parlamenti őrezred;

2013-12-27 10:25:00

Milliárdokba kerül és tovább hízik az országgyűlési őrség

Tovább hízik a parlamenti sereg! Harminc fővel megemelik jövőre az országgyűlési őrség létszámát – tudta meg a Blikk az Országgyűlés Hivatalától.

Ez úgy derült ki, hogy a Blikk megkérdezte a parlamenttől: milyen céllal szereztek be november végén 10 millió forintért többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot. "Az országgyűlési őrségre 2014-ben többletfeladatok hárulnak" közölte a lappal a parlament sajtóirodája. – Átveszi az új látogatóközpont és mélygarázs biztosítását, az ottani beléptetéseket, biztonsági átvizsgálásokat. Ezzel kapcsolatban 30 fővel emelkedik az objektumőrök létszáma is.

Az Országház azonban nemcsak ezzel indokolta a 16 milliós ruhavásárlást, hanem azzal is, hogy a meglévő egyenruhák is kopnak, használódnak, illetve ki szeretnék alakítani a szükséges raktári készletet. A Blikk összesítése szerint ugyanakkor a szűk egy éve működő parlamenti őrség ruházatára 2012 őszétől már durván 208 millió forintot költött el a hivatal.

A testület január elsejével 349 fős keretlétszámmal kezdte meg a szolgálatot. A gyakorló, avagy szolgálati egyenruhájuk csaknem 19 millió forintba, a díszegyenruhájuk – hivatalos nevén társasági egyenruhájuk – és hozzá a sapka több mint 32 millióba került. Az országgyűlési őrségre amúgy az idén összességében 2,3 milliárd adóforintot költhetett el a T. Ház, ami az említett létszámbővítés miatt 2014-ben mintegy 200 millióval emelkedik, azaz összességében átlépi a 2,5 milliárd forintot.