Beírók;síbaleset;Schumacher;

2014-02-01 10:34:00

Schumacher pislog, de ez csak reflex

Hiába, hogy a kómában fekvő hétszeres Forma-1-es bajnok megmozdította a szemét, az orvosok szerint ez csak egy reflex, ami nem tudatos.

A héten végre új hírek láttak napvilágot a december 29-án súlyos fejsérüléseket elszenvedő Schumacherről. Az orvosok már hétfő óta csökkentik a német pilóta gyógyszerezését annak érdekében, hogy lassan, de biztonságosan kihozzák őt a kómából.

"Az agyműtét után gépekre volt szüksége, hogy az életfunkcióit fenntartsák: lélegezni tudjon, működjön a keringése és a többi. Most csökkentik a gyógyszereit, és figyelik, hogy önállóan is képes-e ezekre. Ha igen, az csak az első lépés. Igazán jó hírnek viszont majd az számít, ha tudatos tevékenységre is képes lesz. Vagyis hogy ténylegesen van vele kontaktus, azaz ha arra utasítják, emelje föl a kezét, akkor megteszi vagy ha kérdeznek tőle valamit, bólint rá" - nyilatkozott a borsonline.hu-nak dr. Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet orvos-igazgatója.

A szakértő hozzátette, hogy a pislogás lényegében semmit nem jelent, ugyanis egy kómában fekvő beteg is ugyanúgy reagál a fájdalomra, illetve pislog, ha valamit a szeméhez közelítenek.

"Az agy ilyenkor próbálja újraindítani magát, amit úgy kell elképzelni, mint amikor egy számítógépnél feláll a rendszer. Amennyiben egyelőre nincsenek tudatos válaszai a betegnek, akkor sem kell visszaállítani a korábbi gyógyszeres állapotot, ha a keringése, légzése rendben van. Ilyenkor várni kell" - fejezte be mondandóját Dénes doktor.

Hogy vajon mikor épül fel, és egyáltalán mikor ébred fel Schumacher, azt nem tudni. Egy-két hónapos kómából könnyedén ki lehet lábalni, az azonban kisebb csodával érne fel, ha évek után térne magához és tudna normális életet élni.

A Forma-1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát azóta mesterséges kómában tartják, testét folyamatosan hűtik. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből.