MSZP;ellenzéki együttműködés;Együtt-PM;

2014-01-10 07:07:00

Isten, kormány, főispán...

"Az ünnep csendességében forduljunk szívvel Istenhez!

Csendes órán, csendes helyen adjunk hálát Neki mindazon jóért, amit adott, kérjük tőle, hogy Ő irányítsa életünket és törekedjünk elszántan parancsolatai megtartására. Cserébe kézen fog majd bennünket és beváltja ígéreteit.

Amikor a nemzeti összefogás kormánya hazánk polgáraiért 2010 őszén cselekedni kezdett, politikusokként tudtuk, hogy rögös lesz az út. Tudtuk, hogy honfitársainknak az egyre inkább hiányzó kenyér pótlására először önbecsülésüket kell visszaadnunk.

Megcselekedtük mindazt, amit kellett. Mára már csendesen, hálatelt szívvel fordulhatunk Istenhez megköszönve neki jótéteményeit. Nemzettársaink dicsérhetik őt az anyanemzethez való tartozás tudatáért, honfitársaink pedig a lassan, de biztosan emelkedő életszínvonalért. Hamarosan újabb jótéteményeit is láthatjuk.

Ebben a hitben kívánok minden nemzettársamnak örömteli, meghitt karácsonyt és áldott, boldog újévet!" - írta karácsonyi és újévi üdvözletében Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott (főispán) és fideszes országgyűlési képviselő.

Mindez megjelent a Viharsarok sok-sok önkormányzati újságában. És nem szakadt le az ég.

A köszöntő szöveg második felét idéztem, teljes egészében. Nem kell mélyre ható szövegelemzés ahhoz, hogy megbizonyosodjunk: a jobboldali politikus szerint közvetlen és élő kapcsolat van Isten, azaz a Megváltó, a 2010-ben hatalomra jutott "nemzeti összefogás kormánya", e kabinet tagjai és intézkedései, sőt annak "jótéteményei", valamint kormánypárti képviselők között.

Erre a bornírt, ízléstelen szövegre - lásd kritikai élet kínzó hiánya a Viharsarokban - nem láttam, hallottam reakciót. A főispán "gondolatkísérlete" kapcsán minimum az egyháznak meg kellett volna szólalnia. De ezt a szöveget a közpénzen kiadott helyi újságok szerkesztőinek is vissza kellett volna utasítani. Szakmai okokból és a jó ízlésre hivatkozva. Legalábbis normál esetben. De nem tudunk ilyenről.

A legszebb pedig mégiscsak az, ahogy szövege végén Erdős Norbert Békés megyei főispán az induló fideszes és kormánykampányba egyenesen becsatornázza a Megváltót: "Hamarosan (Isten) újabb jótéteményeit is láthatjuk."

A politikai korrektség nevében erre csak annyit: no comment.