József Attila Színház;végrehajtás;NAV;

2014-01-08 08:27:00

Végrehajtást kértek Nemcsák színházára

A József Attila Színház adószáma is szerepel a végrehajtási eljárás miatt érintettek listáján a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, írja a Blikk.

A lap megkereste Nemcsák Károly igazgatót is, aki úgy vélte, még korábbról maradhatott vissza valami. Mint mondta, minden számlát kiegyenlítenek, mióta 2011-ben átvette a színházat.

A cégjegyzék adatai alapján egy 2007. májusi határozatban az szerepel, hogy egy be nem fizetett, 400 ezer forintos munkaügyi bírság miatt kértek végrehajtást a színházra. A Blikk szerint ugyanakkor Nemcsákhoz hasonlóan elődje sem tudott a bírságról.

Utánanéztünk mi is, és azt tapasztaltuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehatási eljárás alatt álló adózók listáján nem szerepel a József Attila Színház nonprofit kft. Megkeresésünkre ugyanezt erősítette meg Nemcsák Károly igazgató is.