Még nem épültem le, de az illendőség minimális szabályai szerint az állami méltóságot betöltő személynek kijár a tisztes megszólítás. Sokak vélekedése szerint már egyébként is fényesítik a mai köszöntéssel összesimítandó korábbi időszak ölelési módjait, formáit. Persze az sem titok, hogy az "Úr", "Uram" nem mindenkinek jön könnyen a nyelvére, leírni pedig képtelen lettem volna. Hogy a megszólítás kötelező jelzői is hiányoznak? A "Kedves", ugyebár nem lenne valóságszerű, ellene még az érintett is tiltakozna. A többit - Tisztelt, Nagyságos, Méltóságos, Főméltóságos, Ő-főméltóságos - a Házszabály még nem nevesíti, azaz kötelezőek sem lehetnek. Így, jobb híján marad az "elvtárs", de csak a megszólításban, a kinyilatkoztatásokban foglaltak esetében - az alábbiak miatt - ez végképp sportszerűtlen lenne.
A jogállamiság létezésének nem egyetlen és kikezdhetetlen mutatója a "törvényhozási munka számszerűsége", mint ahogyan a demokrácia érvényesülését sem csupán az teszi hitelessé, ha a hatalom számára fontos funkciókat választással töltenek be. Az eddigi 3-4-5-6 év helyett egy ciklus időtartama ma már 9, 12 évre nőtt, "érdemekre" alapítva újrázható; 70 év felett pedig akár posztumuszként is adományozható, de az örökléses utódlás sem biztos, hogy ördögtől való. Egyedül a sorsolás, ami a demokratikus diktatúra játékszabályaival jelenleg sem összeegyeztethető.
Persze a törvényalkotás megfelelőségét sem egyedül a "kiegyensúlyozottság" mértékegysége hitelesíti. E munka eredménye a társadalom és a polgár számára akkor megnyugtató és elfogadható, ha a létrejött szabályok az önkéntes jogkövetés alapján is vállalhatók. Azaz, ha a T. Ház által megalkotott normák a nyilvánosság mellett, ellenőrizhető módon és a megalkotásukra előírt szabályok szerint jöttek létre, továbbá az adott "termék" előírásai szakszerűek, közérthetően és konzekvensen előremutatóak, valamint mindenki számára kiszámíthatóak.
Mindezzel azonban az elmúlt négy év parlamenti munka tükörképe tényszerűen szemben áll: lásd például a visszamenőleges hatály, a hatályba-léptetés azonnaliságának, a beazonosíthatóan személyre szabott normaalkotás, a "saláta-szabályok" között elrejtett simlisségek, a sziklaszilárdságú szabályok percenkénti módosításainak, illetve a pimasz módon csak a "honanyákra- és atyákra" szabott normaalkotás eseteit. Csak a legkirívóbbakat említve. Új trükként iktatható e sorba a "fésülésre" szóló javaslat módszere. Lényege: a kapuzárás előtt - "amíg megvan a kétharmad" - egyes szabályokon "fésüléssel" még lehet egy-két menetet húzni annak ellenére is, ha már most is tisztában vagyunk a ténnyel, miszerint az erőltetéstől akár az egész menet átszakadhat. És akkor - kétharmad hiányában a csavarcserénél - már csak az idősebbek által ismert és megtapasztalt IKV (HKI) "barkácsfusi" kétes értékű sikerében bízhatunk.
Viszont amíg a baloldalon egyes aktív pártpolitikusok, parlamenti képviselők egyazon időben a barikád mindkét oldalán állva, még pedig nyíltan és lelkiismeretfurdalás nélkül hirdethetik az igét az Alaptörvény és a helyi önkormányzati törvény elfogadhatóságáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójaként és tankönyvírójaként, bár pártja egyiket sem szavazta meg és jelenleg sem kíván velük azonosulni, addig nem igen van mitől tartaniuk. Vagyis aligha szükséges és ildomos a T. Ház elnökeként a választópolgárokat a baloldal kétharmados győzelmével riogatni és "elbizonytalanítani".
Mindennek ellenére a vereség lehetősége - népiesen szólva - benne van a pakliban. Elég, ha csak a budapesti Blaha Lujza téren felállított ingyen konyha előtt az 'elmúltnyocév' alatt soha nem látott hosszú sorban álló tömeg képe idéződik fel bennünk, amelynek többségét már nem a hajléktalanok képezték. Volt köztük rezsijét fizetni nem képes nyugdíjas, utcára tett pedagógus, indokolás nélkül kirúgott közalkalmazott/köztisztviselő, munkanélküli szakmunkás, gyermekét egyedül nevelő családanya, de még gyerekeit magával hozott elszegényedett nagycsaládos is, akik még vicceket is gyártottak, s meséltek. Ilyeneket: "Tudod-e hol épül a legújabb exkluzív temető? Hát a Vár-negyedben, a Donáti utcában. Miért ott? Hogy a végelgyengült talárosokat közpénzen ne kelljen messzire szállítani." Bár rajta sokan szó szerint jót röhögtek, mégsem hatott viccesen.
Mások okostelefonjuk révén arról tájékoztatták egymást, hogy a közismert politikus személyiségek közül ki - például Lezsák Sándor parlamenti alelnök - hol segít, vagy közreműködik az ételosztásban. Csak Kövér elvtárs neve nem hangzott el. Nem véletlenül, hiszen akkoriban éppen az Echo Tv-nek adott interjút, amelynek stílusa és zöngéje meglehetősen visszataszító és riasztó volt. Mégiscsak a magyar parlament által kétszer is jogszerűen miniszterelnökké választott személyt, s képviselőtársát illette a széles nyilvánosság előtt otromba szavakkal és jelzőkkel.
Sokszor idéztük már, ahogyan Gyurcsányt egy gennyedző sebnek titulálta a demokrácia testén. Még szerencse, hogy mindez nem a Tisztelt Házban hangzott el. Ez esetben a megsértett személyt meg kellett volna követnie és több havi illetménymegvonást kellett volna önmagával szemben kiszabnia.