Nagy tételben mernék fogadni, hogy néhány év, talán évtized múlva, amikor már kellő történelmi távlatokból lehet majd értékelni napjaink politikai eseményeit, történészek, politológusok serege fogja kutatni a jobboldal mai politikai tevékenységét, ezen belül is a miniszterelnök szerepét.
Nem lesz könnyű magyarázatot találniuk arra, hogyan kaphatott 2010 és 2014 között olyan erős támogatottságot az a politikus, aki már első bukásának éveiben is kimutatta a foga fehérjét: mindenki láthatta, csak magát tudja elképzelni a hatalom csúcsán. Amikor 2002-ben látványosan alul maradt a politikai küzdelemben, nyakán kidagadó erekkel hirdette híveinek, hogy a haza (értsük ez alatt Orbán Viktor és a Fidesz) nem lehet ellenzékben. S ha már oda kényszerítették a választók? Akkor mindent megtett azért, hogy belháborút és anarchiát szítson, még véletlenül se adjon lehetőséget másoknak a normális kormányzásra.
Ugye emlékszünk a Kossuth teret nyilvános illemhellyé változtató, a tévé székházát és az utcákon kukákat felgyújtó "tüntetőkre"? Évtizedek múlva előkerülnek majd a mai jobboldal akkori mesterkedésének dokumentumai. Alighanem ezt is Orbán Viktor eredendő bűnei közé sorolják majd, mint ahogyan a nyugdíjpénztárak vagyonának eldőzsölését, nemzedékek jövőbeni anyagi biztonságának ellopását is keményen a szemére fogja vetni az utókor.
Hiába javasolta annakidején az őt megbuktató Medgyessy Péter, hogy közös erővel temessék be a társadalmat kettészakító árkokat, a sértett Orbán csak "hideg leheletet" tudott cserébe ajánlani. Harmadrendű focista volt a pályán is, akiről azt mondják, magában és csak a letámadásban hitt. Ilyen kormányfőként is. Munkásságának egyik mai értékelője írja róla: olyan ember, aki élvezi már a hatalom puszta birtoklását is, saját belső egyensúlyát, önérzetét táplálja ezzel, s olyan, felfelé törleszkedőkkel veszi magát körül, akik e politikából élnek. Táplálja kapzsiságukat, hizlalja vagyonukat, egyre éhesebb lekötelezettjeire építi a hatalmát.Számos elemző már ma úgy gondolja: előbb vagy utóbb ebbe fog belebukni a "nemzeti együttműködés rendszere".
Orbán az elmúlt négy évben egész kormányzását a könyörtelenségre építette. Politikai "ellenségeit" (nem ellenfeleit!) visszamenőleges törvényekkel tette lehetetlenné, mind erkölcsileg, mind megélhetésük lehetőségét is elvéve próbálta lesöpörni őket a politikai palettáról. Volt, akivel megtehette, volt, akivel csak szerette volna, de beletört a bicskája. Bebizonyította, hogy nincsenek emberi érzései, nem hatotta meg a munkanélküliek nyomora, az országszerte éhező gyerekgyomrok korgása, a nyugdíjuktól megfosztott rokkantak elkeseredése, a társadalmi felemelkedéstől elzárt tehetséges, de szegény fiatalok felháborodott tiltakozása… Elfelejtette honnan jött. Elfelejtette mit kapott ő maga, és a hozzá hasonlóan feledékeny társai, mint Kövér László, meg a többi Bibó kollégista, vidéki csóró gyerek, akik ma Audikban és Mercédeszekben terpeszkednek, földbirtokokat, milliárdokat kaptak a köz vagyonából. Rájuk bízzuk megint az ország sorsát?
Az Orbán-Semjén vezette jobboldal talán legnagyobb bűnét azzal követte el, hogy akár az allergiát okozó parlagfüvet szokás, úgy irtotta, szinte szálanként tépte ki az alig negyedszázada gyökeret eresztett demokrácia hajtásait. Megcsonkította az Alkotmánybíróság jogait, pártirányítása alá vonta az ügyészséget, a bíróságok felső vezetését, a közmédiát, megszorongatta az ellenzéki orgánumok torkát, saját testére szabta a választási rendszert…
Egykor hosszan sorolják majd a kutatók a demokrácia és Magyarország ellen elkövetett vétkeiket.