Választás - 2014;ellenzéki együttműködés;

Összefogás névvel kampányol az ellenzéki szövetség

Összefogás lett a neve az ellenzéki választási szövetségnek – tudta meg a Népszava. Az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, illetve a Liberálisok nemcsak közös névvel, hanem egységes arculattal vágnak neki a kampánynak, ami a kormányváltó választók dolgát egyszerűsítheti.

A plakátokon, szóróanyagokon azonban az összefogásban szereplő pártok lógói is megjelennek, mert a szövetség nem jelent választási pártot. A közös név a szavazólapon sem szerepel majd, ott önállóan jelenek meg a pártok.

Az összefogás résztvevői már többször elmondták, hogy bár közös lesz a kampány, egymáshoz alkalmazkodva, az előre meghatározott keretben igyekeznek megszólítani a választókat, a baloldal ellenzéki pártjai a kampányban megőrzik az identitásukat.

A közös kampánystáb - amelynek tagja a szocialista Molnár Zsolt, Karácsony Gergely a PM, Szigetvári Viktor az Együtt, Molnár Csaba a DK, Boruzs András a Liberálisok politikusa - arról is megállapodik, hogyan használják fel azt a közel 600 millió forintot, amit a kampányra közpénzből kaphat a szövetség.