen azoktól megvonni, akik nem működnek együtt.

Törvény szabályozza, hogy a családsegítővel kötelesek együttműködni a rendszeres szociális segélyben részesülők. 3 havonta találkozniuk kell a segítő munkatársaival, illetve elvárják, hogy a lakókörnyezet rendezett legyen, írja a Délmagyar. Ha mindez nem működik, akkor először felszólítják, majd kimennek az érintetthez, és ha ez sem vezet eredményre, akkor csökkenthetik az összeget. Vásárhelyen első körben 6 hónapig vonhatták meg a segély 25 százalékát, ha pedig 2 év elteltével sem változott a helyzet, akkor akár a teljes összegtől is eleshetett a jogosult. Az elmúlt 1 évben nem kellett a segély összegét csökkenteni vagy megvonni, korábban is csak néhány esetben. Havonta egyébként a rendszeres szociális segély maximum 44 ezer forint lehet – derült ki a legutóbbi közgyűlésen, ahol Molnár Lászlóné jobbikos képviselő a rendelet szigorítását javasolta.

Kérdés, lehetne-e ennél szigorúbban – jegyezte meg Lázár János országgyűlési képviselő. Mindezt helyi rendelet szabályozza, tehát lehet módosítani – hangzott a válasz a közgyűlésen. A jelenlegi 25 százalék helyett 50 százalékos megvonást javasolt Almási István polgármester azoktól, akik nem működnek együtt. Hozzátette: majd a későbbiekben látják, szükség van-e további szigorításra.

– Értem a képviselő asszony szándékát, de elég vékony jégre léphetünk – mondta Kószó Péter alpolgármester. Hozzátette: előfordulhat, hogy a jogosultak betegek, és még az ágyból is nehéz kikelniük. – Ha nem hagynánk módot az egyéni felülbírálatra, az súlyos hiba volna – tette hozzá. Azt tanácsolta: méltányosságot is vegyenek figyelembe, a tragikus élethelyzetekre tekintettel.

– A népjóléti iroda eddig is jó munkát végzett – közölte erre Almási István. Hozzátette: a rendeletbe vegyék bele az 50 százalékot, de végezzenek környezettanulmányt. Végül ezzel a módosítással fogadták el a javaslatot a képviselők.

Szerző

Itt kígyóznak embersorok az ünnepek alatt - ételosztás

Publikálás dátuma
2013.12.22. 09:16
Fotó: Bielik István
Országszerte több helyszínen osztanak ételt az ünnepek alatt a rászorulóknak, a rossz szociális körülmények között élő családoknak és a hajléktalanoknak.

Vasárnap a Rászorulókat Támogatók Egyesülete Budapest XV. kerületében, a Testvériség pálya előtti parkolóban 300 adag babgulyást, zsíros kenyeret és meleg teát, a Vitézi Rend és a Kárpátok Egyesület az Örs vezér téren ételt és ruhát oszt. A nyíregyházi Szent István téren az Átutazók Művészeti Egyesület tagjaitól kaphatnak élelmet a nélkülözők. Miskolcon és Debrecenben pedig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 300-300 főt invitál asztalhoz.

Az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei és munkatársai is főtt étellel várják a rászorulókat vasárnap a IX. kerületi Vágóhíd utca 13. melletti parkolóban, ahol hétfőn is osztanak meleg ételt. Debreceni intézményükben keddtől csütörtökig várják főtt étellel a rossz szociális körülmények között élőket. A gyulai intézményben hétfőn 16 órakor karácsonyi ünnepséget tartanak, keddtől csütörtökig 11 órától, szilveszterkor 18 órától, január 1-jén pedig 12 órától kaphatnak meleg ételt a rászorulók. A népkonyha munkanapokon működik, az intézmény pedig folyamatosan nyitva tart.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége hétfőn Somogyvámos mintegy 650 lakóját lepi meg karácsonyi ebéddel. Kedden Kecskeméten, Szolnokon és Szombathelyen is osztanak ebédet a rászorulóknak, a fővárosi Blaha Lujza téren pedig 4500 főre tartanak ételosztást keddtől csütörtökig. December 30-án a szegedi önkéntesek a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben 150 főre biztosítanak ebédet.

Szolnokon a nyíregyházi Bige Holding Csoport jóvoltából hétfőn és december 30-án 1000 adag meleg étellel várják a nélkülözőket.

Szerző