börtön;Navracsics Tibor;ír gázoló;Tobin;

2014-01-17 19:28:00

Az ír gázoló jövő szeptemberig börtönben marad

Jövő szeptemberig biztosan börtönben marad az ír gázoló - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt az ír igazságügyi minisztériumra hivatkozva.

Hozzátette: az ír minisztérium tájékoztatása szerint az ír legfelsőbb bíróság a napokban hoz döntést arról, hogy Francis Ciarán Tobinnak legalább mennyi időt kell büntetés-végrehajtási intézetben töltenie. Ez legkevesebb 595 nap lesz, az ír jog szerint nincs lehetőség arra, hogy ennél előbb akár csak feltételesen is szabadlábra kerüljön - mondta. Navracsics Tibor ismertette azt is, hogy az ottani jog szerint a feltételes szabadlábra bocsátásról Írországban az igazságügy-miniszter dönt, így 2015. szeptember 4-én, ha Francis Ciarán Tobin magatartása és egyéb körülmények indokolják, ő határoz majd erről. 

Ugyancsak az ír minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt mondta: egy olyan elkövető, akit "veszélyes járművezetéssel okozott halál" miatt ítéltek el, jó magaviselet esetén általában kedvezményt kaphat. Ez azt jelenti, hogy a büntetés letöltése előtti hat hónaptól kéthavonta egy szabad hétvégét, az utolsó négy hónapban pedig havi egy szabad hétvégét kaphat.
A sajtótájékoztatóval egy időben Francis Ciarán Tobint a Liszt Ferenc-repülőtérre viszik, ahol elítéltként átadják az Interpol ír munkatársainak, és a férfi Írországban folytatja a Magyarországon megkezdett szabadságvesztés letöltését - közölte a miniszter.
Az ír gázoló a dublini járattal kora este hagyja el Magyarországot.
A szállítás költségei semmilyen szempontból nem terhelik a magyar költségvetést - szögezte le Navracsics Tibor, cáfolva az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket. Hozzátette: Tobin önként, a saját költségén érkezett Magyarországra hétfőn, visszaszállításának költségeit pedig az ír hatóságok állják.
Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni a jövőben a hasonló esetek elkerülésére, Navracsics Tibor azt mondta: az európai uniós intézményi működés szempontjából 2014. december 1. az a határidő, amikor minden tagállam felléphet azzal a másik tagállammal szemben, amely nem vezette be a bírósági határozatok kölcsönös elismeréséről szóló kerethatározat rendelkezéseit. A határidő lejárta után megnyílik a közösségi jogérvényesítés csatornája: kötelezettségszegési eljárást lehet indítani a másik tagállammal szemben vagy az Európai Bíróság előtt lehet perbe vonni.
Navracsics Tibor a konkrét esetet "Európában is eléggé párját ritkító ügynek" nevezte. Felidézte: Francis Ciarán Tobin hétfőn érkezett Budapestre, hogy megkezdje büntetésének letöltését, majd a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe került. Kedden kérvényezte, hogy Írországban tölthesse le a büntetését, ezt engedélyezte neki, a dokumentumokat pedig átadták az ír hatóságoknak. Az ír igazságügyi minisztérium szerdán befogadta az iratokat, majd megküldte az ír legfelsőbb bíróságnak, amely csütörtökön hozzájárult a büntetés végrehajtásának átvételéhez.
A miniszter arról is beszélt, hogy Írországban abba a börtönbe kerül Tobin, amelyben egyszer már megkezdte büntetésének letöltését abban a hiszemben, hogy Írország ki fogja őt adni Magyarországnak. A büntetéséből 7 hónapot letöltött ott, így csökkent a vele szemben kiszabott 36 hónapos szabadságvesztés 29 hónapra.
Francis Ciarán Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket. Miután kiküldetése lejárt, 2000 novemberében távozott Magyarországról. Két évvel később, távollétében, Magyarországon háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy a vádlott legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható feltételesen szabadon.
Francis Ciarán Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy Francis Ciarán Tobin kész letölteni büntetését, azt kérve, Budapest garantálja, kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését.