MSZP;gyed extra;

2014-02-03 18:34:00

MSZP: a Fidesz nem védi a kismamákat

Az MSZP közlése szerint a Fidesz képviselői egy hétfői parlamenti bizottsági ülésen megakadályozták, hogy kiterjesszék a kismamák munkahelyi védelmét, és kiderült: "az Orbán-kormány egyetért azzal, hogy a kismamák kirúghatóak".

 Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a parlament ifjúsági bizottsága hétfői ülésén tárgyalta azt az MSZP törvényjavaslatot, amelyet a dolgozó szülők védelme érdekében nyújtottak be, és amit a kormánypárti képviselők nem támogattak.

"Ezzel bebizonyították, hogy jelenlegi formájában a gyed extra csak üres kampányfogás" - írta Varga László, hozzátéve: bármikor kirúghatják a munkába visszatérő szülőket, és a törvényi ellentmondások miatt továbbra sem egyértelmű egyebek mellett az sem, hogy lehet-e dupla gyest igénybe venni. "A Mesterházy-kormány ki fogja javítani a gyed extra hibáit, érdemi segítséget ad a gyereket nevelő édesanyáknak" - zárta közleményét az ellenzéki politikus.