Véres és szadista

Publikálás dátuma
2014.01.09. 06:53
Benedict Cumberbatch és Chiwetel Ejiofor. FORRÁS: PRO VIDEO FILM
Még egy mestermű, amelynek Oscart jósol a szakma az év végi nagy filmek hullámából: a 12 év rabszolgaság az angol Steve McQueen rendezésében, az ugyancsak angol Chiwetel Ejiofor főszereplésével, akinek partnere Michael Fassbender.

Még egy nagy film a tavaly év végi dömpingből: a Philomena és A Wall Street farkasa mellett a 12 év rabszolgaság is kiemelkedő teljesítménye a 2013-as évnek. Nem biztos, hogy ugyanúgy vonzza majd a közönséget, mint azok, de aki ma a film művészi erejére, kifejezőképességére, megrendítő gondolatiságára még kíváncsi, az nem csalódik az angol Steve McQueen mesterművében.

Akárcsak az imént említett másik két nagy dobása a tavalyi filmtermésnek, a 12 év rabszolgaság is valóságos eseményeken alapul. Nyolc évvel az amerikai polgárháború kitörése előtt, 1853-ban jelent meg a feketebőrű hegedűművész, Solomon Northup írása arról, hogy szabad New York-i polgárként miként csalták tőrbe és adták el rabszolgának a vad Délre 1841-ben.

Northup történetét a londoni születésű, színesbőrű rendező, McQueen úgy tette vászonra, hogy bár a néző jó pár filmet és tévésorozatot látott már a déli rabszolgák elviselhetetlen szenvedésekkel teli életéből, McQueen megfogalmazásában az ember áru mivoltának, állattá silányításának lényege mégis mai, mellbevágó megvilágítást kap.

Mindvégig ott van ugyanis a főhősben a szabadság kiirthatatlan tudata, és a néző azt kíséri végig, mint fosztják meg személyiségétől, önbecsülésétől, s még a nevétől is, hogy puszta tulajdonná váljon. Le kell tagadnia, hogy művelt, hogy tehetséges hegedűs, rabszolgaként még a nevét sem tarthatja meg.

Nem egyszerűen egy történet pereg előttünk, hanem mélyen belesüppedünk a mindenkori személyiségrablás és rasszizmus lényegének átélésébe. Ehhez persze kell Sean Bobbitt elképesztő szépségű és mégis erős realitású operatőri megfogalmazása, amitől a legszörnyűbb szenvedések képeinek is van valami áttetsző, provokatív költőisége, amivel a film a néző tudatában igazságot szolgáltat az ember mivoltuktól megfosztott embereknek.

McQueen a lélek összetörésének fokozatos bemutatása mellett nem tartózkodik a sokkoló hatású szenvedések jeleneteitől sem. Solomon az első gazdájánál visszaüt, ezért kikötik úgy, hogy a nyaka körül a kötéllel épp csak eléri lábujjhegyen a talajt.Vérfagyasztó a jelenet, mert körülötte folyik a mindennapi élet, de sorstársai közül senki nem mer még pillantást sem vetni rá. Idegtépően hosszú ideig látjuk, ahogy egy ember fuldoklik, s csak a gazda hazatérése menti meg az életét.

A másik hátborzongató jelenetben Solomon már egy másik gyapotültetvényes tulajdonában van. Michael Fassbender (McQueen Éhség és A szégyentelen című előző filmjeinek volt főszereplője) bicskanyitogató érzékletességgel formál figurát, alakítása nem teszi kétségessé, hogy az alkoholista, komplexusokkal terhelt fickó bestiális szadista, aki szereti eljátszani a csendes és bizonytalan urat.

Parancsára Solomonnak kell megkorbácsolnia azt a fiatal rabszolganőt, akit a gazda sorozatos erőszaktétele végül a halálba kerget. A korbácsolás addig tart, míg a lány hátáról szó szerint lefoszlik a hús, ahogy egy korábbi alkalommal Solomon szenvedte el a korbácsolás ilyen fokát.

McQueen ezt a látni is szörnyű jelenetet ugyancsak az elviselhetőség határáig húzza ki. De a korbácsolás látványába minduntalan bevillan a Solomont alakító kitünő angol színész, Chiwetel Ejiofor arcának és pillantásának képe. És ez emeli meg a jelenetet messze a naturális látvány fölé. Ugyanis ennek a nagyszerű színésznek az arca és a pillantása mindent elmond arról, milyen, amikor kifosztják az embert az emberségéből, s állattá nyomorítják, csak mert életben akar maradni.

A filmnek ez a jelenete Ejiofor rendkívül kifejező erejű színészi alakításának és McQueen gondolatiságának köszönhetően az ember történelmi korokon átívelő szörnyű tapasztalatáról beszél. Az elembertelenedésről, amelybe a szabadságától megfosztott ember kétségbeejtően belekényszeríti az embertelen hatalom.

Szép, komoly alkotás a 12 év rabszolgaság, a hét Golden Globe-jelölés arra utal, hogy McQueen és színészei hatásosan képviselik a filmnek, mint művészetnek a gondolatközlő szerepét.

12 év rabszolgaság *****

Szerző

Csak Eszenyi Enikő adott be pályázatot

Egy pályázat érkezett a Vígszínház igazgatói posztjára a beadási határidő lejárta előtt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő január elején azt mondta, hogy beadta pályázatát. Balázs Péter, a szolnoki teátrum vezetője ugyanakkor azt közölte, hogy nem indult a Vígszínház vezetésére kiírt új pályázaton, mert nem akarta, hogy elképzelései politikai csatározásokra adjanak okot és mert egy társulat felépítését, műsorának megújítását az új pályázati kiírásban meghatározott rövid távon - másfél év alatt - megvalósíthatatlannak tartja.

A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, miután a közgyűlés az előzőt eredménytelenné nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását, mindketten három-három igen szavazatot kaptak. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázatról korábban egy interjúban azt is elmondta, hogy mindkét pályázó üzleti tervét kifogásolta a bíráló bizottság.

A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a szakmai bizottság még nem alakult meg, így azt sem tudni még, hogy mikor hallgatják meg a pályázót.

A döntést a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a törvény szerinti határidőig, március 3-ig. A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A Fővárosi Közgyűlés korábban úgy döntött, hogy amennyiben a pályázati eljárás január végéig nem zárul le, az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

A hit hatalma

Publikálás dátuma
2014.01.09. 06:48
Bársony Éva
Tiszteletlen gondolatok támadhatnak az emberben, miközben a Mandarinok, az Egy jóházból való úrilány, A kor hatalma, A körülmények hatalma, s nem utolsó sorban A második nem írójának ifjúkori zsengéjét olvassa. Ez a zsenge igazi zsenge maradt vagy három évtizedig, egy kiadó sem jelentette meg születésekor. könyv alakban először csak 1979-ben látott napvilágot. Nálunk pedig nemrégen.

Jómagamban az egykori egyetemista ájult tisztelete Simone de Beauvoir iránt maradt a régi, a filozófus-írónő, Sartre élet- és alkotótársa, az egzisztencializmus és a modern feminizmus gondolkodója semmivel sem lett kisebb istenség a francia kultúra egén azzal, hogy első regénye, az 1935-ben írt és magyarul most megjelent A hit hatalma ma is zsenge. Igaz, klasszikus zsenge. Ettől érdekes igazán. Beauvoir szinte teljes listáját adja az öt nőről írt öt történetében mindannak, amit később, nagyformátumú író-gondolkodóként elmondani-kifejteni érdemesnek tartott.

Az öt fiatal lány a maga hitével, bizonytalanságaival, érzelmeivel küzd a nagyon erős társadalmi konvenciókat rájuk kényszerítő közegben. A többnyire tragikus kimenetelű érzelmi kalandokban, mint Beauvoir írja, megpróbálja hallhatóvá tenni a hazugság hangjait és csendjeit. De míg hősnői a társadalmi szintű hazugságok, tévképzetek miatt megfoghatatlanul képlékeny helyzetekben kínlódnak, ő maga íróként rendkívül határozottan vezeti őket végig a kiszemelt úton, amit elméletileg fontosnak tart bejáratni velük.

Magyarán, első szépirodalmi ujjgyakorlatában az elmélet éli meg a sorsokat, nem a hősnők. Ők csak engedelmeskednek az írói akaratnak. A címben jelzett hit közvetlenül az utolsó, önéletrajzinak felfogható történetben, Marguerite lázadásának és szerelmének alakulásában kap nyilvánvaló szerepet. Beauvoir az ember felelősségét emeli ki: isten megtagadásával üresen marad a hit helye, s oda bármi beférkőzhet. Lehet jó, lehet rossz, az emberen múlik.

A hit hatalma - Jaffa Kiadó

Szerző