Marx, raus!

Ki Marx-szal a Corvinus Egyetemről! Erre szólította föl egy bizonyos Rétvári Bence nevű ember - pillanatnyilag államtitkár - az Universitas vezetőit és az "egyetemi polgárokat". Néhány év múlva valószínűleg tíz emberből kilencnek már fogalma sem lesz arról, ki a fene volt az a Rétvári Bence, de Karl Marxról, vagy magyarosan Marx Károlyról akár ellenszenvvel, akár rokonszenvvel gondol rá, de a többségnek azért lesz némi fogalma.

Legyünk igazságosak a KDNP-nek, ennek a virtuális, a valóságban nem létező pártnak a tagjához, Rétvári államtitkárhoz. Biztosak lehetünk benne, hogy a történet nem úgy kezdődött, hogy ez a még fiatalnak mondható ember ült a fűtött irodájában a magyar átlagfizetés többszöröséért és egyszer csak a homlokára csapott: Jé, hát a Marx-Engels még a rendszerváltás után negyed századdal is ott ücsörög a volt Közgáz aulájában! Minő borzalom, minő szégyen a nemzeti együttműködéses hazára! Nosza, ragadjunk csak tollat, s dobassuk má' ki azt a komenista diktatúra előkészítő, önkényuralmi jelkép hogyishívjákot!

Rétvári, akinek nem sok emléke lehet a létezett szocializmusról, lévén tíz éves a rendszerváltáskor, tudálékosan megállapította, hogy ennek a Karl Marxnak az eszméi "megágyaztak" a később - egyébként évtizedekkel a halála után - létrejött elnyomó rendszereknek. Az a baj, hogy Rétvári államtitkár leveléből - hogy egy, az ügyhöz méltó képzavarral éljek -, egy méretes lóláb kandikál ki. Furcsa véletlen folytán éppen a választások előtt tákolta össze, vélhetően nem ő maga, ezt a fogalmazványt. Több felmérés is azt állapította meg ugyanis, hogy a felső oktatási intézményekben túlsúlyban vannak a jobbra húzó diákok, közöttük sokan a magyar újfasisztákkal is kokettálnak. Nyilván a pártközponti agytröszt azt találta ki, hogy egy ilyen hecckampánnyal el lehet szipkázni a jobbikos, meg a mittudoménmilyen hajnalos ifjúságot a kormányerőkhöz. Nem lehet! Azok a fiatalok nemcsak Gyurcsányoznak, hanem Orbánoznak is rendesen. Elegük van az eddig hatalmon lévőkből.

Az ifjú "janicsár" mögött állók viszont újabb szégyenfoltot ejthetnek a már amúgy is párducbőrhöz hasonlatosan pecsétes magyar nemzeti böcsület mellényen. Európa és a világ kulturált felén ma is tanítják és tanulják a marxi életművet, és nem keverik össze a sztálinista, "szocialista" kísérletekkel. Az egyesült Németországban nem rombolták le és nem vitték szobortemetőbe a nagy hatású filozófus emlékműveit, nem keresztelték át a róla elnevezett utcákat, tereket. Ellentétben Magyarországgal, ahol túlbuzgó, bizonyítási kényszertől hajtott volt MSZMP-s és KISZ-es káderek, a bosszúszomjas zsigeri gyűlölködőkkel eltávolították az egyik legjobb, talán kubistának nevezhető Marx-Engels szobrot a Képviselői Irodaház mellől, majd átkeresztelési rohamot indítottak a két német filozófus ellen.

Persze ott, a világ boldogabb felén, a fősodorban nem vulgármarxisták ülnek, mint Magyarországon a Fidesz sok fontos posztján. A kommunistának nevezett államkapitalista diktatúráknak ugyanis annyi köze van Marxhoz és szellemiségéhez, életművéhez, mint mondjuk Nietzschének a Hitlerájhoz, vagy a KDNP-nek Jézus Krisztushoz. Vagyis semmi. Ezek a nagy gondolkodók csak hivatkozási alapot jelentettek a hatalomnak, a pártoknak. Kíváncsi vagyok, hogy Rétvári, vagy a súgói, hány Marx művet olvastak el, és ha igen, a kötőszavakon kívül megétettek-e valamit a gondolataiból. Kötve hiszem.

Nem mellesleg, ha már a kommunistának nevezett önkényuralmaknál tartunk. Nem vagyok híve, mert gyomorforgatónak tartom, a "melyik diktatúra ölt meg több embert" típusú számháborúnak, de figyelmébe ajánlom a láthatóan tökéletesen tájékozatlan, mentségére fiatalnak mondható államtitkárnak azokat a történelmi munkákat, amelyek a kereszténység, a gyarmatosítás históriájával foglalkoznak. Ha van ideje otromba és szánalmas "nyílt levelek" írkálására, legyen arra is, hogy számolgassa össze, hány embert gyilkoltak halomra a kereszt nevében, hány ősi kultúrát töröltek el a Föld színéről e jelképre hivatkozva. Szerte Európában lobogtak a máglyák, boszorkányok, eretnekek, mórok, zsidók, másként gondolkodók és irigy szomszédok áldozatainak tíz- és százezreit emésztették el a lángok. A Szent Inkvizíció tombolása mérhetetlen szenvedést és pusztítást hozott Európára, a tengerentúli gyarmatok népeire. Emiatt mondjuk az, hogy Jézus aus? Ki Jézussal a templomokból, mert rettenetes keresztény önkényuralmi rendszereknek ágyazott meg? Ez pont olyan nettó hülyeség, mint Marx nyakába varrni Sztálint.

Az emberi butaság, a rövid távú politikai haszonszerzéssel karöltve rettenetes dolgokra képes. Mondhatnám, hogy sajnálom ezt a jelek szerint meglehetősen tájékozatlan, hogy azt ne mondjam bizonyos értelemben igen csak műveletlen fiatalembert, hogy bevitték az erdőbe, hogy a nevét adta ehhez a gusztustalan komédiához, de nem mondom. Ha volt annyi pénz, amennyiért "korpás lett a haja", hát vigye csak el a balhét és talán egyszer majd nagyon szégyellni fogja magát. Addig viszont ajánlom, forgassa Marx műveit is, hogy legalább halvány sejtése legyen arról, akiről ostobaságokat íratnak vele.
Remélem, a Corvinus Egyetem vezetői és polgárai pedig iktatják a nyílt levelet. Oda, ahová való: a szemétkosárba.

Szerző
Bihari Tamás

A harcos estéje

Kevés publicista van, aki élőszóban is ugyanolyan nagyszájú, szentségtelen és provokatív, mint írói termékeiben, legyen az véleménycikk, regény, blog vagy Facebook-poszt. Jómagam sem tartozom az újságírás Rambói közé, múlt csütörtök este is inkább meghúzódtam hátul a fal mellett a Hét Olajfa rendezvényén, ahol ezúttal egy kegyetlen betegséggel küzdő szakállas, kopasz ember volt a vendég. Anélkül, hogy előre megnevezném, legyen elég annyi bevezető, hogy kevés népszavás újságíró indítana úgy egy meglehetősen balos beállítottságú nézősereg, egy vezető, fővárosi szocialista politikus, valamint saját főnöke jelenlétében, hogy "ez a nép megérdemel még négy év Orbán Viktort".

Arról nem is beszélve, hogy a közönség láthatóan neves kollégám gigászi rajongója, szemeikben ott az őszinte aggódás a rákkal viaskodó harcosuk iránt, akitől mintha útmutatást és saját gondolataik míves formába öntését is várnák, nem csak a felcsúti Belzebub megcsipkedését. De a harcos azt mondja: én nem harcolok helyettetek, nem mentetek tüntetni, nem forgattátok fel a világot, akkor a Fidesz jár nektek, semmi több. No persze a közönség többsége az aktívabb baloldaliak közé tartozik, így az üzenet nyilván annak szól, aki csak csügged, panaszkodik, és letudja az ellenállást néhány orbánozós Facebook-kommenttel. Bár neves kollégám hozzáteszi, arccal és névvel vállalni az álláspontunkat a világhálón már egyfajta közéleti bátorság. Ám ahogy a rák ellen sem szavakkal küzd, hanem orvosokkal és gyógyszerekkel, úgy az országot sem mentheti meg az, ha csupán szűk körben ostorozzuk a Fideszt.

De a harcos nem méri szűken az ostorcsapásokat sem. Odaszúr a balnak, de még inkább a jobbnak, szavainak súlyát talán nem mérlegelve, hiszen ars poeticája a provokáció szükségessége. Elismétli azt a számomra legkedvesebb bölcsességét, miszerint nem is újságíró, akit nem utálnak. Mert amit leírsz, az mindig fáj valakinek, mindig sért, bosszant valakit. De ez a dolgod, erre születtél, és minden kis kompromisszummal kicsit elárulod magad. Ezért nem is gyűlölettel, hanem sajnálattal beszél a kormánypárti/közszolgálati kollégákról, akiknek manapság nehéz a tükörbe nézniük. Persze olykor-olykor népszavásként is nehéz, de a baloldali sajtó partizánharcának mégis csak van romantikája. Persze nem lőnek agyon, nem kardlapoznak meg egy-egy jól sikerült publicisztikáért, és nem is mondják tollba a cikkeket az elvtársak. Ma azért küzdünk, hogy egyáltalán komolyan vegyen minket a hatalom, illetve a saját politikai közösségünk.

De ebből ezen az estén semmit nem lehetett érezni. Neves kollégám szarkazmusával talán még a második világháborút is el lehetne adni vidám sanzonestként, nincs az az istencsapás, ami ne érne meg egy poént vagy egy jó honvédségi sztorit. Mégsem hiányoznak az olyan veretes mondatok, mint hogy "a fedő alatt tartott fasizmus kipusztul". Ugyanezt húsz elemző ezer oldalban sem tudná jobban kifejteni. A tömörítés nem csupán elegancia, hanem az újságírás lényege. Így vagyunk képesek a legnagyobb igazságok és hazugságok kimondására egyaránt.

De Andrassew Iván az az ember, aki senki kedvéért nem hazudik. Aki képtelen harc és kihívás nélkül élni.

Devizagettó

Avagy a baromság emlékműve. Ezt a címet egy autentikus blogról loptam, remélem, nem perel a szerző…
Mert igen, ez a marhaság az Orbánizmus szoborparkja. Megroggyantunk? Van ilyen. Elfogyott a pénz. Hiába ígérte az Istenkirály, hogy mínuszkamattal fizetjük majd a lakáshitelt. Hogy kastélyt vehetek garzonáron. Hogy csuda lesz, nem rettenet. Hogy legalább 12 állami gazdaságot vehetek sz@rért, hú@ért. Ezt mind elhittem, mert buta voltam, meg nem voltam csókos.
Hallom, hogy a 80 ócsai háznak - félmillió/négyzetméter - csak a fele belakott. A 2,5 milliárdért felépített 80 épületből alig 42 talált bérlőre, ezért a kormány a katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállássá minősítette át a szociális lakóparkot. És ötmillióért őrzik havonta. Ott van rengeteg szomorú ember, akinek nem jut munka. Ha egy csepp esze lenne a világnagy kormányzatnak - ahogyan nincsen neki - a képzetlen ócsai szegényeket őrző-védő tanfolyamra íratnák be. És azt az ötmilliót (plusz áfa) a lényegre költhetnék, és a helyiek kaphatnák meg. Ők őrizhetnék a parkot. Tudom: ez az ócsai perpetuum mobile. De itt legalább működne…
Előttem már többen kiszámolták, hogy egy ingatlan 30 milliónál csak egy kicsivel került többe. Számomra ez az eset nem is igazán ingatlan-, vagy devizahiteles kérdés, hanem egy újabb illusztrációja az állam hatékonysági deficitjének.
Tényleg tökbutának kell nézni bennünket?
Hát persze!

Szerző
Veress Jenő