Választás - 2014;Orbán Viktor;külhoni magyarok;

2014-01-02 06:00:00

Külföldre kacsintgat a kormányfő

Ismét levelet küldött a határon túli, magyar állampolgárságot szerzett választóknak Orbán Viktor. A kormányfő ezúttal arra kívánta "rádumálni" a kettős állampolgárokat, valamint a hivatalosan külföldön élő magyarokat, hogy mielőbb regisztráljanak a választásokra, hiszen tavaszi részvételük különösen fontos számára.

Újabb Orbán Viktor által jegyzett, határon túli magyaroknak címzett kormányzati levél került lapunk birtokába. A szövegben a 2014-es választáson való részvételre, illetve az ezt megelőző regisztrációra ösztönzi a kettős állampolgárokat és a külhoni magyarokat a miniszterelnök. A levelet a napokban vették kézhez a magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező, azaz hivatalosan is külföldön élő magyar állampolgárok.

Lapunk egy, az Egyesül Államok területén élő és tanuló, a magyar papírjaitól a hivatalos kötelezettség miatt megvált fiataltól jutott hozzá a levélhez. A fiatalember arról is beszámolt, hogy akkor kérték el amerikai címét, amikor le kellett adnia a hazai személyi azonosítóit. Épp ezért meglepetésként érte a kormányfői levél, csakúgy, mint azt a Svédországban élő, ügyét szintén névtelenül nyilvánosságra hozó férfit, aki a legnagyobb közösségi portálon azt írta: "nemrég személyes okokból regisztráltatnom kellett magam, mint külföldön élő magyar állampolgár. A mellékelt levél azonban előbb megérkezett, mint a regisztrációs határozat".

Orbán Viktor levele sok határon túli magyart meglepett FOTÓ: FBCDN-SPHOTOS-A-A.AKAMAIHD.NET

Orbán Viktor levele sok határon túli magyart meglepett FOTÓ: FBCDN-SPHOTOS-A-A.AKAMAIHD.NET

Orbán tehát nem várt, láthatóan lecsapott minden egyes külföldön élő magyar állampolgárságú személy címére - egyelőre nem tudni, milyen jogszabály alapján. Arról sincs információnk, hogy hány külhoni magyar állampolgár van jelenleg, hiszen a kormány hivatalosan nem közli sem az egyszerűsített honosítást igénylők, sem pedig az állampolgárságot szerzők létszámára vonatkozó adatokat sem.

Épp ezért a kiküldött levelek számából esetleg lehetne következtetni az előbbiekre is, emiatt lapunk kérdésekkel fordult a miniszterelnöki sajtóirodát vezető helyettes államtitkárhoz, valamint a kormányszóvivői irodához is. A Havasi Bertalannak küldött levelünkben azonban nemcsak a levelek számáról, hanem az újabb kormányfői posta költségeiről is tájékoztatást kértünk.

Magán a levélen egyébként nem szerepel dátum, ám annak aktualitásáról nemcsak a címzettek beszámolói, hanem Orbán mondatai is árulkodnak, amikor a szövegben "az ünnepek közeledtével" kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván a határon túlra. De a kormányfő nemcsak ezt a kedves gesztust teszi a levélben, hiszen sorait eleve úgy kezdi: "szeretném, ha tudná, hogy az Ön részvétele a tavasszal tartandó magyarországi választáson az egész magyarság számára fontos".

Hogy ezt Orbán honnan tudja, arról nem ír, de a "királyi többes" (mármint a kormányfő és az egész magyar nemzet) a szöveg egészében visszaköszön, hiszen például azt írja: "történelmi jelentőségű esemény számunkra, hogy egy egész évszázad után anyaországi és külhoni magyarok ismét közösen dönthetnek Magyarország jövőjéről. (...) A kettős állampolgárság kiterjesztésével nemzetünk újra egy közösséget alkot."

Orbán azt is állítja: "minden anyaországi magyar számára fontos, hogy a határon túl élő honfitársainkkal együtt döntsünk a jövőről, együtt válasszunk utat Magyarországnak a következő országgyűlési választásokon". Az alá nem támasztott "kedveskedésen" túl Orbán tájékoztatja a külhoniakat arról, hogy a határon túl élő, nagykorú állampolgároknak regisztráltatniuk kell magukat a voksolásra, ezt pedig már megtehetik interneten keresztül is, ami "jelentősen leegyszerűsíti a folyamatot".

Levelének különös pikantériát ad az is, hogy a tájékoztatás kitér arra: "amennyiben kérdései vannak a regisztrációval kapcsolatban, forduljon a lakóhelyén működő magyar politikai, egyházi, civil szervezetekhez, vagy a magyar külképviseletek munkatársaihoz". A miniszterelnöki levél záró sorai talán a legmeghatóbbak, hiszen Orbán itt közli: "Minden magyarnak, személyesen nekem is fontos az Ön részvétele. Magyarország számít Önre!".

A kormányfő egyébként nem először írt a külhoni magyar állampolgárok egyre duzzadó tömegének. Orbán tavaly februárban már küldött egy köszöntő- és tájékoztató levelet az új magyar állampolgároknak, melyben nemcsak megveregette saját vállát, amiért az állampolgárság kiterjesztésével "megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe", hanem megkezdte a határon túli kampányt is. A 160 ezer levél előállítása és kézbesítése egyébként akkor mintegy 45 millió forintba (153 ezer euró) került, később ugyanakkor kiderült, hogy az akcióval a Fidesz-kabinet kiszolgáltatta idegen országok postahivatalainak a címzettek adatait.

Például a román posta az elsőbbségi küldeményként feladott "üdvözlő levelek" címzettjeinek nevét és lakcímét meghatározatlan ideig tárolhatja. Nem csoda ugyanakkor, hogy Orbán igyekszik minél több külhoni magyart megszólítani, hiszen az adóforintokból finanszírozott határon túli kommunikáció a Fidesz malmára hajthatja a vizet a tavaszi választáson. Az egyre növekvő kettős állampolgárságú szavazóbázis ugyanis, úgy tűnik, jelentősen, akár 4 mandátum sorsát eldöntve is befolyásolhatja majd a 199 fős parlament összetételét.

Választ várunk:
- Mikor küldték el a leveleket?
- Hány példányban?
- Hány országba küldött összesen leveleket a kormányfő?
- Mely államigazgatási adatbázisban megtalálható címekre küldték ki a leveleket?
- Mennyibe került összesen - papír, boríték, postaköltség, stb. - a levelezés?
- Miből finanszírozták a költségeket?

Orbán nem tiltható le

Egy nyomtatvány segítségével elvileg letilthatóak a kéretlen levelek a kampányban. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint január 1-je után kezdik el kipostázni azokat a nyomtatványokat, amelyeken bárki megtilthatja, hogy a választások előtt a különböző pártok, jelöltek, jelölő szervezetek személyre szóló kampányüzenetekkel keressék meg. A jelölteknek és jelölő szervezeteknek ugyanis lehetőségük van arra, hogy kikérjék a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait, hogy személyre szóló kampányüzenetekkel keressék meg őket.

A választók személyes adatai ugyanakkor nemcsak kampánycélokra, hanem közvetlen üzletszerzésre, direkt marketingre, piackutatásra, tudományos kutatásra, illetve közvélemény-kutatás céljára is kikérhetők, de a most kiküldendő nyomtatvány segítségével ezt is letilthatjuk. Lapunk információi szerint ugyanakkor már sokan megkapták az NVI levelét decemberben, ám a dokumentumból - mint arra lapunk egy olvasója felhívta a figyelmet - kizárólag az nem derül ki, hova küldjék az állampolgárok a letiltó nyilatkozatot.

"A kérelem benyújtható levélben vagy személyesen is, a mellékelt formanyomtatvány kitöltésével, a lakóhelye szerinti helyi választási irodához" - áll ugyanis a tájékoztatóban, de sem annak szövegében, sem pedig az NVI honlapján nem szerepelnek azok a postacímek, amelyekre el lehetne küldeni a nyilatkozatot.

Ennél is nehezebb dolga van annak, aki Orbán Viktor kormányfőtől nem akar több levelet kapni. A miniszterelnök személyre szóló leveleire ugyanis továbbra sem vonatkozik semmiféle szabályozás, így visszautasítani sem lehet a kéretlen üzenetet. Pedig a rendre elsőbbségi levélként feladott küldemények - mint például a gyed extráról tájékoztató, karácsony után érkező levél, mely immár a 14. miniszterelnöki tájákoztató - legalább annyira kampánytevékenységnek kellene számítsanak, mint a pártok, jelöltek üzenetei. Ráadásul a közpénzből finanszírozott kormányzati kampány ára ebben a ciklusban már meghaladta a 6 milliárd forintot.

Hülye tetszik lenni?

"Ha Önnek nehézséget jelent az írott szöveg elolvasása vagy megértése, kérheti, hogy a választással kapcsolatos tudnivalókról készült tájékoztatót egyszerűsített, könnyített tartalommal és szövegezéssel készítsük el és küldjük meg az Ön számára". Az NVI által - noha hivatalosan csak január 1-től postázzák - sokaknak már kiküldött tájékoztató e mondatával tehát arra kéri a választókat a voksolás lebonyolításáért felelős szerv, hogy nyilatkozzanak saját értelmi képességeikről.

Gulyás ígérete

A 2014-es választások előtt már nem módosítanak a voksolás szabályain - mondta a Népszabadságnak Gulyás Gergely. A Fidesz képviselője úgy fogalmazott, a választójogi törvény vagy a választási eljárási szabályok tekintetében nem lesz már változtatás, és reményei szerint a választások előtt már alkotmánymódosítás sem lesz. Arra a kérdésre, hogy a 2014-es győztes szerezhet-e kétharmados többséget, Gulyás azt mondta: ez továbbra is a csodák kategóriájába tartozik, szerinte ugyanis az új választójogi rendszer az arányosság tekintetében csak minimálisan módosult a korábbihoz képest.