Értéktelen tolerancia?

Vajon milyen tolerancia nélkülözi az értékalapot? Jónéhány napja töprengek ezen. A magyar kultúra napjához közeledvén a kultúra és a magyar oktatás ügyét is meghatározó csúcsminiszter, Balog Zoltán ugyanis egy esztergomi konferencián, amelyet Becket Szent Tamás emlékére rendeztek, azzal vádolta meg Európát, hogy ott az értékalapot nélkülöző tolerancia került a középpontba, és ezért a földrészünk identitásválságban van.

Már azt sem értem, hogy kerülhet egy egész kontinens identitásválságba, az identitás ugye valami ilyesmit jelent: önazonosság, önmeghatározás, ami például az értékrendekben, vállalt szerepeinkben nyilvánul meg, ezek szerint Európa nem tartja magát európainak? Inkább talán úgy fordítanám le miniszter úr mondatát, hogy ő nem tartja a mostani Nyugat-Európát eléggé európainak. Mégpedig azért nem, mert nem az értéket tolerálja.

Dehát a tolerancia már önmagában érték, a másság elfogadása a modern kor egyik legfontosabb értéke. Miniszter úr szerint azonban Európa olyasmit is eltűr, amit nem kellene.

Például vajon mit? Talán a sajtószabadság megnyirbálását, a köztévé és közrádió kormányzati megszállását, a bíróságok elleni meg-megújuló kormányzati támadásokat, az oktatásügy centralizálását, a piacellenességet, a nacionalista érzelmekre rájátszó kormányzati retorikát? A központi árszabályozás egyre szélesebbkörű bevezetését, a közterhek adócsökkentésnek nevezett brutális emelését? A tanulni vágyó fiatalok külföldre irányítását, a tankötelezettség leszállítását? Vagy azt, hogy 40 fokos hőségben a romatelepen elzárjuk a vizet? Az ilyesmit talán eltűri az európaiság? Nem, az ilyesmin az európai identitás felháborodik.

Nyugat-Európában messzemenően tolerálják az egyéni emberi jogokat, például a nők jogait, a másként gondolkozók jogait, vagy a melegek jogát ahhoz, hogy ne rekesszék ki őket semmilyen olyan közéleti területről, aminek a szexuális irányultsághoz nincs köze, vagy a másvallásúak jogát ahhoz, hogy éppen olyan egyházként működhessenek, mint a katolikus vagy protestáns egyházak. Európa nem mondja meg, ki milyen Istenben higgyen és hogyan, mert ezt minden egyes ember magánügyének tekinti. Ezért minden vallási közösség, ha nem tesz semmilyen törvénybe ütközőt, akkor egyenjogúan működhet. Még akkor is, ha például a szegényeket, a nyomorult, lejtőre került szerencsétlen embereket segíti, a hajléktalanokat, az alkoholistákat, a drogosokat, a prostitúcióra kényszerítetteket, a megalázottakat és megszomorítottakat, amint tette ezt valamikor régen egy Jézus nevű vándortanító. Nálunk az ilyen egyházat Balog Zoltán minisztériumának aktív közreműködésével diszkriminálják.

Becket Szent Tamás, akiről a tisztelgő emléknapot rendezték, kétségtelenül nagy ember volt, színdarabokat írtak róla, de hát mégiscsak arról szól az élete, hogy az egyház hatalmi harcot vívott az állammal, az érsek a királlyal. Ez egy másik történet. Hatalomról szól, pénzről szól, vagyonról. Fontos dolgok ezek is, de ha már a toleranciánál tartunk: úgy vélem, az a vándortanító, az a Jézus nevű, aki kiverte a kufárokat a templomból, ezt biztosan nem tolerálná. Ez persze az ő magánügye, a mi problémánk ez esetben mindössze annyi, hogy kormányzatunk még az Alaptörvénybe is beíratta, hogy keresztény ország vagyunk. Itt mintha lenne némi ellentmondás.

Tartozunk az igazságnak azzal, hogy mondott Balog Zoltán ezen az emléknapon olyasmit is, amivel maximálisan egyet lehet érteni. Kifejtette például, hogy "a keresztények gazdagabbak lesznek attól, hogy adnak a másiknak", és a keresztény, nemzeti kormányzás legfontosabb feladatának nevezte, hogy "az egyéni boldogulás optimumát összekösse a közjó hasznával". Ez egy olyan eszme, amelyet bármilyen tisztességes kormányzat nyugodt lélekkel vállalhat.

Úgy látszik, az angol nagykövetet ez nem nyugtatta meg egészen, mert felszólalásában finoman, diplomatához illően, de teljesen határozottan reagált az Európát ért bírálatra. Az MTI tudósítása szerint Jonathan Knott brit nagykövet az esztergomi emlékülésen kifejtette, az Egyesült Királyságban Európa jövőjét a jólét, a tisztelet, az igazságosság és a demokrácia jegyében képzelik el. "Enyhén aggódnak" viszont amiatt, hogy az elmúlt években olyan folyamatok indultak el, "amelyekkel Európa nem fog közelebb jutni polgáraihoz".

Nézzünk egy pillanatra szembe a lényeggel. Természetesen egy-egy politika lényegét az összes, korábban esetleg titkosított dokumentum ismeretében, évtizedes kutatómunka után sem tudják még a történészek sem száz százalékosan leírni, tehát igazából felelősséggel csak arról lehet beszélni, amit az ember lényegnek gondol, amit annak tart.

Ezzel a megszorítással, de azt talán kimondhatjuk: a jelenlegi magyar kormány és az Európai Unió politikai elképzelése lényegében különbözik. A magyar kormány kollektivista eszméket hirdet, nemzeti összetartozásról beszél, az állam mindenekfölötti szerepét favorizálja, a keresztény egyházra pedig mint az alattvalókat összefogó hatalmi ágra tekint, aminek ilyen vagy olyan társadalomirányító feladatokat oszt le. Mint Balog miniszter úr előadásából is hallottuk, most éppen elfogadható feladatokat. Európa azonban az egyéni emberi jogokra épít, a központi irányítás helyett a szociális piacgazdaságban bízik és a hitet, a meggyőződést, a vallást a magánélet körébe utalja. Miért? Mert csak így látja a közjót és az egyéni boldogulást összeegyeztethetőnek.

Tavasszal azt is el kell majd döntenünk, melyik úton járjunk.