kard;támadás;Érd;fatolvajok;

2014-01-28 12:15:00

Karddal támadt a rendőrökre három érdi fatolvaj

Karddal szegült ellen a rendőri intézkedésnek három érdi lakos, aki azzal gyanúsítható, hogy fát lopott a Pilisi Parkerdő Zrt. területén. A férfiak előállításához a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét vették igénybe – tájékoztatta a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta: az erdész szombaton falopásról tett bejelentést, és az érdi rendőrök kimentek a bűncselekménnyel gyanúsítható emberek házához, hogy elszámoltassák őket.

A rendőrök láttán a lakók az udvarra futottak, megfenyegették őket, sőt ketten karddal a kezükben a kerítésen át szurkáltak feléjük. A harmadik férfi eközben megragadta, és a kerítéshez húzta az egyik rendőrt. Mivel a fenyegetőzés és szidalmazás folytatódott, a TEK munkatársai lezárták a környéket, majd előállították a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított három férfit – ismertette a szóvivő.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a három férfi előzetes letartóztatását indítványozta a bíróságnál – tette hozzá.