Autóvilág;NAV;ellenérték;online kassza;nagykasszás;önhibáján kivül;

2013-12-22 11:30:00

30 ezer benzinkútat, áruházat, patikát les árgus szemmel a NAV a következő hónapokban

Aki nem lépett, azt be is zárhatja az adóhivatal, aki mindent megtett, az megúszhatja, hogy nem sikerült átállnia az onlinekasszára, de utóbbi kategóriába tartozókat is erősen górcső alá veszi a NAV:

Nem kell bírságra számítaniuk azoknak a nagykasszákat üzemeltető kereskedőknek és szolgáltatóknak, akik mindent megtettek azért, hogy átálljanak az online pénztárgépes rendszerre, de ez - önhibájukon kívül - az év végéig sem sikerül, írja a hirado.hu. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.)  

Harmincezer nagykasszáról van szó, amely ezt a szolgáltatókört érinti, tehát az elkövetkező hetekben-hónapokban folyamatosan fogjuk majd figyelni, hogy hogyan zajlik az átállás, valószínű, hogy gyors ütemben” – fogalmazott Vámos György, a kereskedelmi szövetség főtitkára.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokat nem bünteti, akik mindent megtettek az átállás érdekében. Ehhez azt kell bizonyítani, hogy igényeltek az üzembe helyezéshez szükséges kódot, és felvették a kapcsolatot a beszerezni kívánt online pénztárgép gyártójával vagy forgalmazójával. Ha már megvan a forgalmazási engedély, igazolni kell azt is, hogy az adózó már megrendelte a kasszát, az egyedi igényekhez igazított rendszerek esetében pedig ütemtervvel is rendelkezni kell.

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteken azt mondta: azokat az üzleteket, amelyeknél kiderül, hogy semmilyen lépést nem tettek, akár be is zárhatja az adóhivatal.

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai számára olyan instrukciót adtunk, hogy amennyiben ezt tapasztalják január elsejét követően az ellenőrzéseknél, akkor akár végső esetben ezt a szankciót is alkalmazzák” - mondta Pankucsi Zoltán. Hozzátette: a cél az, hogy kizárólag a mulasztókat bírságolják, ne pedig azokat, akik önhibájukon kívül késnek.