Hivatalnokok pusztító hazugságtengere

Durr bele politikai színház a Bodó Viktor által rendezett A revizor a Vígben. Ütős, harsány, telivéren pimasz, veszettül aktuális, üdítően profi és kissé felszínes.

Az internethez hasonlóan gyorsan, akár vaskos elemek felhasználásával, klipszerűen, élesen a közlendőre irányítva a figyelmet, akar hatni A revizor előadása a Vígszínházban. Gogol szövegét, Bodó Viktor és Kovács Krisztina csontra húzták, foszlányokat hagytak meg Morcsányi Géza fordításából.

Fölépítettek a darab nyomán egy másik darabot, teletették ki- és beszólásokkal. A színészek, amikor éppen poénbombákat robbantgatnak, akár a nézőtér irányába ki is kacsintanak, jelezve, hogy jópofaságot, vagy erős dolgot mondtak. A túlbuzgó stadionépítés ugyanúgy megkapja a magáét, mint a befolyásolt színházi pályázatok, a hajléktalanok ukázba adott, kampányszerű eltűntetése csakúgy szóba kerül, mint a permanensen feltúrt Budapest, vagy éppen a fácánok kétes vadászata, a kormány melletti, pozitív látószögű folyóirat gründolása, nem is beszélve a trafik mutyiról.

Ez bizony kabaré, sőt olykor ügyes mozgással tarkított revü, ha úgy tetszik, régies szóval esztrád. Ami tud üres is lenni. Most is érzek a produkcióban ilyen pontokat, de ugyanakkor ezek a gyakran lenézett műfajok igen erős, akár drabális hatásokra képesek.

A Balázs Juli által tervezett játéktér egy uszoda üres nagymedencéje, a vizet tán már korábban leengedték, mert ebben a városban semmi nem működik jól. De az is lehet, hogy csak akkor, amikor a polgármester megtudta, hogy revizor érkezett a városba, és kiadta az utasítást, hogy minden "gázos" okiratot szállítsanak az uszodába, ahol el is kezdik a megsemmisítésüket. Miszlikbe szabdalják őket, olyan temérdek mennyiséget, hogy a fecnik végül elárasztják az egész színpadot, víz helyett feltöltik a medencét, akár bele is lehet fulladni az általuk jelképezett hazugságtengerbe.

A Hegedűs D. Géza által játszott polgármester maga a megtestesült hazugság, képmutatás, korrupció. És mindehhez már elég szétesett állapotban is van, riadtan kapkod a revizor hírére, ahelyett, hogy összeszedetten intézkedne, további pánikot idéz elő, fokozza a káoszt.

Amikor a nagy orosz rendező, Tovsztonogov legendás előadásában Kállai Ferenc adta remekbeszabottan a polgármestert, ő azért úgy játszotta, hogy ennek az elvetemültté vált hivatalnoknak még volt fajsúlya, akár valaki is lehetett egykor, tán nem teljesen érdemtelenül került pozícióba. Hegedűs D. viszont eleve egy korlátolt, piszlicsáré alakot ad, akit csakis a politikai kontraszelekció juttathatott a székébe. Akár az is állítható, hogy a nagy mechanizmus működtetéséhez gyakran ilyen korlátolt, skrupulusok nélküli, önálló gondolatok, és erkölcsi érzék által nem gátolt fickókra van szükség. Körülötte pedig csupa karikatúra, akik még nála is pitiánerebbek, a kéz kezet mos elve alapján működő, lefelé taposó, fölfelé hétnyelv csapással buzgón nyaló senkik.

Elemében van Nagy Fruzsina jelmeztervező, ormótlan, az adott testre egyáltalán nem passzoló, ízléshiányos öltönyök tervezéséből jeles, ezek alá kerültek a kitömések, amikkel mulatságosan formátlanná, ránézésre is röhejessé sikerült alakítani ezeket a lelki torzszülötteket. Vásári hatások. Bodó színházában nincs finomkodás, már a pályája eleji, azóta is egyik legjobb előadásában, az Attackban sem volt. Pacekban kiröhögteti azt, és akit akar. Az izgalmas ezúttal az, hogyan viseli ezt a Vígszínház máshoz szokott közönsége, amely azért kapott már ebben az évadban Alföldi Róbert által rendezett Danton halálát, meg Mephistót, vagyis erősen társadalmi töltetű színházat, több könnyedség után. És az az igazság, hogy A revizor tulajdonképpen könnyed, úgy is föl lehet fogni, hogy lazán szórakoztató, de a gegparádé húsbavágó problémák vivőanyagaként szolgál. Bodó kajánul húz be gyomrosokat, és ezúttal általában telibe talál. A publikum nagy része ezt jól veszi, néhányan lógnak csak meg felháborodva a szünetben.

Nem állítom, hogy nincsenek hullámzó színészi teljesítmények, de kifejezőek a gúnyos csoportalakzatokba rendeződések, szép, ahogy a Víg és a Szputnyik Hajózási Társaság különböző stíluson edződött színészei végül is közös nevezőre jutnak. Lengyel Tamás olyan álrevizort játszik, akit csak totális elvakultsággal, és állandósult félelemmel lehet rettenthetetlen, éles szemű revizornak nézni. Hevér Gábor álságos bíróként fergeteges baromságokat képes mondani.

Józan László iskolaigazgatóként egy hólyag, Kerekes József a szociális intézmények vezetőjeként teljesen érzéketlen. Molnár Áron és Szabó Zoltán tökkelütött komikuspáros. Lajos András farkasvakságban szenvedő postamester. Géczi Zoltán nyíltszemű szolga. Járó Zsuzsa polgármester feleségként, és lányai, Rainer Micsinyei Nóra és Koblicska Lőte megszemélyesítésében, igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, de ebben az elvadult világban a nők inkább csak díszpintyek, nekik nem osztottak lapot. Gonda Kata fejbólogató hivatali alkalmazott, Karácsonyi Zoltán taktikázó uszodaigazgató.

Az előadás végén fenyegetően, maszkosan, hogy ne tudjuk egyértelműen kiről van szó, megérkezik az igazi revizor. Ott áll előttünk jelentőségteljesen. Jó lenne bízni benne, hogy tényleg megérkezik, és legalább valamennyire sikerül rendet vágnia ebben a borzadályos fertőben.