Előfizetés

Lejáratás

Távol kell tartani az országtól a gyűlöletet és az erőszakot. Mélységesen egyetértünk a Fidesz szóvivőjének felhívásával. Mindössze azt nem értjük, hogy ezt miért csak a baloldali Összefogástól várják el? Elismerjük persze, hogy ez álkérdés. Tudjuk a választ. Amit a most hatalmon - korábban nyolc évig ellenzékben - lévők tesznek, az úgy van jól. Az meg mindegy, hogy a másik oldal mit csinál, azt ekézni kell.

Ha tehát a választás után megbénítják a fővárost, elfoglalják az Erzsébet hidat, az hazafias cselekedet (2002). Nemkülönben, ha megtámadják a TV székházát, hetekre berendezkednek a Kossuth téren, felforgatják a várost (2006). Mindebből csak a szemkilövető rendőrökre érdemes emlékezni. Ha az Országgyűlés elnöke arról beszél, hogy a baloldalnak a vérében van a csalás, az a színtiszta igazság. Ha ugyanő Gyurcsány Ferencet a demokrácia testén lévő gennyedző sebnek nevezi, az pontos tényleírás. Ha pedig egy miniszter a Brüsszelbe delegált szocialistákat magyarnak nevezett képviselőként aposztrofálja, az dicséretes nyíltság. Hová tetszik gondolni, hogy mindez az erőszak vagy a gyűlölet megnyilvánulása lenne. Még a feltételezés is sértő.

Az erőszak és a gyűlölet az, amit a másik oldalon tesznek. Bármi legyen is az. Ha tehát Mesterházy Attila beszéde közben valaki beordít valamit és arra az Összefogás miniszterelnök-jelöltje reagál, az főbenjáró bűn. Nem arra kell figyelni, hogy jogállami módszerekkel akarnak rendet tenni. Hanem amit Kocsis Máté mond: kérjen bocsánatot, amiért "kötél általi halált ígért politikai ellenfeleinek". Aligha valószínű, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója nem értette meg, mi történt. A lényeg a lejáratás.
Bajnai és Gyurcsány üdvözölheti a klubban Mesterházyt. Ellenük évek óta bevetnek mindent. Nincs is annyi karakterük, amennyit már meggyilkoltak. Az MSZP elnökét korábban nem tekintették igazi ellenfélnek. Most már az. Így megvan rá a kilövési engedély. A legmagasabb helyről.

Jellemző, amit ebben a "köteles" ügyben a közmédia csinált. Az MSZP rendezvénye után, szombaton a rádió Krónikája mindössze egy hírt adott az eseményről. A köztévé Híradója ténybeszámolót. Hogy aztán vasárnap estére - miután felfedezték a bekiabálást és Mesterházy reakcióját - meginduljon a gőzhenger. A Híradóban sokszor egymás után bejátszották a felvételt. A tegnap reggeli 180 percben több interjúban és persze minden Krónikában hosszan foglalkoztak vele.

És ez mostantól mindig és mindennel így lesz. Működik a propaganda-gépezet. A manipuláció fideszes mesterei felkészülten figyelik a baloldali politikusok valamennyi megnyilvánulását. És zúdítják a közönség, a választók nyakába az elmeszüleményeket, hogy áprilisra mindenkit megdolgozzanak.
Természetesen szigorúan erőszak- és gyűlöletmentesen. Ahogy szokták.

Barátok közt

Legutóbb Martonyi János külügyér azt találta nyilatkozni, hogy "A kormánynak soha nem állt szándékában a vitás kérdések elhallgatása, de sokszor hatékonyabb, ha nem élesítjük a hangnemet". No meg: "Összességében lényegesen javult Magyarország viszonya a szomszédos országokkal az elmúlt három évben". Dagad a kebel, könny szökik a szemembe a meghatottságtól...

Martonyi, egyike az Orbán kormány kevés, valóban sokat tapasztalt, az életben jártas, s a legtöbb udvaronccal-szóvivővel ellentétben önálló gondolkodásra is képes személyisége. (Talán az sem véletlen, hogy a főnöke a nyakára ültetett egy szép reményű teremfutballistát.) Igaz, mára Martonyi is elveszítette az "arcát". Utoljára akkor őrizhette volna meg, amikor Orbán a baráti kör üzleti érdekeinek figyelembevételével "lebartelezte" az azeri baltás gyilkost. Ha akkor Martonyi feláll, egyenes derékkal távozhatott volna, hiszen ő a mai parlamenti, illetve kormányzati "futottak még" mezőny többségével ellentétben soha nem volt megélhetési politikus. Már a rendszerváltás előtt is tehetős ügyvédnek számított, elszegényedéséről azóta sem érkezett hír.

Martonyi azonban láthatóan eladta az értelmiségi lét alapvetését, az önálló gondolkodás, a véleményalkotás luxusát egy tál lencséért. Beszállt az Orbán-cirkuszba. A napokban "szomszédolt": bevette a kormányfő tudatmódosító szerét és arról beszélt, hogy javultak a kapcsolataink a szomszédainkkal. Nem vesztünk össze a románokkal. De jure tényleg nem, bár - de facto az egykori nyilas író-országgyűlési képviselő tragikomikus újratemetési bohózata - aligha használt ennek. A horvátokkal is minden rendben van, igaz, váltottunk némi rejtett fenyegetőzéssel, zsarolással fűszerezett üzeneteket, de szent a béke. A szlovákokkal? Folyamatosan egymás tenyeréből eszünk. A sógorokkal? Kéz a kézben szántunk-vetünk. Fazekas agrárminiszter - szintén jogász -, félszavakból is érti osztrák kollégáját, ezért le sem kell ülnie vele tárgyalni, szót csépelni az osztrák gazdák magyarországi szerződéseinek egyoldalú felbontásáról.

A kiegyensúlyozottság jegyében azért rendszeresen kiosztja a vezér a tockosokat Brüsszelnek, Berlin is megkapta a magáét - barátilag persze. A leendő amerikai nagykövet is kapott némi ízelítőt a magyarosch vendégszeretetből. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy olyan közeli szomszédainkkal, mint Nigéria, Felső Volta, Vietnam, Azerbajdzsán, vagy Kirgizisztán, valóban lényegesen javultak a kapcsolatok és kölcsönösen lemondtunk egymás javára a területi követeléseinkről.
A baj csak az, hogy a közelebbi szomszédaink nem kaptak a vezér tudatmódosító szeréből. Így a szomszédok esetleg csak egy ősi dakota közmondást idézhetnek: ha ilyen barátod van, nincs szükséged ellenségre.

Titkos záradék

Ma már tudjuk, hogy a Molotov - Ribbentrop - paktumnak nem a korabeli nyilvánosság előtt ismertté vált részei voltak a legfontosabbak. Létezett ugyanis a szerződésnek egy titkos záradéka is, mely kijelölte a két birodalom érdekszféráinak határát; rendelkezett Lengyelország jövendő felosztásáról, valamint a balti államok és Besszarábia sorsáról.
Éppen ezért a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó, a magyar törvényhozás megkerülésével megkötött Orbán-Putyin egyezménynek valószínűleg a közvélemény számára ismeretlen részei a leginkább nyugtalanítóak.

Persze, amit most látunk, az sem szívderítő. Az a legkevesebb, hogy a jelek szerint kormányunk elkötelezte magát egyfajta kamarillapolitika mellett. A megkötött szerződés értelmében huszonöt esztendőn át évi 230-250 milliárd forintot kell törlesztenünk az oroszoknak. Gazdasági érvek nem szólnak a paktum létrehozása mellett. A sokat hangoztatott rezsicsökkentéssel semmiképpen nem függ össze az erőmű bővítése, hiszen a beruházás talán csak évtizedek múlva válik rentábilissá. Arról nem is beszélve, hogy az IMF "kipaterolásával" büszkélkedő, az államadósság ellen a szavak szintjén harcoló Orbán-kabinet e húzásával unokáinkat is eladósítja.

Alapos a gyanú, hogy az Oroszországhoz való közeledés inkább egy politikai jellegű forgatókönyv része. Orbánt minden bizonnyal csodálattal tölti el Putyin államának politikai berendezkedése, és lemásolásra alkalmasnak tartja. Gondolok itt az Egységes Oroszország Párt megingathatatlan helyzetére ("centrális erőtér"), az orosz elnök körül kialakult leplezetlen személyi kultuszra, állam és egyház összefonódására, a szabadságjogok korlátozására. Vagyis mindarra, ami mellett a magyar miniszterelnök már kötcsei beszédében hitet tett. Azt sem felejthetjük el, hogy Putyin a közeljövőben egy államszövetség létrehozására törekszik, amelybe az egykori szovjet érdekszféra államait kényszerítené bele; ha Ukrajna és Örményország példájára gondolunk, esetenként egészen gátlástalan eszközökkel. Az európai értékek iránt kicsinyke tiszteletet sem tanúsító, Brüsszeltől magát újra és újra ellökni igyekvő Orbánt természetesen mágnesként vonzaná egy ilyen "eurázsiai" impérium.
Sok szó esik manapság az Európai Unióban a munkaerő szabad áramlásának alapelvéről, amelyet különösen London és Berlin kérdőjeleznek meg. Anélkül, hogy állást foglalnék ebben a kérdésben, figyelemre méltónak tartom David Cameron érvelését. A brit kormányfő kijelentette: az unió "alapító atyái" az alapelvek lefektetésekor még nem gondolhattak egy Kelet-Európából kiinduló, nagyarányú belső migrációra. Ezt a logikát követve: nem gondolhattak olyan felelőtlen európai politikusokra sem, akik tényleges társadalmi felhatalmazás nélkül, puccsszerűen megpróbálják kivezetni az EU-ból országukat.

Meggyőződésem, hogy a paksi erőmű bővítése csak előjátéka egy határozottabb, s Moszkvában talán már írásban is lefektetett magyar orientációnak Oroszország felé. Orbán Viktornak ezt a törekvését kizárólag közös erővel akadályozhatja meg a rezisztens magyar társadalom, a honi demokratikus ellenzék, valamint a "magyar kérdésre" a Tavares-jelentés óta megoldást kereső Európai Bizottság.