szex;szűznemzés;Szabó Iréne;

2013-12-23 07:04:00

Korunk Máriái?

A csodák kérem Nyugatról jönnek. A legutóbbit az Észak-Karolinai Egyetemről decemberben repítette világgá egy tudományos havilap, a LiveScience. Az időzítés mindössze annyiban tűnik zavarónak, hogy a publikált csodával kapcsolatos kutatást 1995-2009 között végezték nyolcezer tinédzser körében, akik közül 5340 hölgy volt várandós. Mint kiderült, Amerikában nem kell duplagyessel buzdítani a fiatalokat, a szaporulat jön magától.

Mert, hogy is mondjam, a kutatás során 45 olyan ifjú hölgyre bukkantak, akik állításuk szerint szűzen estek teherbe. Igen, így történt, ahogyan írom. Az inkriminált tinédzserek kérdőíves válaszai ugyanis egyértelműsítették: ők ugyan testközelükbe sem engedték a hímnemű egyedeket, nem történt erőszak, sem/vagy mesterséges megtermékenyítés. Ékes bizonysága a csodának, hogy az első szexre jóval később került sor náluk, mint azt a gyermekeik születésének dátuma indokolta volna. Ráadásul ezeknek a lányoknak a húsz százaléka korábban tisztasági fogadalmat tett, amihez szinte törvényszerűen hozzátartozik az esküvő előtti nemi élet tilalma.


Eddig csak azzal leptek meg bennünket a tudósok, hogy a férfiak nemzőképességének fogyatkozása miatt az emberiség új korszakát az eddigitől eltérő szaporodási forma jelenti majd. Megeshet, hogy ez a szűznemzés lesz. Végtére is a nagy "asszonyelőd", Mária, a szűz, útmutatásul szolgálhat. De hivatkozhatnék arra is, hogy az élővilágban ismert szaporulati forma a szűznemzés. A madarak és a hüllők között több faj szex nélkül gondoskodik saját fennmaradásáról. Hogy az Észak-Karolinai tinik állítása esetleg tudománytalan?

Istenem. A tudomány sem mindenható, és annyi ismeretlen terület vár még felfedezésre. Meg aztán nyilván hallották: december 22-ikén Föld közelében járt egy üstökös, amelyet tiszta idő esetén akár szabad szemmel is láthattunk volna. Talán nem véletlen, hogy az "égi vándor" közeledtének hallatán derült fény az amerikai terhes szűzek létére. Őszintén szólva ezek után azon sem csodálkoznék, ha bolygónk zugolyaiból előkerülne három király, és útra kelnének Észak-Karolinába. Korunk Máriáinak felkutatására.