elnök;Hollande;szerető;

2014-02-04 18:48:00

Eljárás az elnököt leleplező bulvármagazin ellen

Eljárást indított a Párizs közeli Nanterre ügyészsége a Closer bulvármagazin ellen, amely január 17-i számában egy fotót közölt a gépkocsiját vezető Julie Gayet-ról, arról a színésznőről, akinek viszonyát Francois Hollande francia elnökkel alig egy héttel korábban leplezte le ugyanez a lap.

A magazin ellen a színésznő tett feljelentést a magánélet intimitásának megsértése miatt a második fotósorozat megjelenését követően - közölte kedden Robert Gelli ügyész. Elmondta, hogy a feljelentés "kifejezetten a második Closer-sorozatra" vonatkozik, amelyben Julie Gayet-t saját gépkocsija vezetése közben örökítették meg, ami magánterületnek számít a francia joggyakorlat szerint. A magánélet intimitásának szándékos megsértése egy év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós (14 millió forintos) pénzbírsággal sújtható.

A színésznő először 2013 márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen annak érdekében, hogy a rendőrség kiderítse: ki terjeszti, hogy viszonya van az államfővel. A párizsi ügyészég által akkor megindított eljárást augusztusban eredménytelenül lezárták.

A színésznő újabb feljelentésének nincs köze ahhoz a közte és a bulvárlap között folyó polgári peres eljáráshoz, amelynek első tárgyalása március 6-án lesz a Nanterre-i bíróságon a magánélet megsértése miatt. Ez utóbbi ügyben 50 ezer eurós (15,5 millió forint) kártérítést és 4 ezer eurós (1,2 millió forintos) perköltségtérítést követel a színésznő, valamint azt, hogy a Closer a címlapjának a felén tegye közzé az ítéletet.

A Closer január 10-én megjelent számában egy hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban számolt be arról, hogy az 59 éves Hollande-nak és a 41 éves Julie Gayet-nak viszonya van. A közterületen készült fotókon az elnök és a színésznő nem látható együtt, mindkettőjüket állítólag azon párizsi lakóház előtt fotózták le, ahol rendszeresen találkoztak. Egy héttel későbbi számában a magazin egy újabb cikkben azt állította, hogy Hollande és Gayet kapcsolata az elnökválasztás előtt kezdődött: már két éve viszonyuk van. Az államfő a január 13-i sajtótájékoztatóján azt mondta: "teljesen felháborította" a magazin eljárása, de nem akarja bíróság elé vinni az ügyet. Hollande két héttel később bejelentette, hogy különvált Valérie Trierweilertől, a Paris Match 48 éves újságírónőjétől, akivel hivatalosan 2007 óta élt együtt. 

A természetességéről, kedvességéről és visszafogottságáról ismert Julie Gayet az elmúlt húsz évben több mint hetven filmben játszott, elsősorban epizódszerepeket. Az utóbbi években fiatal rendezők szerzői filmjeinek producereként is ismert. Egy héttel ezelőtt jelölést kapott a legjobb mellékszereplő kategóriában a César-díjra, amelynek díjátadó gáláját február 28-án rendezik Párizsban.