híradó;

2014-01-31 06:13:00

Köztér - Összerezzenés

Huszonhárom. Ennyiszer hangzott el összesen a köztévé csütörtök reggeli Híradójában az a szó, hogy rezsicsökkentés. Nem elég egyszer, kétszer, háromszor megvédenie e hazának a rezsicsökkentést, hanem legalább huszonháromszor kell. De ez még semmi, mert a 40 perces adás csaknem egynegyedét, összesen 8 és fél percet szánták a rezsicsökkentés megvédésének kifejtésére.

Először megvédte Rogán. Majd megvédte Orbán. Majd jött Kocsis és Lázár. A 8 és fél perces híranyagban - mondani sem kell, ez volt a vezető hír - tehát átlagosan 22 másodpercenként hangzott el a rezsicsökkentés szó. Persze gyakran úgy, hogy a riporternek többször egymás után kellett kimondania. De valódi hír a 8 és fél percben nem hangzott el.

A fedett pályás Ki néz magasabbra-verseny örökös aranyérmese, a magyar miniszterelnök azonban egyértelművé tette, hogy "a magyar emberek számára a rezsicsökkentés politikája az egyik legfontosabb ügy Magyarországon" - hol máshol, ha magyarokról van szó, ugye -, de hogy ezt milyen kutatásból szűrte le, azt nem tudni, mert hozzám éppen nem csöngetett be tegnap.

De az is kiderült például, hogy bár Brüsszelből módszeresen, már-már visszaélésszerűen támadják a rezsicsökkentést, idehaza a kormánypolitikusok nem tudják, pontosan kikről beszélnek. Rogánt azonnal kizökkentette, hogy Oettinger energiaügyi biztos pozícióját (!) papírból kellett felolvasnia. Persze a rezsicsökkentés kitárgyalása után még maradt fél óra a Híradóból, de az sem szólt másról: még a lengyel kormányfővel találkozó Orbán beszédéből is azt vágták be, hogy alacsonyabb áron kell tartani az energiát.

Mostanra sikerült elérnie a propagandakommandónak, hogy ahányszor meghallom a rezsicsökkentés szót, összerezzenek. Megijeszt. Persze mit huhogok most, bőven okom lesz rá, amikor majd rubelben fizetem be a villanyszámlát.