ellenzéki összefogás;

2014-01-17 07:08:00

A Rém és a papagájok

Tulajdonképpen szórakoztató végignézni, -hallgatni, -olvasni az ellenzéki összefogásról szóló kormánypárti véleményeket. Bennük van minden, ami e majdnem négy éve épülő-szépülő rendszer lényege. És a kétségbeesés, hogy ezek mégis összeálltak. Pedig a most nyilatkozók mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék őket. De a szavak, az állítások és persze a folyamatos hazugságok nem bizonyultak elegendőnek. Rács mögé meg egyelőre túlnyomó többségüket nem sikerült juttatni. Így most le kell nyelni a keserű pirulát, nem is egyet, sokat.

A szórakoztató ebben az, ahogy a Rémet leírják. Valódi neve Gyurcsány, eredendő bűne, hogy 2006-ban nem pusztán legyőzte Orbán Viktort, hanem - egy tévévitában, majd a választáson - nagyon megverte. A Rém most visszatért, jaj a magyar fiataloknak, a magyar nyugdíjasoknak, a magyar dolgozóknak, a magyar anyáknak és a magyar népnek. De ez egyúttal mérhetetlenül szomorú is. Hiszen a Rémmel nyolc éve ijesztgetik az imént felsoroltakat. Hogy mit sikerült vele elérni, az közismert, ám ennél tovább még mindig nem jutottak. Mint az imamalom ismételgetik az elavult és a valósággal köszönőviszonyban sem lévő paneleket.

Ebbe a küzdelembe - ami még a rezsiharcot is megelőzi - bevetnek mindent és mindenkit. Megszólalt már a Fidesz összes szóvivője, valamennyi - független - elemzője, Deutsch Tamás és Rogán Antal is. Orbán Viktor talán csak azért nem, mert sűrű külföldi megjelenései eddig nem tették lehetővé. Pedig Gyurcsányt feltehetően szívesen megfojtaná egy kanál vízben, őt ugyanis régről valódi ellenfélnek tekinti, az összefogás többi résztvevőjét nem tartja annyira veszélyesnek a maga számára. Persze azért ezt a közös listát tudta volna feledni, ha előbb eszébe jut, hogy olyan új választási rend szükséges, amely kifejezetten megtiltja a hasonló összeborulást. De erről már lekésett.

Így marad a kibővített papagáj-kommandó a maga idejétmúlt hablatyolásával. A komoly érveket, a nagyágyúkat nyilván az igazi kampányra tartalékolják. Akkor majd bizonyára olyasmiket tudunk meg Gyurcsányról, Bajnairól, Mesterházyról és a többiekről, ami valódi szenzáció lesz.

Mert az nem lehet, hogy csak ennyire futja nekik.