blokád;Thaiföld;Bangkok;ellenzéki tüntetés;

2014-01-13 10:14:00

Thaiföld: megbénult a főváros

Teljes blokád alá helyezte a thaiföldi ellenzék az ország fővárosát. Bangkokban tízezrek tüntetnek Yingluck Shinawatra kormánya ellen. Legalább hét fontos kereszteződést is elfoglaltak a belvárosban, s a hosszú sugárutakon is felsorakoztak.

Szutep Taugszuban ellenzéki vezető meghirdette hívei menetét. Békés megmozdulást ígért, ezért a rendőrség és a hadsereg azt közölte, nem kívánnak közbelépni. A fegyveres erők összesen mintegy 15 ezer tagja ügyel a rendre. A műveleti központ vezetője azonban azt hangsúlyozta: nincs náluk fegyver.

Félő azonban, hogy összecsapások törnek ki a városban, mivel a kormányzat támogatói is tüntetést jelentettek be, igaz, csak Bangkok határain kívül. A kabinet azzal vádolja az ellenzék vezetőjét, hogy tudatosan káoszt akar kiprovokálni, célja ugyanis a Shinawatra-kormány megbuktatása puccs révén. A hadsereg azonban sokadszorra is cáfolta, hogy politikai szerepet akarna.

Thaiföldön a harmincas évek közepe óta 18 alkalommal hajtott végre a hadsereg puccsot. Taugszaban azt közölte, nincs szükségük a hadseregre, mert a "nemzet puccsát" hajtják végre. A hivatalnokokat arra kérte mindannyian jelenlétükkel támogassák megmozdulásukat.  Az elfoglalt utak mentén nem volt sem katona, sem rendőr.

Az ellenzék a kormány lemondatásáig kívánja folytatni megmozdulását. Február 2-re választást írt ki Yingluck Shinawatra kormánya, ennek azonban a jelenlegi kormánypárt az esélyese. Az ellenzék pedig bojkottálni akarja a voksolást. Az ő jelszavuk: "reformok a választások előtt".