Gyurcsány Ferenc;Szeged-Csanádi Egyházmegye;

2014-01-30 21:06:00

Beszélgetésre hívja a szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet

Beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét.

A püspök nyílt levelében azt írta: a DK helyi szervezete tavaly decemberben "vicces, mulatságos" levélben szólította meg.
Mint fogalmazott: a maga részéről szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is, a püspökség advent idején azonban komolyabb, nagyrészt karitatív tevékenységekkel, programokkal volt elfoglalva. Kiss-Rigó László szerint az "ilyen jellegű mulatság" ideje számukra a farsang, ami idén március 4-ig tart. A püspök ebben az időszakban várja Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort "egy vidám farsangi beszélgetésre" a szegedi Püspöki Székházba.

A szeged24 tavaly decemberben tudósított a DK nyílt leveléről, amelyben Csóti Zsombor, a DK országgyűlési képviselő-jelöltje az egyházi vezető politikai szerepvállalását kifogásolta, s Ferenc pápa példáját említette, aki a politikát háttérbe szorítva az elesetteket és a szegényeket segíti. A DK a levélben kifogásolta a püspök stadionépítésben vállalt szerepét is, és felhívta Kiss-Rigó László figyelmét, hogy az "értelmetlen stadionok építésére fordított összegek hiányozni fognak többek között a szegények ellátásából, a szociálpolitikából is".