rezsiharc;

2014-02-02 13:01:00

Rezsiharc: harmadik felvonás

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten. "Minden külső-belső támadás ellenére kitartunk a rezsicsökkentés politikája mellett" - fogalmazott Németh Szilárd. 

A politikus a sajtótájékoztatón jelezte, javasolják, hogy a Ház kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja a Rogán Antal frakcióvezetővel közös indítványát, amelynek alapján a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökken majd.

"Minden külső-belső támadás ellenére kitartunk a rezsicsökkentés politikája mellett" - fogalmazott Németh Szilárd. Szavai szerint a támadások nemcsak a külföldi tulajdonú közműcégektől érkeznek, hanem "a markukban tartott kijáró emberektől", a magyar baloldaltól, a "Gyurcsány-koalíciótól" és a brüsszeli bürokratáktól is. "Egy rezsicsökkentés, egy brüsszeli támadás. Ehhez már hozzászoktunk" - mondta.

Most is ugyanez történt - folytatta -, hiszen "belengettek" egy kötelezettségszegési eljárást, mondván, a közmű-szolgáltatási piacon nem lehet államilag meghatározott hatósági árakat alkalmazni, mert akkor nem érvényesül a szabad piac elve.

A Fidesz szakpolitikus ezzel kapcsolatban azt mondta: a kömzűszolgáltatások magyarországi privatizációja után az történt, amit a szolgáltatók akartak. Emlékeztetett, 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, az áramé a kétszeresére nőtt, sőt az árak akkor is emelkedtek, amikor a világpiacon csökkentek, az energiahivatal ugyanis folyamatosan teljesítette a cégek kérését, hogy fennmaradjon az extraprofitjuk.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök ugyanakkor elérte, hogy az ő cégei olcsóbban kapják az áramot - jegyezte meg, úgy értékelve ezt, hogy "Gyurcsány olcsó energiáját a magyar családok fizették meg. (...) Ezt hívják szabad piacnak Brüsszelben."
Ezzel szemben a jelenlegi kormánytöbbség rezsit csökkent, amivel tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál - közölte Németh Szilárd, kiemelve, hogy a gazdasági versenyképességhez is elengedhetetlen az olcsó energia, ezért a következő lépésben az iparnak is meg kell teremteni ennek lehetőségét. Mindehhez azonban fenn kell tartani a hatósági árak alkalmazását, amelyet Brüsszel most "kíméletlenül támad" - hangsúlyozta.

A képviselő beszámolt arról, hogy a vasárnap benyújtott törvényjavaslat több fogyasztóvédelmi intézkedést is tartalmaz. Így például azt, hogy a fogyatékossággal élők Braille-írással nyomtatott vagy úgynevezett akadálymentes elektronikus számlát kaphassanak.

A parlament honlapján elérhető előterjesztés része továbbá, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést.  A Fidesz törvényben rögzítené emellett, hogy a magyarországi bankautomatákból való egyszeri készpénzfelvétel felső mértéke 75 ezer forintnál nem lehet kevesebb.

 Az is része az indítványnak, amiről Rogán Antal nyilatkozott a hét folyamán, vagyis hogy 500 millió forintos bírsággal sújthatná a jegybank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.