Tűz Újbudán - egy súlyos sérült

Tűz volt egy XI. kerületi lakóházban kedden hajnalban, egy ember súlyosan megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tájékoztatás szerint a Fadrusz utcában teljes terjedelmében égett egy második emeleti lakás, a tüzet vízsugárral eloltották.

A tűzben egy ember súlyosan megsérült, a házból tíz lakót kellett kikísérniük a tűzoltóknak.

Szerző

Köztámogatások, magánhasznok

A távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek - írja az Index. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Ezzel viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget, amelynek egy év alatt elképesztő mértékben, tízmilliárdokkal ugrott meg a nyeresége.

Tóth Bertalan, a szocialista párt elnökségi tagja tegnapi sajtótájékoztatóján a hírportál cikkére hivatkozva azt mondta: az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi (MVMP) Zrt. egy rendelet alapján hoz be olcsó földgázt Ausztriából. Nagy részét azonban nem a szolgáltatóknak értékesíti, hanem minimális felárral továbbadja a MET Magyarország Zrt.-nek (korábbi nevén a Mol Energiakereskedő Kft.-nek). A nyereség zöme ennél a többségében offshore hátterű cégnél csapódik le. Évente körülbelül 35 milliárd forint nyereséget könyvel el az üzletből, vagyis az elmúlt három évben összesen százmilliárdot.

Tóth Bertalan választ vár a kormánytól arra, hogy miért nem közvetlenül a távhőszolgáltatóknak adja a rendelet alapján beszerzett gázt, akik aztán olcsón értékesíthetnék a háztartásoknak. Feltette a kérdést, kik állnak az extraprofitot bezsebelő offshore cégek mögött..A szocialista politikus elmondta, minden jogi eszközt megragadnak az igazság feltárására, hogy kiderítsék, "milyen Fidesz-közeli üzletemberek állnak e mögött az üzlet mögött". Ha pedig kormányra jutnak, megszüntetik az emberek pénztárcáját károsító gyakorlatot - fűzte hozzá.

Tóth Bertalan elmondta, elsőként közérdekű adatigénylést nyújtanak be, mert véleményük szerint az említett szerződéseket nyilvánosságra kell hozni. Hozzátette: a vagyontörvény alapján a nemzeti vagyonra nem lehet ismeretlen hátterű cégekkel szerződést kötni, a szóban forgó földgáz pedig nemzeti vagyonnak minősül.

Ha más törvénytelenségre is alapos a gyanú, az MSZP büntetőeljárás kezdeményezését is megfontolja - mondta. Kit szolgál azzal Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, amikor az EU-nak azt hazudja, hogy azért van szükség az olcsó gázra, hogy visszapótolja a stratégiai tározókból kiemelt gázt? - kérdezte Tóth Bertalan.

A történet hátterében ugyanis az áll, hogy az Orbán-kormány 2011-ben úgy döntött, hogy megszünteti a támogatást, amelyet azok az erőművek kaptak, amelyek áramot és hőt is termeltek. A jelentős veszteséget ezek áremeléssel akarták pótolni. Hogy ne emeljenek, a kormány segítségül olcsó gázt ígért a stratégiai gázkészletből, noha az uniós szabályok szerint ezt a tartalékot szigorúan tilos lett volna ilyen, kereskedelmi célra fölhasználni.

A megcsapolt biztonsági tartalékot a szabad piacról kívánták visszapótolni, hiszen ott alacsonyabbak az árak, mint a hosszú távú szerződések alapján az oroszoktól érkező gázé. Csakhogy a nyugati (osztrák) importra szolgáló vezeték kapacitása korlátozott, azt árverésen értékesítik. Az állam azonban beavatkozott, és a stratégiai készlet pótlására lestoppolta a kapacitás jelentős részét. Ez az üzlet így már hatalmas extraprofitot rejt, amelyet azonban nem az MVMP-nél realizáltak.

A gázt ugyanis az állami cég azonnal továbbadta a Mol Energiakereskedőnek, amelynek nyeresége meg is ugrott (2012-ben mintegy 50 milliárd forintra). A tulajdonosok ki is vettek 55 milliárd forint osztalékot abban az évben - írta az Index. A tulajdonosok, akik részben ismeretlenek, ugyanis a Mol Energiakereskedő tulajdonosainak többsége offshore cég.

A vállalat tulajdonosa a svájci MET Holding AG, ebben csak 40 százalékban a Mol a tulajdonos, 50 százaléka van a kajmán-szigeteki RP Explorer Liquid Fundnak, 10 százalékban pedig a svájci MET ManCo AG a tulaj. Az RP Explorer Liquid Fund 50 százalékos tulajdonosa a ciprusi székhelyű Westbay Holdings Ltd.

Szerző
Frissítve: 2014.01.27. 21:39

Cégek adhatják vissza az engedélyüket

Becslések szerint mintegy tízezer vállalkozót és mintegy 80 ezer online berendezést érint az újabb, a pénztárgépek bekötésével kapcsolatos fiaskó. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtítkára 2,5 milliárd forintra becsülte a "hatástalanított" pénztárgépekre kifizetett előlegek összegét.

A főtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy a bizonytalanság a vállalkozók között. Nem kizárt, hogy lesznek, akik beszüntetik a vállalkozói tevékenységüket. Vámos György úgy véli a tárca szükség esetén módosít a határidőkön, a jelenlegi határnap február 28. lenne, ameddig beszerelhetők a pénztárgépek és ehhez támogatás is igényelhető.

Február elején emelkedik jogerőre emelkedik az engedély visszavonása Alt Cash pénztárgép-forgalmazónál, esetlegese fellebbezése azonban újabb két hetet vehet igénybe. Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy a vállalkozók hogyan jutnak a befizetett előlegükhöz. Éppen ezért - a szakember szerint - további hónapokat csúszhat az online kassza program.

Az Alt Cash azt állítja, hogy napok alatt javítható, veszélytelen az a hiba, ami miatt a piacról kénytelenek kivonni a gépeiket. A cég facebookos bejegyzésében utalt arra, hogy ismeretei szerint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a normál ellenőrzésen túlmutató "hackeléssel" vizsgálta a gépüket. Az Alt Cash Kft. azt a feltételezést is visszautasította, hogy szándékosan olyan pénztárgépet fejlesztett volna ki, amivel csalni lehet - áll a cég közleményében.

Szerintük a pénztárgépük teljesíti a típusvizsgálat során az MKEH és NAV szakemberei által egyeztetett biztonsági szintet. A cég elismeri ugyanakkor, hogy a Adóügyi Ellenőrző Egységben (AEE) létezik egy biztonsági rés, azonban ez napok alatt javítható és csalásra alkalmatlan. A NAV korábban betiltott pénztárgépekre kiváltott regisztrációs kódokat szabadított fel, amelyekhez támogatás társul és ennek segítségével rendelhetnek új kasszát a pórul járt vállalkozók.

Szerző
Frissítve: 2014.01.27. 21:25