LMP;paksi atomerőmű;közérdekű adatigénylés;orosz hitel;

Paksi ügylet - közérdekű adatokat kér az LMP

Az LMP újabb, a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó összes szerződés, valamint azok mellékleteire és hatástanulmányaira kiterjedő közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz. Ezt Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, országgyűlési képviselője, jelentette be hétfőn Budapesten újságíróknak.

Hangsúlyozta, korábban csak Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől próbálták megtudni a Moszkvában aláírt szerződések részleteit, de most olyan igénylést fogalmaztak meg, amely a teljes megállapodásra kiterjed. Az ellenzéki politikus szerint erre azért van szükség, mert a kabinet felháborító módon semmilyen részletet sem árult el a "Magyarország szuverenitását súlyosan sértő paktumból". 

Szél Bernadett aláhúzta: parlamenti képviselőként a titkosított adatokat is joga van megismerni, ezért arra számít, 15 napon belül minden információ a rendelkezésére áll majd az ügyben. Szólt arról is, hogy Németh Lászlónétól kikérik az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságának készült tájékoztatást is, továbbá közölte, Áder János köztársasági elnök jelzését is várják, mikor tudja fogadni őket korábbi megkeresésük alapján. 

Szél Bernadett emellett ismét nyílt vitára hívta Németh Lászlónét, aki szerinte nem válaszolt korábbi hasonló felhívására.