Bőven jut NKA-pénz Halász ismerőseinek

A Bridge Human Service nevű, Zámbori Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tavaly távozott főosztályvezetőjéhez köthető alapítvány 20  millió forintot kapott a tárca vezetője által felügyelet Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből - írta meg a  Népszabadság.

Zámbori nem tartja összeférhetetlennek a döntéseket. Először a "Programstart nevű országos programportál informatikai fejlesztésére” érkezett hatmillió, azután „a múzeumok országos programmagazinja című kiadványra” öt-, majd a következő év elején a Programstart fejlesztésére még két és fél, a múzeumi programmagazin megjelentetésére bő négymilliót nyert az alapítvány.

Ezt követte a tavalyi év második felében további két és fél millió a „kulturális alapon történő együttműködések szervezésére és fejlesztésére”. Az összesen valamivel több, mint 20 millió forintot nem az NKA kollégiumai ítélték meg, hanem miniszteri döntésnek köszönhette a Bridge Human Service, miközben Halász János végig az EMMI-nél dolgozott különféle államtitkári posztokon.

Halász János és Zámbori Tamás kapcsolata régi keletű. 2001-ben Halász annak a parlamenti albizottságnak volt az elnöke, Zámbori Tamás pedig egyik szakértője, mely állami ingatlanokat osztott civil szervezeteknek. Az ingatlanokhoz jutó civil szervezetek közül sokat a Fidesszel, némelyeket közvetlenül Halásszal lehetett kapcsolatba hozni. Ezek egyike a Bridge Human Service volt.

2012-ben szintén miniszteri döntés eredményeként nyert a kulturális alaptól a Zámbori Tamás Bridge Human Service-beli kurátortársa és testvére, Zámbori Péter tulajdonában lévő Zámbori Péter Kommunikációs és Stratégiai Kft. is 13 milliót a Szomnakaj etnoballada színpadra állítására. A bemutató az állami pénzekkel felturbózott Tavaszi Fesztiválon lesz.

Frissítve: 2014.01.14. 21:25

Tartósan lelassult az ipar

Novemberben 0,5 százalékkal volt kisebb az ipari termelés volumene, mint egy hónappal korábban. Éves összehasonlításban az alacsony bázisnak köszönhetően -  a KSH tegnap közölt részletes adatai szerint - 3,5 százalékkal nagyobb volt a kibocsátás, ami továbbra is főként a járműgyártásnak és a vegyiparnak köszönhető. Az ipari termelés növekedésében változatlanul az export jelenti a húzóerőt, míg a belföldi felhasználás élénkülése egyelőre nem látszik a statisztikai adatokból. Az elektronikai termékek gyártása változatlanul hanyatlik.

A nemzetgazdasági tárca a jövőképet úgy vázolta fel, hogy a kormány a termelőszektor megerősítésével, aktív iparpolitikával kívánja a magyar gazdaság jó teljesítményét tartósan fenntartani.

Az elemzők ennél árnyaltabban látják a helyzetet. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének várakozása szerint az idén ugyan némi gyorsulás lehet az ipari termelésben, de alapvetően nem változik az a tendencia, hogy az export lesz a húzóerő. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a novemberi adatok szerint a rendelésállomány nagyot esett. A K&H Bank elemzője azzal számol, hogy a tavalyi év utolsó hónapjában az ipar teljesítménye nagyon gyenge volt, de a bázishatás miatt - 12 hónapra visszatekintve - valószínűleg növekedést jelez majd az ipari termelés mutatója. Az elemző a 2013-as év egészére az ipari termelés 1,5 százalékos növekedését várja, ami 2014-ben 4,5 százalékra gyorsulhat.

Ennél kedvezőtlenebbül látja az ipar helyzetét Balatoni András. Az ING Bank vezető elemzőjétől megtudtuk, hogy - a novemberi adatok alapján - a belföldi felhasználás továbbra sem tudott növekedési pályára állni az emelkedő háztartási vásárlóerő és a beruházások megugrása ellenére sem. Emellett az exportértékesítés volumene szintén mérséklődött novemberben az előző havival összehasonlítva. A szakértő úgy értékelte, hogy az ipar tartós lassulását jelzi a beszerzésimenedzser-index mérséklődése is.

Az elemzőjének szerint az alapvetően kedvező növekedési kilátások nem változtak az elmúlt hónapokhoz képest, azonban a bizonytalanság érdemben emelkedett. Várakozása szerint az év végi gyárleállások tovább csökkentik az ipari kibocsátás volumenét, így a negyedik negyedéves adat valószínűleg nem fogja elérni a harmadik negyedévben regisztrált szintet. Balatoni András a tavalyi év egészére 1,1 százalékos, míg 2014-re 5,5 százalékos ipari termelési indexet valószínűsít.

Szerző
Témák
KSH