Bulvár;Whitney Houston;

2014-01-30 13:07:00

Danny Blue és Antal Timi közösen adózott Whitney Houston emlékének

Pénteken tartotta évzáró Bankettjét a Magyar Prevenciós Alapítvány, amely elsődlegesen a kábítószer-megelőzés területén tevékenykedik. A gálaesten feltűnt többek között Danny Blue és Antal Timi is, más hírességek között.  

A rendezvény az utóbbi években elhunyt megannyi tehetségnek is, kívánt emléket állítani, hiszen közismert, hogy számos híresség került a drogok csapdájába, ahogy Whitney Houston vagy éppen Amy Winehouse is. „Ezért kell, hogy az ilyen tragédiákat ellensúlyozzuk, és tegyünk a fiatalok helyes értékrendjének felállításáért.” – mondta Németh Gergő az Alapítvány vezetője.

Nem véletlen, hogy Danny Blue is fontosnak tartotta az ügyet. A rendezvény során egy rövid műsor keretében bevetette mentalista képességeit, amivel Antal Timit különösen elkápráztatta.

Míg a drogkérdésre adott megoldásokkal kapcsolatban egyre több a vita Magyarországon, az Alapítvány ahelyett, hogy szakmai kérdésekben vitázna, nemes egyszerűséggel nap mint nap tesz a probléma kezeléséért. Ráadásul mindezt Európai viszonylatban is kiemelkedő hatékonysággal.

 

Rúzsa Magdi a következő szavakat intézte az Alapítvány tagjaihoz:

Örülök, hogy vannak ilyen emberek, mint ti! Vigyázzunk a fiatalokra, és egymásra…”

 

A Magyar Prevenciós Alapítvány által szervezett Drogmentes Magyarországért Maraton az ország legkiemelkedőbb prevenciós programja. A szervezők rendkívül fontosnak tartják, hogy nap mint nap tegyenek a fiatalok jövőjéért, mert egyetértenek az amerikai filozófussal, L. Ron Hubbarddal: „A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!”

Az alapítvány a drogmegelőzésben nagyon eredményes évet tudhat magáénak, hiszen 100.000 drgoellenes füzetet osztottak ki és 30.000 gyereknek tartottak drogfelvilágosító előadást.

A kiemelkedő hatékonyság miatt csatlakozott az Alapítványhoz Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigy frontembere, vagy éppen Erdei Zsolt is.

A rendezvény részeként átadásra került megannyi elismerés a támogatók és együttműködők számára.

Az alapítvány eszmei támogatói között sok ismert és népszerű embert találhatunk: Beleznay Endre, Csötönyi Sándor, Erdei Zsolt, Gálvölgyi János, Görbicz Anita, Mága Zoltán, Molnár Tamás, Nick Árpád, Növényi Norbert, Sipos Péter, Takáts Tamás és még sokan mások…

 

További információ: www.drogmentes.hu