asztalitenisz;Bajnokok Ligája;Póta Georgina;Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség;World Tour;Liu Jia;

2014-02-03 06:57:00

Póta ezüstérmes a Word Touron

A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első, szombathelyi versenyén, miután a döntőben kétszettes előnyről 4-3-ra kikapott a harmadikként rangsorolt osztrák Liu Jiától.

Póta Georgina igencsak kihasználta  ahazai pálya előnyét, és pályafutása során először jutott WT-viadal fináléjába. Az első helyen kiemelt holland Li Jiao után ismét egy kínai származású rivális, az osztrák színeket képviselő Liu Jia várt Pótára. A világranglista-helyezések alapján ezúttal sem a magyar volt az esélyes, miután Liu a 31., ő pedig az 55. az ITTF aktuális  rangsorában.

A finálét a magyar versenyző kezdte jobban az első két szettet nyerte, a harmadik játszmában, azonban szépíteni tudott az osztrák versenyző és, így feljött 2-1-re. A Berlinben légióskodó Póta aztán a negyedik szettben magabiztosan játszott, jól mozgatta ellenfelét, így a hazai játékos néhány perc alatt kétjátszmás előnybe és a tornagyőzelem kapujába került.

A hatodik szakasz elején Liu továbbra is bizonytalankodott, de miután 3-4-nél időt kért, fordult a kocka, sorra nyerte a labdameneteket, és a szetteket tekintve ismét felzárkózott. A folytatásra is kitartott a lendülete, Póta játéka kissé görcsössé vált, s az osztrák rivális egyenlített, így következhetett a mindent eldöntő játszma.

Eredmények
Férfi egyes, döntő: Daniel Habesohn (osztrák)-Steffen Mengel (német) 4-2 (-8, -9, 9, 8, 9, 5)
Női egyes, döntő: Liu Jia (osztrák)- Póta Georgina 4-3 (-8, -11, 6, -3, 6, 8, 10)

Ebben óriási csata folyt minden egyes labdamenetben, s miközben Liut többször a szerencse is segítette, felváltva gyűjtögették a pontokat a felek.

Az osztrák versenyző 10-7-nél három meccslabdához jutott, s bár Póta ezeket még hárította, a negyediket már nem tudta, így alulmaradt.

"Természetesen ha az ember bejut a döntőbe, akkor ott szeretne nyerni, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen a szereplésemmel - nyilatkozott Póta Georgina, hozzáfűzve: ő már annak is nagyon örült, hogy bekerült a legjobb négy közé.

- "Ott ráadásul sikerült megvernem Li Jiaót, ami nagy fegyvertény. Liu Jia a múlt héten, a Bajnokok Ligájában agyonvert, s ennek fényében a mai eredmény jónak mondható. Nagyon fáradt vagyok, hiszen a nyolcaddöntőtől kezdve nagyon szoros meccseim voltak."

Folytatása - remélhetőleg - következik...