Navracsics Tibor;gyermekbántalmazás;

2014-01-17 10:17:00

Navracsics Tibor rendkívüli fegyelmit kért a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter utasította a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy rendkívüli fegyelmi eljárás keretében a mai nap folyamán vizsgálja meg, hogy a "szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás" ügyében a hivatalos eljárások során történt-e mulasztás. A miniszter utasította a kormánymegbízottat, hogy amennyiben megállapítható a felelősség, úgy azt fegyelmi hatáskörében bírálja el.

A Blikk 2013. november 26-án számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A már bíróságon lévő vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.

A Pest Megyei Kormányhivatal november 27-én közleményt juttatott el az MTI-hez, abban egyebek mellett az állt, hogy a szigetszentmiklósi gyámhivatal - a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján - haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét. A gyerekek azóta is nevelőszülőknél vannak.

A kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben a gyermekjóléti szolgálatnál és a szigetszentmiklósi jegyzői gyámhatóságnál. Az azóta lezárult vizsgálat egyebek mellett megállapította, hogy sem a védőnő, sem a gyermekorvos, sem az óvoda, sem az iskola, sem a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket (csak az elhanyagoltságuk miatt kerültek nevelőszülőkhöz).

Lukasik Zsófia, a kormányhivatal sajtófőnöke a szociális gyámhivatal vizsgálatának befejezését követően csütörtökön közölte: a brutális gyermekbántalmazási ügyben egyetlen szakember mulasztása sem állapítható meg, így senki ellen sem indult fegyelmi eljárás.

Szigetszentmiklós önkormányzata belső vizsgálatot rendelt el a gyermekbántalmazási ügyben. A település honlapján pénteken megjelent közlemény szerint a hivatal a belső vizsgálatot lefolytatta, fegyelmi eljárást nem indítottak. A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás miatt indított ombudsmani vizsgálat az MTI értesülése szerint még tart. A szülők elleni büntetőeljárással összefüggésben az ügyészség már benyújtotta a vádiratot, de az első tárgyalást még nem tűzték ki.