Fidesz;trafikmutyi;

MSZP: Nyilvánossá kell tenni a trafikmutyi pályázatait!

A napokban nyert pert egy egykori trafiktulajdonos a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben. A minisztériumot arra kötelezték, hogy adja ki a nyertes pályázatok pontonkénti értékelését, ezen felül meg kell neveznie, kik voltak a bírálóbizottság tagjai is. Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő a döntés nyomán közleményében azt írja, remélhetőleg fény derül arra, amit már az országban mindenki biztosra vesz: a trafikmutyi egy rendszerszintű, fideszes korrupció eredménye, mert a biztos bevételt jelentő koncessziókat javarészt kormány közeli érdekcsoportok kaphatták meg. 

Az ítélet indoklása szerint a pontszámok és a pályázati lapok közérdekűnek tekinthetők, mert közfeladatot ellátó szerv tevékenysége során keletkeztek. Az elbírálás folyamatába bevont bizottsági tagok névsora is nyilvános, mivel a törvény alapján a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve közérdekből nyilvános adat.  

Tóth Csaba emlékeztet: egy évvel ezelőtt személyesen járt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-nél, hogy betekinthessek a pályázati anyagokba, ezt akkor megtagadták. 

Az MSZP felszólítja a minisztériumot, az összes többi pályázat esetében is hozza nyilvánosságra az értékelési lapokat, és a bírálóbizottság névsorát, "ismerjék meg a kárvallott családok, kiknek köszönhetik, hogy elvesztették megélhetésüket, munkájukat."

"A választásokat követően megalakuló Mesterházy-kormány visszaadja a 40 ezer pórul járt család megélhetését, felszámolja a trafikmutyit." - zárul a közlemény.