H. Kovács és a rezsicsökkentés

Moldova György halhatatlan kocsmatölteléke, H.Kovács spórolós ember volt, negyven év elteltével sem akarta felváltani vadonatúj hetvenöt forintosát. A második adományfröccsöt szájához emelve, szemét a már kocsmákban is kötelezően kifüggesztett rezsicsökkentési faliújságra vetve, a következő történettel képezte tovább a franzstadti kocsma hallgatóságát.

A rezsicsökkentés jó dolog, kezdte. Legfőképp azoknak, akiknek eddig is volt miből fizetni a gázt, meg a villanyt. Abban a külső ferencvárosi bérházban, Erzsébet határán, ahol ő is lakik, a több mint negyven lakóból, legalább öt nagyon jól járt. Igaz, hogy a csekkekre rakott újabb sarcok többet vittek, mint ami megmaradt, de ne legyünk telhetetlenek. Csak szépen sorban: előbb a rezsi, majd sorra kerülnek a csekkadók is.

H.Kovács hosszan és hangulatfokozó kézmozdulatokat felhasználva ecsetelte, milyen üdvrivalgásban fog kifakadni a kormány, ha az általa bevezetett csekksarcot ki tudja vezetni. Igaz, hogy akkor a kivezetés által generált lyukat a költségvetésen mással kell betömni, és már nincs zseb, amibe még bele lehetne nyúlni. Már a kormányzat által szakértőnek szerződtetett markecolók és zsebmetszők is fájrontot csináltak, hivatkozva arra, a Kárpát-medencében minden elérhető zseb üres. A szociális temetkezés is bedögleni látszik, próbálta a látszatra adva védeni a kormányt H.Kovács. A végórájukat élő kis csalafinták rájöttek, ha utolsó erejükkel elvánszorognak egy félig teli kukához, és egy ötezrest ragasztanak a fejükre vagy a seggükre látható helyen, akkor elhantolásuk a népszerű önkiszolgáló módszer rugalmas alkalmazásával megvalósul. Így viszont a lé, fejtegette szakszerűen H. Kovács, nem az államnál, hanem a kukásoknál landol.

Egy mélytorkos korttyal enyhítette akkut szájszárazságát a szónok. Jó dolog a rezsicsökkentés, ismételgette H.Kovács, de csak azért, hogy a figyelő szemekből kiszűrje az esetleges vamzereket, mert, hogy újra megjelentek. Úgy látszik a lépcsőházi hirdetőfallal ők is visszaszivárogtak. Ámbár a kormány egyéb lehetőségeket is átgondolhatna, folytatta óvatosságból a kormányzati beszédekre hajazó stílusban.

Ha megvizsgáljuk, hogy egy átlag osztrák kocsmatölteléknek egy havi jövedelméből hány nagyfröccsre futja, és ezt arányítjuk a hungarikumnak minősített hazai piás lehetőségeivel, aggasztó arányszámot kapunk. Ad egy: a sógor minimum ötszörösét keresi, mint magyar szesztestvére. Ad kettő: ez minimum ötször annyi cefre beszerzési költségeit fedezi. Ad három: a magyar megint szarabbul járt. Bátorkodom a nagytiszteletű Költségvetési Tanács figyelmébe ajánlani - folytatta a haza és a kocsma bölcse -, ezeket az egyáltalán nem külvárosinak minősíthető szempontokat. Ha a rezsi csökkentés és a folyamatosan, de kulturáltan alkoholizáló tömbmagyarság problematikáját salátatörvény formájában egy füst alatt akarja kezelni a kormány, hát akkor mi, a kocsmák népe, a következőket ajánljuk neki.

Nem a rezsit kéne csökkentgetni, hanem a béreket kellene emelgetni. De nem ám húsz forinttal óránként, hanem minimum ötszörösére. Abból futná a szigetelésre, és a nyomaték kedvéért jól irányzott köpéssel lepte meg az utcai járókelőket, ami a fal és az ablakszárny között kornyadozó résen spriccelt a szabadba. Merthogy olcsóbban se fűtsük az utcát. A kocsma népe lassan hangjára talált. Ahogy lenni szokott, mindig akadt egy két ellenkező, de őket a többiek szelíd - nyolc napon belül gyógyuló - korholással jobb belátásra bírták. A szociális otthon funkcióját is betöltő italmérés egyik csendes sarkában hímző kör működött. Egy kiöregedett zsebes volt a főnök, aki szerint a kézimunka edzésben tartja az ujjakat, meg a zsebek úgy is üresek.

Mire H.Kovács aznapi székfoglalója végére ért, a szakkör tagjai mély meghajlások közepette, a kocsma közepén bemutatták aznapi falvédőre komponált versüket. Így szólt:

Nékem olyan vezér kell, ki korcsmába nem jár el,
Nem a rezsit csökkenti, a béreket emeli.

Az első sor vessző utáni része békés, alig félórás pofozkodáshoz vezetett, de a józan többség felülkerekedett.

A mai nap sem telt el hiába, dünnyögte elégedetten az orra alatt H.Kovács, és kiitta a fröccs maradékát. Holnap reggel, ha megvirrad és már a kikapcsolt villanyóra sem lesz a tisztánlátás akadálya, megírom levelem a miniszterelnöknek, a verssel kiegészítve. A feladó helyén az áll majd: a kocsmák népe. Az aláírás, aki hetven éve marad mély tisztelettel, a mindenkori hülye kormányok támogató kritikusa: H.Kovács.