Bajnai Gordon;ellenzéki összefogás;

2014-01-16 08:51:00

Bajnai: "A kormányváltás érdekében áldozatot hoztam"

Bajnai Gordon várakozása szerint az Együtt-PM erős és megkerülhetetlen frakciószövetséget alkot majd a következő Országgyűlésben. A volt miniszterelnök az MTI-nek adott interjúban elmondta: az ellenzéki egyeztetésen egyedül maradtak azzal a véleményükkel, hogy Gyurcsány Ferenc ne kapjon helyet a közös listán, és emiatt valóban felvetődött, hogy ő ne szerepeljen rajta. Arról is beszélt, hogy a megállapodás miatt rövid távon csökkenhet az Együtt-PM népszerűsége. Valamint arról is, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elfogadta: egy koalícióban annak kell alkalmazkodnia, aki kisebbségben marad.

Bajnai Gordon elmondta: azért kezdeményezte a múlt héten az ellenzéki összefogás kibővítését, mert bár a társadalom többsége kormányváltást akar, a baloldali ellenzéki pártoknak jelenleg nincs meg a többségük ehhez. Ezt azzal magyarázta, hogy az ellenzéki oldalon tapasztalható "kakaskodás" miatt mostanáig hiányzott a győzelembe vetett hit.

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a szocialistákkal augusztusban kötött megállapodásuk sikeréhez az kellett volna, hogy a Demokratikus Koalícióval is megegyezzenek akkor. A DK azonban visszautasította az ajánlatot, és a szövetséget kívülről támadta, ami tovább csökkentette a győzelembe vetett hitet - fejtette ki.

Bajnai Gordon az újrakezdett tárgyalásokon azt képviselte, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök ne kapjon helyet a közös listán. Ez elvi, politikai és nem személyes vita volt - tette hozzá. De - folytatta - azzal, hogy a DK érthetően ragaszkodott elnöke szerepeltetéséhez, a szocialisták pedig úgy döntöttek, számukra elfogadható, hogy Gyurcsány Ferenc a harmadik legyen a listán, egyedül maradtak a véleményükkel.

Ezután - erősítette meg Bajnai Gordon a Népszabadság értesülését - felvetődött, hogy ő ne legyen rajta a közös listán. "Ám miután világossá vált, hogy közös lista csak úgy jöhet létre, ha elfogadjuk a DK és az MSZP álláspontját, azt mondtuk: okos enged" - fogalmazott.

Ezt azzal indokolta: belátta, hogy visszalépése csökkentené a kormányváltásba vetett hitet. "Elvi vitáink a DK-val nem zárultak le, de a győzelem esélyét rontó lépést nem engedhettünk meg" - mondta.

Bajnai Gordon beszélt arról is, a megállapodás miatt rövid távon csökkenhet az Együtt-PM népszerűsége, hiszen az egyezség óhatatlanul önálló arcélük egy részének átmeneti feladásával jár. Szerinte azonban ez is része annak az áldozatnak, amit a kormányváltásért meg kell hozniuk.

"Nem az a fontos, hogy mi akarsz lenni, hanem hogy mit akarsz tenni" - válaszolta arra, csalódás-e, hogy le kellett mondania miniszterelnök-jelölti ambíciójáról.

Elmondta: 2012 őszén a kormányváltás reményében tért vissza a politikába, és ehhez a célhoz közelebb visz a kedden megkötött megállapodás. "Ha ezért vissza kell fognunk személyes ambícióinkat, át kell alakítanunk a stratégiánkat, az elfogadható" - jelentette ki.

Kérdésre beszélt arról is, nem tartja hibának, hogy először egy minden ellenzéki szervezetet lefedő ernyőszervezet létrehozásával próbálkoztak, mert a mostani megállapodás is azt mutatja, hogy az új választási rendszer miatt a demokratikus ellenzék egésze kénytelen egy táborba tömörülni.

Azt is mondta: 2012 októberében nem egy újabb párt megalakítására, hanem egy széles körű ellenzéki mozgalom létrehozására volt választói igény. Az ernyőszervezet létrehozását azonban az LMP és az MSZP sem támogatta, ezután kényszerültek arra, hogy pártot alapítsanak. Hozzátette: ez időigényesebb, fáradságosabb munka, mint egy mozgalom létrehozása, amire eredetileg készültek, de kevesebb mint egy év elteltével övék a második legnagyobb demokratikus ellenzéki párt.

Bajnai Gordon szólt arról is, a szocialistákkal kötött megállapodásukban benne volt az elvi lehetőség, hogy ő legyen a kormányfő, ezért válaszolta még tavaly novemberben is az origo.hu kérdésére, hogy egy évvel később miniszterelnök lesz.

"Hinni kell abban, amit az ember csinál. Továbbra is úgy gondolom: az országnak a 2009-2010-es kormányzáshoz hasonló kormányzati teljesítményre van szüksége. De a legfontosabb cél, a kormányváltás érdekében áldozatot hoztam" - mondta, megjegyezve: természetes, hogy ha pártok közös listán indulnak a választáson, a legnagyobb támogatottságú szervezet nevezi meg a miniszterelnök-jelöltet.

Mostantól mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, övé a legnagyobb felelősség és a legnagyobb lehetőség is, "nincs többé helye a primadonnák versenyének" - hangoztatta.