MSZP;kormány;Kormos Kata;

2014-01-02 20:25:00

MSZP: az ország rosszabbul teljesít

 Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter félrevezetően nyilatkozott a magyar gazdaságról, mivel a lakosság 90 százaléka az általa elmondottak ellenkezőjét tapasztalja.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője Varga Mihály szavaira reagált csütörtöki közleményében. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, és a legjelentősebb eredménynek tartja az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, a foglalkoztatottság bővülését.

Az ellenzéki párt szóvivője ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy csak a "kiválasztott kevesek" és kiváltságosok jártak jobban az elmúlt három és fél évben, az egykulcsos adó bevezetésével a legrosszabb helyzetben élők jártak rosszul. Ezen kívül egyebek mellett megszüntették az adójóváírást, megadóztatták a cafeteriát, emelték munkaadói járulékokat, több tízezer embert elbocsátottak a közszférából, felemelték az áfát és több új adónemet is bevezettek. Csökkentették a szociális juttatásokat, ellehetetlenítették a hitelezést a bankadóval - sorolta a szocialista szóvivő.

Kormos Kata azzal folytatta, hogy emellett elvonták 3 millió ember 3 milliárdos magánnyugdíj megtakarítását, megvonták a nyugdíjasok ingyenes közlekedését, ismét lett tandíj, csökkentették a diákok támogatását, csökkentették és számtalan rászorulótól megvonták a szociális segélyt.

Ezek következményeként az MSZP szóvivője szerint a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. A gazdasági miniszter számai mögött "megalázott és megnyomorított emberek állnak" - olvasható az ellenzéki párt közleményében.