Izrael;Hodorkovszkij;

2014-01-10 15:53:00

Izraelbe látogatott Hodorkovszkij

Izraelbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, ahol a várakozások szerint elsősorban az orosz Yukos cég Izraelbe szökött korábbi vezetőivel, köztük Leonyid Nyevzlinnel találkozik - közölte pénteken a Kalkaliszt című izraeli gazdasági honlap.

A tízéves fogság után kiszabadult egykori olajmágnás várhatóan több Izraelben élő volt Yukos-vezetővel tárgyal, köztük Leonyid Nyevzlinnel, az olajcég volt igazgatóhelyettesével, akit Oroszországban 2008-ban távollétében elítéltek, és akinek kiadatását (hiába) kérik Izraeltől.

Emellett találkozik másik társával, a 2003-ban a zsidó államba menekült Mihail Brudno volt orosz pénzoligarchával, aki a Yukos részvényeinek huszonkét százalékát birtokolta, valamint az ugyancsak 2003 óta Izraelben élő Vlagyimir Dubovval, aki ellen szintén elfogatóparancsot adtak ki az orosz hatóságok.

A 2003-ban adócsalás és pénzmosás vádjával börtönbe zárt volt olajmágnás december közepi váratlan kiszabadulása után Berlinbe utazott, majd onnan családjához Svácjba, ahol három hónapos vízummal rendelkezik.