Janet Yellen;Federal Reserve;szanátus;

2014-01-08 06:35:00

Szenátusi igen Yellen kinevezésére

A washingtoni szenátus is megerősítette Barack Obama jelöltjét a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve élére. Janet Yellen jelölését 56 igen, 26 nem szavazattal, 18 tartózkodással hagyta jóvá a száz tagú testület, sokan a rendkívüli hideg miatt nem jutottak el a szavazásra. Ezzel Yellen lesz a világ legbefolyásosabb asszonya, az első nő az amerikai jegybank élén.

A 67 éves bankár volt eddig a második ember a Fed-nél, a január végé távozó Ben Bernanke bankelnök jobbkeze, korábban a Fed San-Francisco-i leánybankját vezette, tanított a Berkeley Egyetemen, s szolgált Bill Clinton elnöki tanácsadó testületében. Yellen kinevezését 45 demokrata mellett 11 republikánus szenátor támogatta, 26 republikánus honatya azonban ellene voksolt. Utoljára 1983-1987 között állt demokrata a jegybank élén, Paul Volcker személyében. Obama első jelöltje a Fed elnöki posztjára korábbi fehérházi gazdasági főtanácsadója, Clinton egykori pénzügyminisztere, Larry Summers lett volna, de személye annyi vitát váltott ki, hogy végül visszalépett a jelöléstől. Yellen állta a sarat szenátusi meghallgatásán, elismerik felkészültségét, nagy banki tapasztalatát. Kétségtelen ugyanakkor, hogy minden eddiginél kisebb többséggel szavazták meg kinevezését.

A brooklyni születésű Yellent a növekedésösztönzést támogató "galambnak" tartják az intézményen belül, egyik élharcosa volt a mennyiségi enyhítés politikájának. Bár korábban arra számítottak, Yellennek kell megtennie az első lépést e politika befejezésére, de eddigi főnöke, Bernanke a múlt hónapban megtette az első óvatos lépést a pénzkiáramlás visszafogására, s havi 85 milliárdról 75 milliárd dollárra csökkentette a kötvényvásárlást. Yellen egyetértett ezzel a döntéssel, februártól azonban már tőle várják a válaszokat. Hivatalba lépését követően ő lesz az, aki meghatározza a likviditásbővítési program alakításának módját és ütemét.