börtönbüntetés;pedofil tanár;Dunakeszi Járásbíróság;

Sok felháborodott szülő jelent meg az ítélethirdetésen , szerintük gyerekeik azóta sem tudnak beszélni a történtekről FOTÓ: MTI/

- Nyolc év a molesztáló tanárnak

Kiskorú alvó lányokat simogatott, tanítványaival pornócsatornát nézetett és csókolózásra is kényszerítette őket az 50 éves dunakeszi tanár, akit tegnap első fokon 8 év fegyházra ítélt a Dunakeszi Járásbíróság. T. Gábor - akinek pedofil jellegű hajlamait amúgy sok egykori diákja vitatta - még az ítélet előtt, hétfő este agyvérzést kapott.

Elsőfokon 8 év fegyházra ítélte pedofil jellegű bűncselekmények vádja miatt a dunakeszi általános iskolás tanárt a Dunakeszi Járásbíróság - az 50 éves T. Gábor, aki a Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettese is volt, büntetése négyötödének letöltése után szabadulhat legkorábban. A büntetésbe az előzetesben eltöltött 10 hónap is beleszámít. A már korábban, az ellene indult nyomozás miatt az állásából felfüggesztett - 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség kifizetésére is kötelezett -, majd a pedagógusi pályától végleg eltiltott férfi nem volt jelen az ítéletnél, előző este, hétfőn ugyanis agyvérzést kapott, ügyvédje szerint pedig most is gépek tartják életben.

Az ügy részleteiről keveset lehetett tudni, hiszen a tárgyalás végig zárt ajtók mögött zajlott, ám a vád hét rendbeli szemérem elleni erőszakról és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetéséről szólt, amelyekből egy szemérem elleni erőszak esete nem nyert bizonyítást. 2006 és 2010 között a hetente tartott "dramatikus órák" keretén belül rendszeresen olyan feladatokat adott a 8-9 éves diákoknak, amelyekben egymás ruhadarabjait le kellett venniük, illetve egymás testét kellett tapogatniuk. Ilyen "utasításokat" főleg kirándulások alkalmával kaptak a gyerekek, Hévízen, Sárváron, Velencén, Pápán.

Volt, hogy szaunázások során mutatkozott meztelenül a tanítványai előtt. A pápai kiránduláson a tanár szájon csókolta az egyik kislányt a vád szerint, egy másik helyszínen az éppen alvó lányokat simogatta, de volt, hogy pornócsatornát nézett a gyermekekkel. Mindezzel a felügyeletére bízott kiskorúak értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette az ítélet szerint. Egy másik vád már arról szólt, hogy az igazgatóhelyettes az egyik kiskorú kislányt "saját nemi vágyainak kielégítésére" utasított, de adott olyan feladatokat is, ahol a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk.

Az ügy a 2010 októberi hévízi kirándulás után robbant ki, mikor a gyermekek a hazatérés után szüleiknek beszéltek arról, hogy meztelenre vetkőztette őket "a tanár bácsi". Még az is elhangzott akkor biztatásként, hogy a szülők nincsenek jelen, így bátran játszhatnak. A szülők feljelentést tettek. Mindezt a férfi ügyvédje, Gerencsér Ferenc azonban cáfolta, szerinte nem volt olyan, hogy T. Gábor indíttatására bárkinek is le kellett volna vetkőznie. Számos felháborodott szülő jelent meg azonban az ítélethirdetésen, akik szerint gyermekeik azóta sem mernek beszélni a történtekről, és miközben T. Gábor a legtöbb kirándulásra a feleségével járt - mivel ő is ugyanabban az iskolában tanított -, nem értették, hogy a nő miért nem tudott semmit ezekről.

Tény, hogy a nyomozás szerint ez nem lehetett igaz, így feleségét is felfüggesztették tanári állásából. Akkoriban Dunakeszin az egyik helyi portál szerint sokan arra tippeltek, hogy a tanár beteg, és azért nem taníthat, sokan pedig elképzelhetetlennek tartották, hogy a gyanúnak alapja lenne. Főleg azért, mert sok gyermek is szerette a tanárt, és sok egykori diákja szerint semmi gond nem volt a viselkedésével. Erről az ügyvédje azt mondta, három évtizeden át panasz nélkül zajlottak a kirándulások, és T. Gábornak volt olyan képzettsége, "amivel hasonló témákban beszélgethetett" gyerekekkel. A tanárt egyébként 2011 májusában a váci börtönben keményen megverték.

Az ügyész súlyosításért, a védő az ítélet hatályon kívül helyezésért, illetve felmentésért fellebbezett. A per másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.

Balesetet szenvedett a vérellátó szolgálat egyik autója a 47-es úton, Békéscsaba külterületén kedd délután.