Capa soha nem látott színes fotói New Yorkban

Publikálás dátuma
2014.01.31. 09:29
Illusztráció. Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Robert Capa békeidőben készült, részben soha nem látott színes felvételei láthatók péntektől május elejéig a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ (International Center of Photography, ICP) kiállításán.

A magyar születésű fotóriporter a háborúkban készült fekete-fehér képei révén vált világhírűvé, színes fotói az alpesi síelésről, a biarritz-i és a deauville-i strandolásról vagy épp korának olyan jeles alakjairól, mint Pablo Picasso, Ava Gardner és Ingrid Bergman, szintén kiemelkedő, bár jóval kevésbé ismert területét jelentik a fotoriporter munkásságának.

A Capa in Color című tárlat az első, amely a fotóriporter színes képeit vonultatja fel: több mint százat, amelyeket a kurátorok 4200 fotóból válogattak ki. A bemutatott felvételek felét soha nem láthatta még a nagyközönség - írta a New York magazin. A kiállításon szerepelnek ugyan a háború alatt készült fotók is, a felvételek többségét mégis a Holiday vagy épp az Illustrated című folyóiratok számára készült és a háború utáni Európa általában véve felszabadult hangulatát megörökítő kockák adják. 

Robert Capa 1938-ban, a második japán-kínai háborúból tudósítva kísérletezett először színes felvételekkel. A fotoriporterek akkoriban megvetették a színes képeket, amelyek ítéletük szerint híján voltak a fekete-fehér fotók riportszerű, éles stílusának. Ráadásul sok gonddal jártak: két hétbe telt, mire megjelenhettek nyomtatásban, ami nem fért össze a hírek sürgető közlésével.

Legközelebb 1941-ben, a Saturday Evening Post című lapnak készített színes képeket, amikor egy norvég hajón átkelt az Atlanti-óceánon. Szintén abból az évből való az kiállításon látható kép is, amelyen Idahóban megörökítette Ernest Hemingwayt fiával, Gregoryval. Két évvel később pedig Észak-Afrikából Szicíliába hajózva fényképezett színesben. A felvételeket a Collier's közölte azon a nyáron. 

Capa megszerette a színes fotókat, a világháború után egyre több ilyen képet készített, többek közt azért, mert a Kodachrome-ról a kevésbé macerás Eckachrome filmre váltott. 

1948-ban Dél-Franciaországba utazott, hogy Picasso kerámiáit fényképezze, a művész azonban meggondolta magát, és nem engedte lefotózni alkotásait. Bepillantást engedett viszont családjának hétköznapi életébe. Ugyanabban az évben a Szovjetunióban járt John Steinbeck íróval. Hazalátogatott Budapestre is, erről az útjáról szintén láthatók képek a tárlaton. 

1951-ből valók a Biarritz strandján megörökített nyári pillanatok bikinis nőkkel. Párizsi életképek - a lóversenypályáról vagy épp a legújabb Dior-modelleket viselő nőkről - szintén akadnak a színes képek között. Járt a Mezítlábas grófnő forgatásán, ahol Ava Gardnert és Humphrey Bogartot fényképezte, de megörökítette Ingrid Bergmant Roberto Rossellinivel és Luchino Viscontit Anna Magnanivel. 

A fotóriporter ezeket a témákat is ugyanazzal a kíváncsisággal, de egyfajta újonnan lelt derűvel közelítette meg, mint háborús képeit. "Szerette ezeket a munkákat, élvezte a sok utazást. Más kérdés, hogy hat-hét év múltán, amikor 40 éves lett, átgondolta, merre is tart" - mondta a tárlat kurátora, Cynthia Young. 1953-ban ezért úgy döntött, hogy visszatér "régi munkájához". Indokínába ment tudósítani a háborút, amelyről szintén készített színes felvételeket. 1954. május 25-én aknára lépett és meghalt.

Szerző

Lezárult hat fővárosi színház ellenőrzése

Befejeződött hat Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő színház ellenőrzése: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a vizsgált színházak teljesítették a közszolgáltatási szerződésben meghatározott célokat és feladatokat, ugyanakkor nem az előírásoknak megfelelően számolták el költségeiket.

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: az ÁSZ 2013-ban összesen 17 többségi önkormányzati tulajdonban lévő, gazdasági formában működő színház ellenőrzését kezdte meg.

Ezek közül a már lezárult, hat színházat - a Budapest Bábszínház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és az Új színház Nonprofit Kft.-t - érintő, a 2008 és 2012 közötti időszakot vizsgáló ellenőrzéséről készített jelentéseiket hozták nyilvánosságra.

A már lezárult ellenőrzések mellett folyamatban van 6 szintén a fővárosi önkormányzat (Centrál Színház, József Attila Színház, Madách Színház, Thália Színház, Trafó, Vígszínház), egy a VIII. kerület (Bárka Színház), négy vidéki (Esztergom, Kaposvár, Miskolc, Szombathely) önkormányzat tulajdonában lévő színház ellenőrzése.

A számvevőszék a 2008 és 2012 közötti időszakot vizsgálta, ebben az időszakban mind a hat színház nyereséges volt. (Az Újszínházat 2012. február elsején vette át Dörner György, egy év alatt 20 ezer látogatót vesztett, ahogy az index is megírta.)

Az összes színház állami támogatásból él, ez teszi ki a bevételeik közel felét. Ehhez közel 21 százalékot tesz hozzá az önkormányzat, 12 százalék a társasági adó révén befolyó támogatás és van még több mint 22 százaléknyi egyéb.

A bevételeik körülbelül 70 százaléka közpénz, de van olyan színház is, ahol ez meghaladja a 80 százalékot. A színházak rendelkeztek önköltség-számítási szabályzattal, amely azonban nem mindenben felelt meg a számviteli törvénynek. Nem mutatják ki - legalább a produkció színreviteléig - a társulat bérének és járulékainak, továbbá az általános költségek felosztási módját.

Ezek pedig fontosak volnának a takarékos, hatékony gazdálkodáshoz. Minden jelentésben javaslatot fogalmaztak meg, mind a hat színháznál javasolták például az önköltség-számítási szabályzat kiegészítését és az általános költségek felosztási módjának meghatározását.

Frissítve: 2014.01.30. 21:10

Hét szoba, hét lázadástörténet

Publikálás dátuma
2014.01.31. 06:46
Molnár Piroska lebeg ég és föld között az éjszakai forgatáson FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Új filmen dolgozik Pálfi György. A dél-koreai felkérésre, dél-koreai pénzből készülő Szabadesés hét egymás alatti szoba lakóinak történetét meséli el, főszereplője Molnár Piroska. Az ötlettől a mozikópia elkészültéig mindössze öt hónap áll az alkotók rendelkezésére.

Molnár Piroska hét emeletet zuhan Pálfi György készülő filmjében, a Szabadesésben. Éjszakai forgatás, 11 óra felé jár az idő, fagy van, didergünk a Karinthy Frigyes út sarkán.

A sokemeletes ház előtt kihúzott vászon, előtte Molnár Piroska lebeg ég és föld között. Hevederek tartják, s mikor kicsit feljebb húzzák a lábait, s az égnek kalimpálnak, fanyar humorral nyögi: "Még jó, hogy nem vacsoráztam!" A hevedereken lógva repülnie kell, úsznia a légben Pohárnok Gergő kamerája előtt, míg Pálfi azt nem mondja, hogy rendben, elég.

Molnár Piroska a Taxidermiában dolgozott együtt Pálfival, mondja is, "ismerem a sajátos humorát". Az mégsem egyszerű, hogy hevedereken kell lebegnie, az imént meg a fagyos járdán feküdt, majd kúsznia kellett a földön hosszasan. Megcsinálta. "Az én koromban!" Ki is vívja a stáb bámulatát.

-Egy idős nénit játszom - mondja. - A néni leugrik a házuk tetejéről, de különös módon nem hal meg. Összeszedi magát, s elindul gyalog a hetedik emeletre, minden emeleten szembesül az egymás alatt-felett lévő lakások lakóival, otthon meg a saját életével. Aztán újra felmegy a tetőre…

-A zuhanó néni a Szabadesés kerettörténete, amit most forgatunk - mondja Pálfi György egy rövid szünetben. - Hét emeletnyi zuhanás közben benéz a lakásokba. A Szabadesés egy régi ötletünk megvalósulása. Négy-öt történetünk már megvolt hozzá, régóta szerettünk volna őket megcsinálni, de soha nem illeszkedtek egyik játékfilmünkbe sem. Azután kitaláltuk a többit is, így állt össze a hét egymás alatti lakás lakóinak története. Mert a hetes bűvös szám.

Egy teljesen független film születésének vagyunk szemtanúi a fagyos budai éjszakán. A jelenet egy sikertörténet része, meg a kreativitás diadala. Úgy indult, hogy Dél-Korea második legnagyobb filmes mustrája, a Jeonju Nemzetközi Filmfesztivál a fennállásának 15. évfordulóját három vadonatúj, "saját" művel akarja emlékezetessé tenni. Ezért három filmrendezőt kért fel 60 percnél hosszabb játékfilm elkészítésére, kizárólag digitális módszerrel, nagyon rövid határidővel.

Választásuk két távol-keleti alkotó mellett Európából Pálfi Györgyre esett! Pusztai Ferenc producertől megtudjuk, a dél-koreai pénzhez menet közben még partnert kellett találni, így lépett a képbe a francia Sciapode s két magyar koprodukciós társ, a Visionteam és az Origo Film Group.

Tíz éves produceri pályáján ilyen rövid határidővel még nem dolgozott: a filmet öt hónap alatt készíti el a stáb az ötlettől a mozikópiáig. A dél-koreai felkérésre múlt év novemberében született meg az ötlet, decemberben elkészült a forgatókönyv, időközben megtörtént az előkészítés, a januári forgatás után pedig februárban indul a vágás, márciusban az utómunka zajlik. A Szabadesés az alkotók tervei szerint áprilisra teljesen kész lesz.

A rövid határidőt Ruttkay Zsófia is megemlíti. Pálfival nem csak életükben társak (és két gyermek szülei), hanem kezdetektől fogva a forgatókönyvírásban is. "Kevés pénz és rövid határidő - a kettő együtt nagy kihívást, ugyanakkor nagy szabadság is mindannyiunknak." Kevesebb a latolgatás, mindenki a szabad kreativitását dobja be.

"A történetek nagyon személyesek, saját és ismerősök megélt helyzetei, kifordítva abszurdba - mondja. - Markánsan kelet-európai történeteket választtunk, amelyek vizuálisan megjelenítik a hétköznapok szorongásait, félelmeit."

Pálfitól szeretnénk megtudni, hogyan születik egy különleges film. "A filmrendezés nagyon gyakorlatias szakma - mondja. - Tudtuk, hogy a filmnek nemzetközileg érvényesnek kell lennie, de a határidőre el kell készülnünk. Alapvető kérdés volt, gyártásilag milyen történetet tudunk a legegyszerűbben legyártani. Mondtuk, legyen egyetlen helyszín és nagyon kevés szereplő. Megtaláltuk hozzá a munkamódszert is, mert az fontos. Minden lakást csak két napig kell forgatnunk, s két napra a legfoglalkoztatottabb színészek is szabaddá tehetők."

Pálfinak sikerült is az elképzelt színészeket megkapnia. Molnár Piroskán kívül Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, és Benedek Miklós szerepel az epizódokban. A történeteket Pálfi úgy jellemzi, mai, egyetemes történetek, belső vágyakból, álmokból, szorongásokból épülnek fel.

-Szenvedélyes, ösztönös történetek olyan emberekről, akik saját közegük ellen lázadnak, csendesen, vagy tettekkel. Ezek kis lázadástörténetek- mondja Pálfi. - Sokat számít, hogy szabad kezet kaptunk, nincs arra igény, hogy kiszolgáljunk bármiféle ízlést, esetleg nyereségre vagy szórakoztatásra irányuló szándékot. A franciák még szinopszist sem kértek, úgy léptek be a produkcióba.

Ezek a történetek nagyon jó pszichológiai túrák magamnak is. Kristálytisztán le fog jönni a vászonról, hogy mi foglalkoztat. Magam is meg szoktam döbbenni, hogy tényleg ennyire szorongásos vagyok? Ennyire szomorú? Ennyire kegyetlennek, vagy ennyire varázsosnak látom a világot? Ezek visszajelzések, ezért nem akarom teljes egészében ésszel készíteni ezeket a filmeket, hanem beengedem az ösztönt és a szabadságot.

Érdekessége a filmnek, hogy mindegyik szoba más stílust képvisel, s nem csak jelmezben és berendezésben, hanem filmezési módban is. Minden szobára új filmezési technikát találnak ki Pohárnok Gergővel, minden egyes szobai jelenet egy-egy filmstílusra utal.

-Hét nagyon különböző filmet csinálunk, leforgatjuk mindazt, amit az elmúlt években nem volt lehetőségünk nagyjátékfilmmé tenni - mondja a rendező. - Gergő mondta, most kipróbálhatom, melyik stílus áll hozzám a legközelebb: a kézikamerás kapkodós, a klasszikus fixekből álló, vagy a fahrtoló zoomolós. Minden szobával próbáljuk magunkat meglepni. Olyan ez a forgatás, mint az örömzenélés, nekünk ez örömfilmezés. Régóta várunk rá, nagy ajándékot kaptunk az élettől.

Szerző