adóvisszatérítés;takarékoskodás;

2014-01-23 06:27:00

Vonzó az adóvisszatérítés

A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítását követően az egykori tagok több milliós tömegének az az érzése, hogy súlyos gondjaik lehetnek, ha csak a majdani öregségi nyugdíjára kell támaszkodniuk. A már hosszú múltra visszatekintő önkéntes nyugdíjpénztár népszerűsége megnőtt azóta, amióta a cafetériát is igénybe lehet venni, emellett a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) is keresi a helyét. A nyugdíjbiztosítási szerződéshez idén már adókedvezmény is társul. A hazai, életbiztosítással foglalkozó társaságok némelyike már műveli az új terméket, a többség a közeljövőben piacra lép. A legfürgébbek már meg is kötötték az első szerződéseiket.

Fordulatra lehet számítani az életbiztosítási piacon 2014-ben. A megtakarítási célból életbiztosítást kötő ügyfelek nagy része feltehetően a nyugdíjbiztosítási szerződést fogja választani, különös tekintettel arra, hogy ennél a konstrukciónál adókedvezmény (-visszatérítés) is igénybe vehető újévtől.

Elsősorban a 30-50 éves korosztályra számítanak - mondta a Népszavának Maják Viktor. A januárban ezzel a termékkel szintén elindult Union Biztosító kommunikációs igazgatójától megtudtuk, hogy a konstrukció lényege: az ügyfél folyamatosan gyarapítja a megtakarításait egészen addig, amíg nyugdíjba nem vonul.

A megtakarításhoz az állam 20 százalékos, legfeljebb évi 130 ezer forintos adókedvezménnyel járul hozzá, amivel a befektetett tőkét gyarapítják, az öngondoskodást preferálva. A szakemberek kiemelten ajánlják ezt a megtakarítási formát azoknak, akiknek még legalább 10 évük van hátra a nyugdíjaztatásukig. Akkor is szolgáltathat a biztosító, ha az ügyfél legalább 40 százalékos maradandó egészségkárosodást szenved, vagy ha elhalálozik, esetleg ha hivatalosan korábban nyugdíjazzák. - mondta Maják Viktor.

Éles verseny várható a különböző öngondoskodási formák között a jövőben - mondta lapunknak B. Varga Judit. Az énpénzem.hu internetes portál főszerkesztője elmondta, hogy a legrégebbi konstrukció az önkéntes nyugdíjpénztár, ahol a nyugdíjbiztosítási szerződéshez hasonlóan lehetőség van az adóvisszatérítésre. Erre a megtakarítási formára az jellemző, hogy egyes munkáltatók is jelentős összeget áldoznak alkalmazottaik ilyen módon történő támogatására.

Az egyéni befizetés és a támogatói adomány 20 százaléka, de legfeljebb évi 120 ezer forint lehet az adójóváírás összege, de ha az ügyfél 2020. január 1-je előtt betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor 150 ezer forint lehet ez az összeg, amelyet az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárnál lévő számlára utaljak át. A lehetőséget akkor lehet maximálisan kihasználni, ha valakinek a számlájára évenként 500 ezer forint érkezik be.

Tíz év után a hozam kamatadómentesen felvehető. A tőkéhez csak húsz év elteltével vagy a nyugdíjkorhatár betöltésekor lehet adómentesen hozzájutni. Ezt megelőzően személyijövedelem-adót és egészségügyi hozzájárulást kell utána fizetni, de úgy hogy a tizedik évtől egyre kevesebbet, minden évben tíz százalékkal csökkent az adóalap - tudtuk meg a szakembertől. Az önkéntes pénztári tagságot legalább tíz évig fenn kell tartani. A munkáltatók gyakran a cafetéria címén vállalják át az önkéntes pénztári befizetést.

A nyugdíj-előtakarékossági számlánál (nyesz) is alkalmaznak adóvisszatérítési lehetőséget, amelynek az összege az egyéni befizetés és a támogatói adomány 20 százaléka, de legfeljebb évi 100 ezer forint (ha még 2020. január 1-je előtt betölti valaki a nyugdíjkorhatárt, akkor 130 ezer forint). A visszatérítést a nyesz-re utalják át. Ahhoz, hogy a lehetőséget maximálisan kihasználhassuk, szintén félmillió forintot kell befizetnünk egy évben.

Aki 2013. január elseje után nyitotta vagy nyitja meg a nyesz-számláját, annak tíz évig kell takarékoskodnia, feltéve ha időközben betölti a nyugdíjkorhatárt. Ha valaki ezt elmulasztja, akkor 20 százalékkal növelt összegben vissza kell fizetni az átutalt adóvisszatérítést, de még a 16 százalékos személyijövedelem-adót és a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást is a hozam után.