Mihail Hodorkovszkij;Pussy Riot;

2013-12-27 15:54:00

Pussy Riot: Hodorkovszkij legyen az orosz elnök!

A Pussy Riot tagjai Mihail Hodorkovszkijt látnák szívesen az orosz államfői poszton - az orosz punkegyüttes tavaly bebörtönzött, majd a héten szabadon engedett aktivistái pénteken moszkvai sajtóértekezletükön számoltak be terveikről.

Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina bejelentette, hogy jogvédő alapítványt hoz létre és felajánlotta együttműködését Alekszej Navalnij ismert ellenzéki vezetőnek is, akit az alapítvány feletti ellenőrzéssel bíznának meg. A szervezetben nem fogják a Pussy Riot márkanevet felhasználni - mondták.

A punkegyüttes tagjai, akiket az orosz elnök által kezdeményezett amnesztiának köszönhetően hétfőn engedtek ki a börtönből, illetve a börtönkórházból, korábban Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembernek is együttműködést javasoltak az emberi jogok védelme területén.

A Kreml éles bírálójának számító volt olajmágnásra, aki múlt pénteken ugyancsak elnöki kegyelemmel, de nem a parlamentben elfogadott államfői amnesztia keretében szabadult ki a büntetőtáborból és Németországba távozott, mint "egy nagyon erős emberre és egy hihetetlen személyiségre" van szükségük - fejtették ki Tolokonnyikováék a moszkvai tájékoztatón.

Mihail Hodorkovszkij vasárnapi berlini sajtóértekezletén bejelentette, hogy nem kíván politizálni és nem akar az orosz hatalomért harcba szállni, de életét az Oroszországban fogva tartott politikai foglyok ügyének szenteli. Az üzletember a napokban üdvözölte Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina szabadon bocsátását.

A két fiatal nő a lenta.ru orosz internetes hír- és elemző portálnak eljuttatott írásában együttműködést ajánlott Mihail Hodorkovszkijnak. Azt remélik, hogy börtöntapasztalatai révén az orosz üzletember pozitív változásokat érhet el az emberi jogok oroszországi tiszteletben tartásában.

Hodorkovszkijjal ellentétben a Pussy Riot tagjai nem zárták ki, hogy a jövőben politizálni fognak. Azt mondták, hogy "nem veszett ki a politika szenvedély" belőlük.

Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina harmadik társukkal, Jekatyerina Szamuceviccsel együtt tavaly februárban a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban rendezett punk-imán könyörögtek a szűzanyához, hogy "űzze el" az akkor még kormányfőként tevékenykedő Vlagyimir Putyint. A botrányt keltő fellépés miatt "vallási gyűlölet által motivált garázdaság" címén egyenként két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetést kaptak, majd Szamucevics ítéletét tavaly októberben felfüggesztettre változtatta a bíróság.

Aljohina a kiszabadulása után rögtön közölte, hogy nem bánt meg semmit sem és jogvédőként szeretne tevékenykedni, hogy a külvilág elé tárja a javító-nevelő táborban fogva tartott nők helyzetét, emberi jogaik megsértését.