Bioritmus;őssejtek;agyi bénulás;

2014-01-28 17:09:00

Agyi bénulás gyógyítása őssejt beültetéssel

Megkapta saját őssejtjeit az első magyar, oxigénhiány okozta agyi bénulásban szenvedő kisgyermek. A Cord Blood Center őssejtbank kiterjedt nemzetközi kapcsolatain és egyedülálló Segítő Kéz Programján keresztül a szakterület legfelkészültebb orvosait biztosította a kislány, Léna kezeléséhez az amerikai Duke Egyetemi Kórházban.

A múlt év végén Léna és szülei Amerikába utaztak, hogy a kislány Magyarországról elsőként részt vegyen a klinikai kutatás fázisában lévő őssejt kezelésben. A születéskori oxigénhiányos állapot miatt kialakult agyi bénulás, mely Léna esetében is fennáll, egyike azon őssejt kezeléseknek, mellyel ígéretes eredményeket értek el az orvosok világszerte.

Léna és ikertestvére 2011-ben jött világra. Bár a szülés természetesen indult, az első ikerlány, Léna szívritmus-ingadozása miatt az orvosok biztonságosabbnak látták a császármetszést. A kezdeti komplikációk ellenére az első hónapokban mindkét kislány egészségesen fejlődött, ám egyik napról a másikra Léna bal karja és lába merevvé vált, melyet szakemberek szerint az anyaméhben vagy a születéskor kialakult oxigénhiány vagy agyvérzés okozhatott.

A vállalat Segítő Kéz Programja, mely szükség esetén biztosítja a saját köldökzsinórvérből származó őssejt kezelést, rendszeresen tájékoztatja hírlevelében ügyfeleit az őssejt kezelések legújabb eredményeiről. Így értesült Léna édesanyja is először arról, hogy az agyi bénulás gyógyítható lehet a köldökzsinórvérből származó őssejtek segítségével.  Miután Léna szülei felvették a kapcsolatot a Cord Blood Center munkatársaival, és megbizonyosodtak afelől, hogy ez a transzplantáció egy kockázatmentes beavatkozás, úgy döntöttek, belevágnak.

A kezelést megelőzően az őssejtbank szakértői csapata és a gyermekkori agyi bénulás kísérleti gyógyításában világviszonylatban is az élen járó Duke Egyetemi Kórház orvosai megvizsgálták Léna születésekor levett őssejt mintákat. A CBC laboratóriumában tárolt egységeket mindkét vizsgálat megfelelőnek találta. Léna mintájával a vállalat így már 43. alkalommal bizonyította szakmai megbízhatóságát a felhasználásra kiadott őssejt egységek tekintetében.

A Cord Blood Center számára fontos, hogy az őssejt levétel és tárolás mellett az őssejt kezelést is elérhetővé tegye az arra rászoruló betegeinek. „Örülök, hogy Segítő Kéz Programunkkal hozzájárulhatunk az őssejt kutatás sikerességéhez, valamint szakmai és pénzügyi támogatásunkkal az orvostudomány legmodernebb kezeléseit biztosíthatjuk ügyfeleink számára.” – mondta Dr. Pance Miklós a Cord Blood Center Magyarország vezetője.

2013 decemberében Léna sikeresen megkapta saját őssejtjeit az amerikai kórházban. Miután az orvosok infúzióban beadták a sejteket, a kislány testében azok eljutnak a sérült területekre, ahol elősegíthetik a károsodott agysejtek regenerációját.  A kezelést követően nem jelentkeztek mellékhatások, így a beültetés után Léna hamarosan hazamehetett.

„Amikor a sejtek bekerülnek a szervezetbe, hormonokat hoznak létre, amelyek jeleket közvetítenek az agysejtekbe, hogy helyreállítsák az agyfunkciót. Az eddigi tapasztalatok szerint úgy gondolom, leghamarabb három-hat hónapon belül észlelhetünk bármilyen változást.” – magyarázta Dr. Joanne Kurzberg, a Duke Egyetemi Kórház, Gyermek Őssejt Transzplantációs Osztály vezetője.

A szülők előrelátó gondoskodásának köszönhető, hogy az ikrek születésekor levetették a köldökzsinórvért, így a Segítő Kéz Programmal most Léna egyedülálló lehetőséget kapott.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar fel kell használnunk az őssejteket. Gyermekednek mindent szeretnél megadni, hogy segítsd, ezért örülök, hogy éltünk ezzel az életben egyszer adódó lehetőséggel és levetettük Léna köldökzsinórvérét.”- mondta a kislány édesanyja.

A Cord Blood Center tavaly indította útjára Segítő Kéz Programját, amely a régióban Lénán kívül már két agyi bénulásban szenvedő gyermeknek biztosított őssejt transzplantációt Romániában és Szlovákiában. A vállalat a jövőben is áll azon ügyfelei rendelkezésére, akiknek az őssejt kezelés segítséget jelenthet.

Léna történetéről készült filmet itt tekintheti meg.