Növekszik a prágai repülőtér forgalma

Publikálás dátuma
2014.01.27. 10:14
Forgalmasabb lett a prágai légikikötő. Fotó: Pavel Horejsi/Getty Images
Tavaly 10,974 millió utast kezeltek a prágai Václav Havel repülőtéren, 167 ezerrel többet, mint 2012-ben. Éves szinten ez 1,5 százalékos növekedés - közölte a repülőtér hétfői közleményében.

"Kedvező hatással volt az európai légi forgalom megélénkülése. Ugyanakkor aktív kereskedelmi politikánkkal új légitársaságokat és új úti célokat szereztünk" - jelentette ki Jirí Pos, a repülőtér igazgatója.

A tavalyi eredmény azonban így is gyengébb, mint a 2008-as rekordévé, amikor a repülőtér 12,63 millió utast kezelt. Az utasok számának csökkenése a következő években alapvetően a nemzetközi gazdasági válság következménye - állítják piaci szakértők. Újabb válságtól a repülőtér nem fél.

"Meggyőződésünk, hogy a helyzet nem fog megismétlődni. Számításaink szerint az idén 1-2 százalékkal tovább emelkedik az utasok száma" - nyilatkozta Eva Krejcí, a repülőtér szóvivője.

A prágai repülőteret tavaly 52 légitársaság használta, és a cseh főváros a világ 118 városával volt közvetlen légi összeköttetésben.

A legtöbb utas Prágából Nagy-Britanniába, Oroszországba, Németországba, Franciaországba és Olaszországba utazott.

A Václav Havel repülőtéren napi átlagban 352 gép szállt le, illetve indult el.

Szerző

Feloszlatja a pápa a limburgi püspökséget?

A korábbi hírekkel ellentétben januárban már biztosan nem zárul le a vizsgálat a limburgi egyházmegyei vezető, Franz-Peter Tebartz-van Elst ügyében, akit a német sajtóban kirívó életmódja miatt csak „luxuspüspöknek” neveznek. A vizsgálat révén kívánják feltárni, követett-e el pénzügyi visszalépést a német főpap, akit a vizsgálat lejártáig „szabadságolt” Ferenc pápa. A Spiegel közlése szerint a kutatás eredményét a korábbi tervekkel szemben csak februárban adják át a német katolikus püspöki kar elnökének, Robert Zollitschnak.

A püspöki konferencia ugyanakkor cáfolta a Focus című magazin azon értesüléseit, amely szerint a vizsgálat megállapítja, hogy a luxuspüspökkel szembeni vádak nem megalapozottak. A lap azt állította, szakértők nem találtak bizonyítékot arra, hogy Tebartz-van Elst megkerülte volna az ellenőrző szerveket és elherdálta volna a pénzt.

Szintén cáfolták azt az állítást, amely szerint akár fel is oszlathatják a limburgi püspökséget, s beolvasztanák a trieri és mainzi egyházmegyébe. A limburgi püspökség szóvivője, Stephan Schnelle a Spiegel internetes kiadásának elmondta, ez teljesen értelmetlen lépés lenne már csak amiatt is, mert gazdasági szempontból Németország egyik legtehetősebb egyházmegyéjéről van szó.

Thomas Schüller német egyházjogász szintén elképzelhetetlennek tartja a püspökség feloszlatását. Mint mondja, a Vatikán ezt kizárólag a német szövetségi kormányzat beleegyezésével tehetné meg.

Olyan híresztelések is napvilágot láttak, melyek szerint a Vatikán adminisztrátort kíván a püspökség élére állítani, aki kizárólag a Szentszéknek tartozna beszámolási kötelezettséggel. Egyházjogászok is ezt tartják a legvalószínűbbnek már csak amiatt is, mert így a Vatikán jobban ellenőrizheti a püspökségen zajló pénzmozgásokat. Tebartz-van Elt elsősorban azzal vívta ki a hívek haragját, hogy püspöki rezidenciáját több tízmillió euróért építtette át.

Szerző

Új alkotmány Tunéziában

Publikálás dátuma
2014.01.27. 09:57
Tunéziában három éve kezdődtek a tüntetések a reformokért. Fotó: Christopher Furlong/Getty Images
Két évig tartó kötélhúzás után Tunéziában elfogadták az ország új alkotmányát. A törvényhozás a szükséges kétharmados többséggel adta áldását az új alaptörvényre. Tunéziai médiumok beszámolói szerint 200 képviselő szavazott igennel, négy nemmel, 12-en pedig tartózkodtak.

Az új alkotmányt iránymutatónak tartják a teljes arab világban. Bár az országban a lakosság túlnyomó többsége muzulmán, az iszlám államvallás, biztosítják a vallásszabadságot és az esélyegyenlőséget. 

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is méltatta a dokumentumot, fontos mérföldkőnek nevezve azt. Úgy vélte, az észak-afrikai ország minta lehet más népek számára is. A világszervezet főtitkára arra kérte a tunéziai politikai élet szereplőit, gondoskodjanak arról, hogy az átmenet továbbra is békés maradjon.

Előzőleg az ország új miniszterelnöke, Mehdi Jomaa bemutatta ideiglenes kormányát Moncef Marzuki államfőnek. A kabinet 21 miniszterből és hét államtitkárból áll. Szombaton még nem sikerült megalakítani a kormányt, mert nem született konszenzus a belügyminiszter személyéről. Tunézia volt az első állam 2011-ben, ahol győzött az arab tavasz.

Szerző
Témák
Tunézia