Előre leszervezett földmutyi a nemzeti parki földek bérbeadása

Gőgös Zoltán, a szocialisták mezőgazdasági szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a hortobágyi földeket évtizedek óta használó berettyóújfalui gazdák keresték meg azzal, hogy a földbérletpályázat eredményeként számukra ismeretlenek nyerték el a település határában lévő földeket.

Az MSZP-s képviselő a napokban erre hivatkozva felszólította a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy állítsa le a hortobágyi legelők bérbeadását. Véleménye szerint a pályázati kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit, nem ír elő például meglévő állattartást.

Gőgös Zoltán elmondta, a Kőrös-Maros Nemzeti Park területén egy 300 hektáron legeltető gazdától úgy vettek el 120 hektár földet, hogy azon volt az itatóhelye. Egy évszázadok óta juhászattal foglalkozó családnak pedig egy általuk 52 éve használt állami földet kellett visszaadnia - folytatta, megjegyezve: korábbi földbérletpályázatokhoz hasonlóan most is előfordult, hogy nem helyben lakók nyertek a pályázaton, mivel a győzteseknek csak a bejelentett lakcíme van a pályázatban előírt távolságon belül.

Kitért arra is, hogy a győztesek között van, aki a pályázati kiírással ellentétesen 300 hektárnál több földet nyert el. Véleménye szerint újabb "előre leszervezett földmutyiról" van szó, a pályáztatás pedig csak álca volt. Mint mondta, a szóban forgó földek gyenge minőségűek, legelők, amelyekért a nyerteseknek minimális bérleti díjat kell fizetniük, ugyanakkor - a környezetvédelmi előírások miatt - jelentős összegű európai uniós támogatásra számíthatnak. Eleshetnek viszont az újonnan bevezetett támogatástól azok, akik évtizedek óta támogatás nélkül használták a földeket.

Gőgös Zoltán elmondta: szerdán találkozik a helyi gazdálkodókkal, majd elmegy a Hortobágyi Nemzeti Parkba, hogy megismerje a földbérletpályázatok elbírálásának szempontjait és a döntésben részt vevők kilétét. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy az ügyészség korábban több, földügyben tett feljelentését azzal utasította el, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet munkatársai nem számítanak hivatalos személynek, így nem követhetnek el hivatali visszaélést. Ezzel szemben a hatósági jogokkal rendelkező nemzeti parkok dolgozói hivatalos személynek minősülnek - hívta fel a figyelmet.

Szerző
2014.01.21 12:42

Két ember meghalt, amikor tűz ütött ki egy francia síközpontban

Publikálás dátuma
2019.01.20 11:24
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Az embereket létrák segítségével próbálták kimenteni a többszintes épületből a tűzoltók.
Tűz ütött ki vasárnap hajnalban Franciaországban, a Courchevel síközpontban, egy idénymunkásoknak szállást adó épületben. A tűzesetben két ember életét vesztette és 22-en megsérültek, közülük négyen súlyos állapotban vannak – írja a BBC. A cikk szerint a lángok összesen három épületre terjedtek ki. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi okozta a tüzet, az esettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak. A helyszínen hetven tűzoltó dolgozott a tűz megfékezésén, és az embereket létrák segítségével próbálták kimenteni a háromszintes épületből. Három embert mentőhelikopterrel vittek kórházba.
2019.01.20 11:24

Idén már látni fogják, hol nyaralnak a magyarok – Mutatjuk, milyen adatok nem maradhatnak titokban

Publikálás dátuma
2019.01.20 10:22
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A már működő szállodáknak legkésőbb június 30-ig, a panzióknak pedig szeptember végéig kell regisztrálniuk magukat. Ezzel egy időben kötelesek telepíteni a „szálláshelykezelő szoftvert”.
Az idei évtől kezd élesben működni a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, aminek eredményeként napra pontosan nyomon lehet követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe. A módosítás rendesen kitágítja a vendégekről a hatóságok előtt a vendégekről megismerhető adatok körét – derül ki a balatontipp.hu cikkéből.
A törvényt kiegészítő decemberi kormányrendelet szerint a már működő szállodáknak legkésőbb június 30-ig, a panzióknak szeptember 30-ig, a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi szálláshelyeknek és a magánszállásadást is magába foglaló „egyéb szálláshelyeknek” december 31-ig kell regisztrálniuk magukat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) üzemeltetésében lévő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NeTAK). Ezzel egy időben kötelesek telepíteni a „szálláshelykezelő szoftvert” (SzSZ), hogy legkésőbb a regisztrációt követő hónap első napjától meg tudják kezdeni a folyamatos adatszolgáltatást a vendégeikről. Ha a szálláshely-szolgáltató a napi adatszolgáltatást a NeTAK üzemeltetőjének felhívása ellenére ismételten nem teljesítené, az MTÜ az érintett hatósági ellenőrzését kezdeményezi az illetékes jegyzőnél.
A portál kiemeli, hogy az érintett törvény szeptember 1-én hatályba lépő másik módosítása az eddigiekhez képest totálisan kitágítja a vendégekről a rendőrség számára folyamatosan és szabadon kereshetővé tett adatok körét. Ahogy eddig is, a szálláshely-szolgáltatónak az igénybevétel kezdetekor rögzíteni kell – a vendég családi és utónevét, – születési családi és utónevét, – születési helyét és idejét, – nemét, – anyja születési családi és utónevét, – a személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve úti okmányának azonosító adatait, – a szálláshely-szolgáltatás címét, – és a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját. Ami igazán új a rendszerben, hogy a szállásadó által rögzített adatokat a NeTAK-hoz is használt szoftver automatikusan feltölti egy olyan tárhelyre, ahol nem csak a szállásadó, hanem a rendőrség is közvetlenül hozzáfér az információkhoz. Amennyiben pedig részletes adatokra lennének kíváncsiak, a cél megjelölésével adatszolgáltatást kérhet, amit a szálláshely-szolgáltatónak térítésmentesen teljesíteni kell. A rendőrségnek ezen kívül arra is lehetősége lesz, hogy a szállásadó, vagy bárki más tudta nélkül egyedi kereséseket folytasson a szállásadók által feltöltött adatokat tartalmazó tárhelyen – ehhez elég lesz azt gondolnia, hogy a keresést a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, valamint a közrend, a közbiztonság, az államhatár rendjének, az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, és a körözési eljárás lefolytatása érdekében teszi. A kereséssel annyit tudhat meg, hogy az általa megadott adatok szerinti személy mely szálláshely-szolgáltatónál szerepelnek igénybe vevőként, a további információhoz a korábban említett konkrét adatszolgáltatási kéréssel juthat hozzá. A fentiek nem csak az „idegenrendészeti törvény” hatálya alá tartozó személyekre, hanem minden olyan vendégre vonatkoznak, akik valamely szállásadónál bejelentkeznek. A jogszabály kizárja, hogy egy vendég esetleg kamuadatokkal, vagy más adatainak használatával kibújjon saját adatainak rögzítése alól. A törvény ugyanis kimondja, a szálláshely-szolgáltató csak akkor fogadhat valakit vendégként, ha az előírt okmányokat bemutatta. Ennek hiányában meg kell tagadni a szolgáltatást. Az új rendszerben a tárhelyre kötelezően bekerülő adatok között nem szerepel a vendégek szobaszáma, így elvileg továbbra is a magánügyek körében marad, hogy a vendég kivel osztotta meg a szobáját.
2019.01.20 10:22