A politika nem szakrális mesterség

Tizennyolc évig állt a legsikeresebb kárpát-medencei kisebbségi párt élén, volt miniszterelnök-helyettes és mindmáig parlamenti képviselő, mégsem tartja profi politikusnak magát. Markó Béla azt vallja: téveszme, hogy a politika olyan szakrális mesterség, amibe a pálya széléről nem szabad beleszólni. Az értelmiségnek igenis kötelessége véleményt nyilvánítania, veszélyes a politikai életet ellenőrzés nélkül hagyni. Verseket ír, nem is akárhogyan, szenátori mandátuma lejártával pedig nem kíván többé politikai szerepet vállalni.

- Időmilliomos lett? Az utóbbi időben újra verseket ír, közíróként is jelen van, kötetei jelennek meg, részt vesz civil rendezvényeken. .. Háttérbe szorult a politika?

- Igen, ezt jó néhány évvel ezelőtt eldöntöttem, El is mondtam, hogy nem egyik pillanatról a másikra akarom abbahagyni a politikát, hanem fokozatosan vonulok hátrébb. Nyilván a legfontosabb lépést akkor meg is tettem, amikor nem vállaltam tovább az RMDSZ elnökségét, viszont parlamenti tagságot igen. Most is szenátor vagyok, ez a mandátum 2016-ig tart. Addig még valamennyire részt veszek az erdélyi magyar politikai életben, de azt is elmondhatom, hogy 2016 lesz a határ, amitől már az égvilágon semmilyen politikai szerepet nem vállalok.

- Nem lehet könnyű...

- Nem könnyű, ezt utólag bevallom. A fokozatosság hasznos lehet olyan szempontból, hogy a megszerzett tapasztalatát át tudja adni az ember, még véleményt tud mondani, esetleg befolyásolni is tudja a politikai döntéseket. Lehet, hogy jobb lett volna, ha egyből teljesen hátat fordítottam volna a politikának, mert akkor az eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élhettem volna reggeltől estig. Időmilliomos azért nem vagyok, mert most meg a megírnivalókkal érzem úgy nap, mint nap, hogy mennyit mulasztottam. Egyáltalán nem szenvedek sem témahiányban, sem ötlethiányban, hanem időhiányban szenvedek. Nagyon sok írnivalóm lenne, folyamatosan dolgozom, szeretem nyilvánvalóan a munkámat, szerettem akkor is, amikor abbahagytam és politikára vállalkoztam.

- Azért akkor is jelentek meg könyvei, amikor miniszterelnök-helyettes, pártelnök és szenátor volt egyszerre.

- Igen, de ezeknek egy része újrakiadás volt, illetve addig kötetben meg nem jelent esszéket, tanulmányokat, előadásokat gyűjtöttem össze. És írni is írtam elég sokáig a kilencvenes években, aztán utána egy jó évtizedet, kimondottan szépírói munkát nem végeztem. Elemzéseket, tanulmányokat, előadásokat akkor is írtam, ezek közül a fontosabbakat összegyűjtöttem, mert legalább ezekkel a politikai szövegekkel jelen akartam lenni a könyvüzletekben, de valóban kimaradt egy évtized a versírásból. De lehet, hogy nem olyan nagy baj, mert ez adott nekem egy sajátos megközelítési módot. Közben telt ugyebár az idő, ment előre az irodalom is, ma már nem úgy írnak verset, mint tegnap írtak, ugyanazok az emberek sem. És nekem most egészen izgalmas dolog volt újra bekapcsolódni ebbe az áramba.

- Hogy nem könnyű ez a fokozatos kivonulás a politikából, az látszik a közírói munkásságából, hiszen már nem egyszer bírálta az RMDSZ-t.

- Arra már gondoltam, hogy talán jobb lett volna egészen hátat fordítani a politikának, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy a közéletnek hátat kellene fordítanom. Én a mai magyar társadalom egyik nagy nyomorúságának éppen azt tartom, hogy a politikát és a közéletet is a politikusokra hagyják az értelmiségiek, nem próbálnak véleményt nyilvánítani, befolyásolni. Én ebben a munkamegosztásban nem hiszek. Ellenőrzés nélkül hagyni a politikát rendkívül veszélyes dolog. Ebben a térségben gyorsan lezárult egy folyamat, nincsenek is profi politikusaink, mert nem volt idő rá, még szakpolitikusok is nehezen kerülnek egyik másik területen, ennek ellenére máris elfogadtuk azt a hamis és téves munkamegosztást, hogy a politika olyan szakrális mesterség, amibe a pálya széléről beleszólni nem lehet. Hát ez nem igaz.

- Magát nem tartja politikusnak?

- Profi politikusnak sohasem tartottam magam és örülök, hogy nem vagyok az, mert ez azt jelenti, hogy nem ezt tekintettem az egzisztenciámnak, nem ehhez kötöttem az életemet.

- Kívülről nézve úgy tűnik, hogy ez az RMDSZ nem az az RMDSZ, amelyet Ön átadott 2011-ben, holott az egy előkészített, biztosított visszavonulás volt. Azt is mondták akkor, leginkább vádlón, hogy gyakorlatilag semmi sem fog változni, hiszen a Markó vonal él tovább. Csak másnak tűnik, vagy tényleg más lett az RMDSZ, azért bírálta?

- Illúzió lett volna egy pillanatra is azt hinni, hogy ha váltás van a szervezet élén és nem csak az elnök személyében, hiszen mások is cserélődtek a vezetésben, akkor marad minden a régiben. Nem is kellett maradnia a régiben. Magam is, 18 év elnökség után nem csak azért hagytam abba, mert úgy éreztem, hogy ez felszippantotta minden energiámat és én az eredeti hivatásomnak akarok élni, hanem azért is, mert úgy láttam lezárult egy korszak. Végigvittünk és megvalósítottunk egy programot, amit van aki elismer, van aki nem, de azok is, akik bírálnak egy-két dologért, kénytelenek elismerni, hogy 1990-től következetesen vittünk egy olyan jogküzdelmet, aminek köszönhetően kialakultak az anyanyelvi oktatás, a nyelvhasználat jogi keretei, a restitúciós folyamat beindult, s bár lassan, de halad, kialakítottunk egy intézményrendszert. ami működik. A folyamat nem zárult le, mert ezeket a jogokat bővíteni kell, de úgy láttam, most kell jönnie egy új vezetésnek, meg kell fogalmaznia új programokat, kell keresnie a további megoldásokat. Van természetesen szemléleti változás az RMDSZ-ben, én nem mindennel értek egyet, ami az RMDSZ-ben történik most, de azt hiszem, ez így természetes.

- A lényeg nem változott?

- Az RMDSZ politikai iránya egyelőre nem változott. Taktikai kérdés, hogy részt veszünk-e egy nagy menetelésben, vagy, hogy kikkel tárgyalunk, kikkel nem, kikkel próbálunk együttműködni. A kérdés az, hogy azok az alapelvek, amelyeket a 90-es években kialakítottunk az RMDSZ-ben még érvényesek-e?, és én azt gondolom, hogy érvényesek.

- Például...

- Az egyik az, hogy egységes politikai képviseletre van szükség a román politikai életben. Esetünkben a többpártrendszer nem csak az 5 százalékos küszöb és részarányunk miatt nem lehetséges, hanem azért sem, mert egy véleményt kell képviselnünk, ahhoz, hogy hatékony érdekérvényesítést tudjunk megvalósítani. Hogy az ideológiai pluralizmust az RMDSZ-en belül hogyan oldjuk meg, az más kérdés. A másik alapelv az, hogy önálló politikát próbálunk folytatni – nem rendeljük magunkat alá sem román, sem a magyarországi politikai akaratnak. Partnerként kívánunk fellépni mindkét irányba, nem pedig alárendelt szerepben.

- Él még ez a függetlenség mindkét irányba? Pletykák szerint Budapest felé az RMDSZ letette a fegyvert. A Máért és KMKF tanácskozásokon kritika nélkül aláírnak minden zárónyilatkozatot, holott az elmúlt négy évben a határon túli közösségek feje fölött születtek meg az őket érintő nemzetpolitikai és támogatási döntések, a külhoni szervezeteknek beleszólási joga gyakorlatilag nincs. De úgy látszik, hogy ez így jó, mert a kezdeti bírálatok megszűntek, mintha már nem csak az RMDSZ, hanem az egész közösség is elfogadta volna ezt az új helyzetet.

- Ez így nem jó, ha valóban így van, ahogy megfogalmazta. Szerintem részben így is van, részben nem. A mindenkori magyar kormánnyal való minél jobb együttműködés elvét én magam hangoztattam legtöbbször. Igaz, hogy általában olyankor kellett nagyon nyomatékosan elmondanom, amikor engem azért bíráltak, hogy baloldali kormányokkal miért működünk együtt. A jobboldalon állandóan azt szerették volna, hogy ha baloldali kormány van, akkor mi is vonuljunk ellenzékbe négy esztendőre. Mindig újból és újból el kellett mondanom, hogy mi egy egész közösséget képviselünk, amelyben vannak jobb és baloldaliak egyaránt, másrészt az erdélyi magyarságnak az az érdeke, hogy a mindenkori magyar kormánnyal minél jobb kapcsolatban legyen. Tehát az, hogy most az RMDSZ vezetősége minél jobb kapcsolatban akar lenni a magyar kormánnyal, hogy rendszeres párbeszédet kíván folytatni, ez rendben van. Ha ez jobbra igaz, akkor balra is igaznak kell lennie. Az a gond, hogy a határon túli magyar szervezetek az utóbbi időben nem tudják meghatározni, hogy mi történik Magyarországon a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikában. Én mindig azt vallottam, hogy az utolsó szót e téren nekünk kell kimondani ezekben a kérdésekben, mert a mi bőrünkre megy a játék, akár a kétoldalú kapcsolatokat, akár pedig a magyar kormány nemzetpolitikai jellegű intézkedéseit illetően. És az utóbbi időben nem érzékelem, hogy lenne módunk az álláspontunkat érvényesíteni. Nélkülünk születnek a döntések, s ezek vagy jók, vagy rosszak. Van, amikor nem jók, persze. A határon túli szervezetek illetékesek abban, hogy a határon túli magyaroknak mi a jó. Ezt a jogot ki kell követelni.

- Nemcsak vezető, hanem eszköz és retorika váltás is történt az RMDSZ-ben. Nyilvánvaló, hogy ellenzékben más a hang és más az eszköztár is, de ez a váltás ennél többnek tűnik. Régebb nem menetelt, hanem tárgyalt az RMDSZ, Az új retorika alapján úgy tűnik, iszonyatos rosszabbodás ment végbe az erdélyi magyarok, mindenekelőtt a tömbben és régiójában többségben élő székelység helyzetében. Nincs autonómiája, zászlaja, egyeteme, semmije... Tényleg romlott a helyzet vagy csak a kommunikáció változott?

- Alapvetően még nem változott a helyzet ahhoz képest, ami 2-3 éve volt. Valóban változott a retorika, de ez azért lehetséges, mert Székelyföldön és másutt is a pohár félig tele van, félig üres, s a félig tele pohár retorikájáról pillanatok alatt át lehet váltani a félig üres poháréra. Amellett, hogy kiépítettünk egy anyanyelvi oktatási rendszert, biztosítottuk a nyelvhasználati jogokat, megerősítettük az önkormányzatainkat is Erdély-szerte, elsősorban a két székely megyében, ahol többségben vagyunk. Ezen a szinten elég jelentős költségvetéssel rendelkeznek, eléggé fontos döntéseket hozhatnak a két megye sorsával kapcsolatosan. És a székelyföldi önkormányzatok élnek is a lehetőséggel. De valóban tovább kellene lépni. Én is úgy gondolom, hogy sajátos közigazgatási autonómiára lenne mód, ezt meg lehetne valósítani, ha Romániában partnert találnánk ehhez. A Székelyföldön előbb-utóbb ez lesz a következő nagy lépés, de hogy mikor, azt egyelőre nehéz megjósolni. Ami viszont okot ad valóban egyfajta retorikaváltásra az, hogy amióta ellenzékben van az RMDSZ, azóta felerősödtek a magyarellenes hangok a román közéletben is, hosszú ideje cirkusz van a szimbólumhasználat kérdésében, van egy folyamatos próbálkozás a szerzett jogok megcsonkítására. És ezt ellenzékben nehéz megakadályozni. Ma az RMDSZ-nek nincs akkora ereje korántsem, mint amikor kormányban volt, nem tudja úgy megvédeni a megszerzett jogokat és nem tud tovább haladni. Ezért van az önkormányzati vezetőkben, az RMDSZ politikusokban is egy állandó elégedetlenség, frusztráltság, ezzel is magyarázható a retorikaváltás.

- Tekintsük átmeneti, az ellenzékiséggel járó állapotnak, vagy ez ennél komolyabb?

- Valóban központi problémának látom ezt a retorikaváltást. Valószínűleg az is nagy hiba, ha egy közösségnek állandóan azt mondjuk, hogy minden szép és rózsaszínű. De legalább ekkora bűn elvenni egy közösség elől a perspektívákat, a jövő reményét és a sikerélményeket. Akármennyire nem tetszik sokaknak, amit mondok, a romániai magyar politika egy sikertörténet. Ami nem azt jelenti, hogy minden sikerült az RMDSZ-nek, sok kudarcunk volt, de alapvetően mégiscsak egy eredményes két és fél évtizedet tudhatunk magunk mögött. Az új nemzedékeknek, akik legfeljebb kisgyerekként élték meg mindezt, azt mondani, hogy semmi sem jó, azért veszélyes, mert ez közvetve azt üzeni a saját közösségünknek, hogy az az eszköztár, amit eddig használtunk, az nem eredményes. Ha mi azt mondjuk, hogy tulajdonképpen nem valósítottunk meg semmit, vagy nagyon keveset, akkor azt is mondjuk, hogy nem jó eszközöket használtunk. Nem az a probléma, hogy az RMDSZ részt vesz-e tüntetéseken vagy nem vesz részt. Ilyent régebben is csináltunk. A gond ott kezdődik, ha ezt alternatívának tekintjük, ha azt mondjuk, vagy ha nem is mondjuk, de elfogadjuk, hogy mások úgy értelmezzék, hogy ez most a bukaresti politizálás helyett van. Ha ez arról szól, hogy nincs értelme a parlamenti politizálásnak, hogy nincs értelme Bukarestben és Brüsszelben ücsörögni, hanem kimegyünk az utcára és másnap abból lesz autonómia, én azt nagyon komoly problémának látom.

- Az RMDSZ tulajdonképpen minden eredményével maga alatt vágja a fát. Minél sikeresebb egy kisebbségi szövetség, annál inkább saját vesztébe rohan. Az új nemzedék már nem ismeri a teljesen üres poharat, csak azt, amely félig van tele. Kezdetben, amikor még elevenebben élt a régi rossz emléke, a lakosság is elégedettebb volt az RMDSZ-el. Most amikor sokkal jobb a helyzet a választópolgár sokkal elégedetlenebb a pohár üres feléért. Mi a perspektíva?

- Nyilván katonaemlékekkel nem lehet szórakoztatni a fiatalokat. Ezt gyerekként, kamaszként én is megtapasztaltam, nem érdekeltek szüleim, nagyszüleim katonaemlékei. Ha mi most elkezdjük mesélni, hogy 1989 előtt vagy a kilencvenes években hogy volt, ezek ma már katonaemlékek. Számunkra nagyon fontosak ezek a viszonyítási pontok, de valószínűleg a mai fiatal nemzedék nem is így viszonyt, hanem Marosvásárhelyt, Kolozsvárt hasonlítja, mondjuk Párizshoz és Münchenhez. Térben viszonyít, nem úgy, mint mi. Én nem gondolom, azt, hogy a politikai vezetőknek nincsen szerepük abban, hogy egy közösségnek milyen a közérzete. Az állandó negatív üzenetek a rossz közérzetet erősítik a közösségben. És még valamit újból és újból tisztázni kellene. Az RMDSZ nem csak politikai párt, hanem társadalomszervezési szerepet is ellát, mert a romániai magyarok életében nincs más, aki ezt ellássa. Az önállóság elve erre is vonatkozik, és úgy látom ez is veszélyben van, ez is elbizonytalanodott. A kettős állampolgárságból nem annak kellene következnie, hogy két szék közt a pad alatt marad ez a közösség.

- És ott maradt?

- Könnyen ott maradhat.

- Mindig hangsúlyozza, hogy sokszínű a romániai magyar közösség, vannak jobb és baloldaliak egyaránt, csak a képviseletének kell egységesnek lennie. Azonban ha szétnézek a Kárpát-medencében és Erdélyben, minden kisebbségi magyar formáció jobboldali. Ugyebár az RMDSZ is az Európai Néppárt tagja. A magyarországi pártok közül a jobboldaliak a legnépszerűbbek, elsöprő többséggel. Nem látszik ez a sokszínűség.

- Szerintem a határon túli magyar társadalmak mindmáig elsősorban nem ideológiák mentén tagolódnak. Az RMDSZ-ben sem ideológiai jellegűek a nagy viták, hanem az eszközökről szólnak, arról, hogy párbeszéddel vagy sem, mérsékelten vagy pedig radikális föllépéssel és eszközökkel kell a kisebbségi magyar kérdést megoldani. A kisebbségi közösségek igazi nagy vitái mindig az identitás problémákhoz kötődnek. Másrészt nekem elég élés véleményem van arról, hogy ezeknek az országoknak az életében végbement-e egy valós ideológiai tagolódás, vagy még mindig ott tartunk, hogy kineveztük a jobboldali pártokat, a baloldaliakat, vagy ők magukat nevezték ki. Közben a programok keverednek, ki balról előz, miközben jobboldali, ki jobbról, miközben baloldali. Megvannak persze a véleménykülönbségek, amik oda vezetnek, hogy előbb-utóbb tagolódni fogunk mi is, és a társadalmak is, amelyekben élünk. Az RMDSZ-nek a kilencvenes évek elején el kellett döntenie, hová áll, és akkor jobboldali európai pártcsaládba kerültünk. Programunk valóban sok tekintetben inkább jobboldali volt, leginkább a restitúciót emelném ki, de egészében az RMDSZ mindig középen állt. Soha nem fogadtam el, hogy jobboldali pártnak tekintsék és nem is az.

- Közeleg a magyarországi parlamenti választás. Nem tart attól, hogy a nemzetegyesítés a nemzet összeugratásává válik, hogy a választási részvétel miatt bűnbakká, ellenséggé válik az erdélyi magyarság, még akkor is, ha ez a választás nem azon a 2-3 mandátumon múlik majd?

- Ezt a beleszólást nem a határon túli magyarok kérték és gyűrik le a magyarországiak torkán, hanem a magyarországiak által választott országgyűlés döntött így. Lehet, hogy vannak és lesznek ilyen ellenséges hangok, de ez nem méltányos, mert a határon túliaknak nem is volt módjuk, hogy erről döntsenek. Legfeljebb kinek-kinek egyénként lesz módja eldönteni, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. De magát a lehetőséget a magyar politika teremtette meg.

- Ön szerint jó döntés volt?

- Szerintem egy dolog a kettős állampolgárság, és más dolog a választásokon való részvétel. Az valóban problémás dolog, hogy azok is szavaznak a magyarországi politikai berendezkedésről, akiket az itteni szociális, oktatási, gazdaságpolitika stb. nem érint. A határon túliakat csak a kül- és szomszédságpolitika illetve a nemzetpolitika érinti. E téren lehetőséget kellett volna adni, hogy beleszólhassanak. De az, hogy olyasmiről szavazz, aminek következményei aztán téged nem érintenek, az erősen problémás a véleményem szerint. Másrészt az a gondom vele, hogy ellazítja az otthoni politikai kötődéseket és felelősségeket. Akik itt szavaznak, azokat részben feloldozza, hogy már beleszóltak abba mi van az itteni politikai életben és nem biztos, hogy el fognak menni az ottani választásokon. Márpedig a romániai magyaroknak véleményem szerint a romániai választásokon kellene minél nagyobb számban részt venniük. Nem igaz, hogy a kettős állampolgársággal automatikusan együtt kell járnia a választásokon való részvétellel. Szerintem ez ma már sokkal inkább lakhelyfüggő.