Belváros;emlékmű;Rogán Antal;Steiner Pál;

2014-01-08 18:07:00

Akar-e náci emlékművet Rogán Antal?

Gyáván hallgat Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere arról, megadja-e hozzájárulását ahhoz, hogy Budapest szívében, a Szabadság téren Magyarország német megszállásának emlékműve álljon - olvasható Steiner Pál közleményében.

A szocialista képviselő azzal folytatja, hogy széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki Orbán Viktor kormányának az elmúlt év utolsó napján hozott rendelete, amelyben arról rendelkezik, a kormány Magyarország német megszállásnak emléket állít.

A terv ellen tiltakoznak az ellenzéki pártok, civil szervezetek és személyiségek, továbbá a MAZSIHISZ is. Az emlékmű felállítása esetén a város szimbolikus tere politikai provokáció áldozatává válhat és csatatérré változhat.

Érthetetlen és megdöbbentő, hogy a kormány emlékművet akar állítani a náci hordák bevonulásának. Azon a téren, ahol Ronald Reagan szobra, Carl Lutz emléktáblája, a szovjet hősi emlékmű áll, és ahol az Amerikai Nagykövetség működik.

A náci rémtetteknek nem emlékművet kell állítani, hanem az eseményeket megérteni, az embertelenségre pedig folyamatosan emlékezni és emlékeztetni kell. A helyzet tisztázása, illetve a rendelet visszavonása érdekében országgyűlési képviselőként írásbeli kérdéssel fordultam a miniszterelnökhöz.

Az emlékmű felállítását Rogán Antal megakadályozhatná. Az V. kerületi képviselő testület legitim módon megtagadhatná a tulajdonosi hozzájárulást az emlékmű állításához, hiszen ez a tér az önkormányzat tulajdona.

Rogán Antal azonban gyáván hallgat, nem meri elmondani véleményét. A Fidesz frakcióvezetőjeként nem hajlandó meghallani a társadalmi tiltakozást, és polgármesteri kötelezettségeit figyelmen kívül hagyva, nem kérdezi meg a kerületi lakosság véleményét sem.

Felszólítom Rogán Antalt, tájékoztassa a nyilvánosságot: egyetért-e a kormány tervével? Amennyiben nem, javasolja-e a Belváros-Lipótváros képviselő testületének, hogy tagadja meg a tulajdonosi hozzájárulást a tervezett emlékmű felállításához? Tiltakozik-e az ellen, hogy a kormány rendeletével elvonta a képviselő testület és hivatala valamennyi jogkörét és ezzel semmibe vette Belváros-Lipótváros közösségét?

Steiner Pál, országgyűlési képviselő, Belváros-Lipótváros volt polgármestere