Fidesz;költségvetés;jegybank;közszolgák;lakáshitel;

2013-12-31 06:19:00

Átgondolatlan lakáshitel

A közszolgálati tisztviselők és az egyenruhások számára biztosítana 20-35 évre szóló kamatmentes hitelt a kormány lakásvásárláshoz. A Fidesz legújabb választási ígérete hatalmas költségvetési forrást igényelne. Az eddig megjelent részletek alapján a konstrukció nem csak drágának, hanem átgondolatlannak és veszélyesnek is tűnik.

Kamatmentes lakáshitelhez juthatnak a közszolgálati tisztviselők, a kormány még az önerő biztosításához is segítséget nyújtana. A tervek szerint a hitelt lakásvásárlásra vagy devizahitel kiváltására lehetne használni. Bár már a 2011-es végtörlesztéskor levélben ígért segítséget a kabinet a közalkalmazottaknak, az ötlet csak most, a választási kampány hajrájában került elő újra, ám csak egy szűk kör számára. Ha kiterjesztenék a konstrukciót a közalkalmazottakra is, akkor támogatható lenne, ehhez azonban szűkíteni kellene a támogatás mértékét, figyelembe véve a költségvetés lehetőségeit - mondta el lapunknak Katona Tamás.

A korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ennek intézését a kereskedelmi bankokra kellene bízni: így biztosítható, hogy a hitelképes ügyfelek juthassanak hozzá a támogatáshoz. Ez esetben a kérdés az, hogy a kamatmentes hitelen mi a bankok haszna - teszi fel a kérdést Gergely Péter. A BankRáció.hu szakértője felhívta a figyelmet: egy hitelnek vannak a kamaton kívüli költségei, ehhez a bankoknak van infrastruktúrája. Hasonló konstrukcióban a Növekedési Hitelprogram keretében a bankok a jegybank 0 százalékos hitelét 2,5 százalékos kamattal adják tovább a vállalkozásoknak.

A Népszabadság értesülése szerint egy másik lehetőség, hogy a Diákhitel Központ közreműködésével államkötvények kibocsátásával szereznék meg a szükséges forrásokat, és a nulla százalék "hozamot" ígérő papírokat az MNB vásárolná meg, így a jegybank viselné a veszteséget. Katona Tamás szerint ha ez ilyenformán kerülne jogszabályba, az durva beavatkozást jelentene a jegybanki függetlenségbe.

Egy októberben megjelent kormányhatározat adta feladatul a minisztériumoknak, hogy dolgozzák ki a "közszolgálati otthonteremtési kölcsön" konstrukcióját. A Népszabadság úgy tudja, a karácsony előtti kormányülésen két verzió került a kabinet elé. Az egyik változat szerint a kedvezményes hitel felhasználásával új ingatlant harmincmilliós, használt lakást húszmilliós forgalmi értékig lehetne vásárolni, a bővítés költsége pedig nem haladhatná meg a 15 milliót, míg a másik változat - az igénylés céljától függetlenül - maximum 18-19 milliós értékhatárt tartalmaz. A hitelt a tervek szerint devizahitel kiváltására is fel lehetne használni.

A lap értesülései szerinti konstrukció legkritikusabb pontja a kamatmentes hitelek tervezett futamideje: 35 illetve 20 év. Gergely Péter lapunknak elmondta: a lakáshiteleket ma jellemzően 10-15 éves futamidőre veszik fel az ügyfelek, ám a szerződések jelentős része nem éli meg a 10. évfordulót. Másrészt egy ilyen teljes kamattámogatást vállalnia a költségvetésnek 20-35 évre nagy bizonytalanságot teremt. Az adósok számára szintén rizikót jelent a hosszú futamidő: ha közben elvesztik állásukat vagy 90 napon túli tartozásba csúsznak, piaci kamatozásúvá válik a hitelük.

Gergely Péter lapunknak kiszámolta: egy átlagos 7 millió forintos hitel törlesztőrészlete kamatmentes hitel esetén 40 ezer forint lenne, míg a jelenlegi kamatkondíciók mellett 60 ezer forintra ugrana egy ilyen kritikus helyzetben. Ilyen hosszú időre tervezni a közalkalmazotti hiteleket a röghözkötés sajátos példája a közszférában - tette hozzá Katona Tamás.

Gergely Péter hozzátette: a konstrukcióból eddig nyilvánosságra került részletekből egyelőre nem látszanak azok a fékek, amelyek gátat szabnának az esetleges visszaéléseknek vagy a felesleges hitelfelvételeknek. A BankRáció.hu szakértőjének tapasztalatai szerint azokból válik jó adós, akik felelősen döntenek a lakáshitelről. Egy ilyen konstrukcióban esetleg olyanok is vennének fel hitelt, akik nincsenek erre felkészülve, pusztán az ingyenesség miatt. Érdemes megfigyelni, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarítás mellé felvett hitelek bedőlési aránya rendkívül alacsony: ezt olyanok veszik fel, akik már évek óta tudatosan készülnek a lakásvásárlásra - véli Gergely Péter.

A szakértő ugyanakkor felvetette: így klasszisokkal nagyobb támogatást kapnának a közszolgálati és rendvédelmi dolgozók, mint a "civil" kamattámogatott lakáshitelesek: akik csak 5 évig kapnak kamattámogatást, és jelenleg a piacihoz közelítő kamatot fizetnek.