Beírók;közterület;hajléktalanok;Fővárosi Közgyűlés;

2014-01-29 10:49:00

Kelenföldről is kitiltják a hajléktalanokat

Módosította az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A határozat szerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a 4-es metró átadása után a Kelenföld vasútállomásnál lévő (Etele téri) aluljáróban is. A további közterületekről november 14-én már döntött a közgyűlés.

A rendeletmódosításba mérlegelés nélkül két kerületi döntést is be kellett építeni. Az újpesti önkormányzat a korlátozás alá eső területek számának emelését kérte, a XIII. kerület pedig enyhítést kért.

Az MSZP módosító javaslatot nyújtott be, amelyben azt indítványozta, hogy a főpolgármester folytasson tárgyalást a polgármesterekkel, és minden kerületben jelöljenek ki olyan közterületet, ahol lehet ételt osztani. Az indítvány nem kapott többséget.

Az eredeti javaslatot a Fidesz-KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával, a PM és az MSZP tartózkodása mellett fogadták el.