LMP;Nagy Bandó András;

2014-01-17 18:37:00

Nagy Bandó András az LMP képviselőjelöltje lesz

Nagy Bandó András az LMP egyéni képviselőjelöltje lesz a 2014-es választáson – adta hírül a Lehet Más a Politika honlapján. A humorista, aki Hódmezővásárhely központú választókerületben száll harcba a mandátumért,  azt írja, párton kívüli jelöltként méretteti meg magát és nem az LMP támogatásával indul, hanem „ellenkezőleg: a párt élvezheti a támogatásomat”

 Az LMP portálján közzétett írásában Nagy Bandó András úgy fogalmaz: a kétoldali támadások kereszttüzébe került, az ellenfelek által esélytelennek ítélt, újra kicsivé lett párt mellett áll ki, hogy fölhívja a választók figyelmét arra, amiben ő is évtizedek óta hisz, és ami a párt nevében is ott van: lehet más a politika.     

Hangsúlyozza, humoristaként, íróként, publicistaként és magyar polgárként is a kisembereknek nevezett, nagy gondokkal megküzdő, kis keresetből élő, hajnaltól napestig dolgozó emberekért szólt és állt ki. „Most egy kis költségvetésből gazdálkodó, nagy, országos gondok miatt szót emelő, a parlamenti küszöb eléréséért küzdő párt mellé álltam, és álltam ki mellette” – teszi hozzá.     

Az önmagát szabadelvű keresztényként, szociálisan érzékeny konzervatívként, bátor demokrataként, szenvedélyes zöldként, és szívből jövő nemzeti érzéssel megáldott magyarként jellemző Nagy Bandó András kiemeli: ilyen marad akkor is, ha megnyeri választási körzetét. Leszögezi: képviselőként nem válik „szavazógéppé”, nem voksol mindenáron a kormányzó koalíció ellen és minden esetben mérlegelni fog.    

 Hangsúlyozza, hogy párton kívüli jelöltként vállalja a megméretést, és arra biztat „más hiteles személyiségeket is”, hogy mutassák meg magukat, és segítsék a „kevés eséllyel is elveihez ragaszkodó pártot”. Hozzáteszi: a 2014-es választási kampányban nem az LMP támogatásával indul, „ellenkezőleg: a párt élvezheti a támogatásomat”. Kijelenti azt is, nem csak a sikeres kormányváltás győzelem, mert az optimizmus és a tisztesség hosszú távon kamatozik.