70 év után látható a kisszebedi oltár

Ismét látható a Magyar Nemzeti Galériában legnagyobb, múzeumban őrzött szárnyas oltár. A kisszebeni Keresztelő Szent János-plébániatemplom egykori főoltára (1490-1516 között) a középkori magyar királyság, és egyben Közép-Európa egyik legnagyobb oltárépítménye volt.

A 24 táblaképpel - az ünnepi oldalon Keresztelő Szent János legendájának, a hétköznapin Mária életének ábrázolásával -, a szekrényben Szűz Mária, Szent Péter és Keresztelő Szent János életnagyságon felüli szobraival, a szekrényfeleken vértanú szüzekkel és az oromzatban további szobrokkal díszített oltár készítése bizonyára hosszú éveket, sőt évtizedeket vett igénybe.

A kisszebeni főoltár 1909-ben került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, ahol 1928-ban felállították a múzeum Márvány Csarnokában. A II. világháború idején, Budapest bombázásakor, 1944-ben az oltárt szétbontották és a múzeum pincéjében helyezték el.

A legrosszabb állapotban lévő táblaképek és szobrok állagmegóvása 1945 után azonnal elkezdődött. 1954-től 11 táblakép alapos restaurálása, a barokk átfestések eltávolítása is megtörtént. Az oltár szétszedett darabjait 1973-ban hozták szállítható állapotba, és átadták a Magyar Nemzeti Galériának.

A helyreállítás az 1980-as évek végén folytatódott, 1991-ben történt meg a teljes anyag restaurátori és művészettörténeti felmérése, az 1990-es évek végéig a szobrok nagy részének és a Szentháromságot ábrázoló táblaképnek a helyreállítása folyt.

Nemrégen fejeződött be "A világ teremtése" jelenet restaurálása, mely most látható először a barokk átfestés eltávolítása után. 2002 és 2013 között több minisztériumi és NKA pályázat anyagi segítségével sikerült az építészeti részek és a predella helyreállítását elvégezni.

A hosszú évtizedek óta restaurálás alatt álló oltáron több mint 30 restaurátor és munkatársaik dolgoztak. A jelenleg még nem látható részek restaurálása a következő években tovább folytatódik. A tervek szerint 2015 őszre az oromzat restaurálása is befejeződik.

Szerző
Frissítve: 2014.02.05. 21:16

Észak-koreaiak harca az agymosás ellen

Észak-Korea továbbra is tűzzel-vassal irtja a nyugati kultúra elterjedését. A sztálinista állam az egyetlen olyan ország a világon, ahol nemcsak a műholdas televíziózás, az internet tiltott, de a televíziókat és a rádiókat is előre behangolják a KCTV hivatalos állami csatornájára. A Kínához közeli településeken ezért új módszert találtak, hogy kijátsszákfixtarifás kínai mobiltelefon-kártyákat vásárolnak a feketepiacon.

Az észak-koreai televízió némi trükkel Magyarországon is fogható. Phenjanban azonban csak a helyi médiumok adását lehet nézni. Aki megszegi ezt az előírást, munkatáborral, sőt akár halálbüntetéssel is sújthatják. Phenjanban mondhatni világszínvonalra fejlesztették az információk megszűrését, igaz, ezt a 21. században nagy jóindulattal sem nevezhetnénk kivételes erénynek.

A televízió vásárlását ma is csak a tehetősebbek, főként az áltagnál jobban élő phenjaniak engedhetik meg maguknak, hiszen egy készülék ára körülbelül nyolchavi átlagfizetéssel egyenértékű. A Szovjetunió felbomlását követően a helyi gyárak többsége leállt, tévékészülékeket csak importálni tudott az ország, s e tekintetben ma is behozatalra szorul.

Ha valaki rádiót vagy televíziót vásárol, köteles bejelenteni az Elektronikai Vizsgálóintézetnél. A hivatal feladata az, hogy behangolja az engedélyezett csatornát, a KCTV műsorát, s hatástalanítsa a hangolóberendezést.  Lehet-e ilyen intézkedések mellett bármi fogalma az észak-koreai átlagpolgárnak a külvilágról?

A merészebbeknek és ügyesebbeknek igen. Barbara Demick amerikai újságírónő Nincs mit irigyelnünk a világtól című könyvében Dél-Koreába menekült északiak életútját mutatta be. Ebből derült ki, hogy a rádiót viszonylag egyszerűen lehet "meghekkelni". Le kell szedni a készülék hátlapját, elvágni a kijelzőhöz rögzített továbbítószalagot, majd kézzel be lehet állítani a kívánt csatornát.

A televízió átalakítása azért nehezebb, mert az ellenőrző hivatal pecséttel látja el a tévé gombjait ezzel igazolva, hogy azt már behangolták a megfelelő csatornára. Nehéz megoldani, hogy a pecsét ne sérüljön. Ennek állapotát rendszeresen ellenőrzik az Elektronikai Vizsgálóintézet munkatársai, akik a leglehetetlenebb időpontban toppannak be a lakásokra.

A külvilág felfedezésének egy újfajta módja a mobiltelefon. Phenjanban egyre több a mobil, igaz, ezekről nem lehet határon túli számokat tárcsázni. Mint a Radio Free Asia (RFA) január közepén jelezte, a mobiltelefonokból megkezdték a bluetooth kapcsolatot biztosító eszköz kiszerelését, hiszen ezáltal lehetővé válik az adatcsere a hozzá kapcsolt szerkezettel.

A helyi hatóságok azonban attól tartanak, hogy az ellenőrizhetetlen letöltésekkel az észak-koreaiak illegális tartalmakhoz jutnak. Az RFA úgy értesült, hogy az adott hivatal az összes kint lévő mobiltelefont begyűjtötte, s kiszerelték belőlük a bluetooth modult.

Akadnak azonban olyanok, akik még e megszorítások ellenére is ki tudják játszani a hatóságokat. A kilencvenes években, az éhínség idején legalább százezer nő menekült Kínában, s ment hozzá kínai férfihoz. Sok a szomszédos országban letelepedett észak-koreai mind a mai napigcsempészetből él.Ismerik a Tumen-folyón a kevésbé őrzött, sekélyebb átjárókat, no és azokat a korrupt határőröket, akik némi apanázs fejében szemet hunynak az illegális áruk behozatala felett.

A csempészek tömegesen juttattak kínai SIM-kártyákat Észak-Koreába, amelyekkel a helyiek szabadon telefonálhatnak külföldre - írta a minap a Daily North Korea információs portálja. E kártyák persze csak a határ közelében használhatóak, ahol még elérhetőek a kínai mobilszolgáltatók jelei.

Csakhogy a rezsim ezt a módszert is felfedezte, ezért - mint a Daily NK írta -, zavaró berendezéseket helyeztek el Muszanban, Hoeryeongban és Onszungban. Hogy a titkosszolgálat munkatársai biztosra menjenek, éjjelente rendszeresen járőröznek az északi településeken, mivel ki akarják szűrni a kínai SIM-kártyával rendelkezőket. Persze egy telefont könnyebb elrejteni, mint egy televíziót vagy rádiót.

Az észak-koreaiak találékonysága azonban a jelek szerint távolról sem lebecsülendő. Rájöttek arra, hogy bár a kínai SIM-kártyákat használhatatlanná teszik a zavaró berendezések, a működésképtelenséget előidéző jel nem érinti a fix tarifájú, szintén Kínából becsempészett nemzetközi hívókártyákat.

Mint a Daily NK helyi beszámolókra hivatkozva írja, e kártyákkal kifejezetten jó minőségű telefonbeszélgetéseket lehet folytatni. A lap arról is beszámol, hogy egy észak-koreai csempész az "ismert" határőröknek személyesen is megmutatta, hogy a kártyák segítségével miként lehet kommunikálni a külvilággal.

Nehézséget jelent azonban, hogy az év eleje óta tovább szigorították az ellenőrzést a 1300 kilométeres kínai-észak-koreaihatárszakaszon, keményen lépnek fel a korrupt, vagy éppen engedékenyebb határőrök ellen. Így a csempészet is nehezebbé vált. A rendszer legnagyobb ellenségei a dél-koreai DVD-k, amelyekből hamar kiderül, hogy Dél-Koreában nem nyomorognak az emberek, ahogy ezt az északi médiumok állítják.

Frissítve: 2014.02.05. 21:02

Észak-koreaiak harca az agymosás ellen

Észak-Korea továbbra is tűzzel-vassal irtja a nyugati kultúra elterjedését. A sztálinista állam az egyetlen olyan ország a világon, ahol nemcsak a műholdas televíziózás, az internet tiltott, de a televíziókat és a rádiókat is előre behangolják a KCTV hivatalos állami csatornájára. A Kínához közeli településeken ezért új módszert találtak, hogy kijátsszákfixtarifás kínai mobiltelefon-kártyákat vásárolnak a feketepiacon.

Az észak-koreai televízió némi trükkel Magyarországon is fogható. Phenjanban azonban csak a helyi médiumok adását lehet nézni. Aki megszegi ezt az előírást, munkatáborral, sőt akár halálbüntetéssel is sújthatják. Phenjanban mondhatni világszínvonalra fejlesztették az információk megszűrését, igaz, ezt a 21. században nagy jóindulattal sem nevezhetnénk kivételes erénynek.

A televízió vásárlását ma is csak a tehetősebbek, főként az áltagnál jobban élő phenjaniak engedhetik meg maguknak, hiszen egy készülék ára körülbelül nyolchavi átlagfizetéssel egyenértékű. A Szovjetunió felbomlását követően a helyi gyárak többsége leállt, tévékészülékeket csak importálni tudott az ország, s e tekintetben ma is behozatalra szorul.

Ha valaki rádiót vagy televíziót vásárol, köteles bejelenteni az Elektronikai Vizsgálóintézetnél. A hivatal feladata az, hogy behangolja az engedélyezett csatornát, a KCTV műsorát, s hatástalanítsa a hangolóberendezést.  Lehet-e ilyen intézkedések mellett bármi fogalma az észak-koreai átlagpolgárnak a külvilágról?

A merészebbeknek és ügyesebbeknek igen. Barbara Demick amerikai újságírónő Nincs mit irigyelnünk a világtól című könyvében Dél-Koreába menekült északiak életútját mutatta be. Ebből derült ki, hogy a rádiót viszonylag egyszerűen lehet "meghekkelni". Le kell szedni a készülék hátlapját, elvágni a kijelzőhöz rögzített továbbítószalagot, majd kézzel be lehet állítani a kívánt csatornát.

A televízió átalakítása azért nehezebb, mert az ellenőrző hivatal pecséttel látja el a tévé gombjait ezzel igazolva, hogy azt már behangolták a megfelelő csatornára. Nehéz megoldani, hogy a pecsét ne sérüljön. Ennek állapotát rendszeresen ellenőrzik az Elektronikai Vizsgálóintézet munkatársai, akik a leglehetetlenebb időpontban toppannak be a lakásokra.

A külvilág felfedezésének egy újfajta módja a mobiltelefon. Phenjanban egyre több a mobil, igaz, ezekről nem lehet határon túli számokat tárcsázni. Mint a Radio Free Asia (RFA) január közepén jelezte, a mobiltelefonokból megkezdték a bluetooth kapcsolatot biztosító eszköz kiszerelését, hiszen ezáltal lehetővé válik az adatcsere a hozzá kapcsolt szerkezettel.

A helyi hatóságok azonban attól tartanak, hogy az ellenőrizhetetlen letöltésekkel az észak-koreaiak illegális tartalmakhoz jutnak. Az RFA úgy értesült, hogy az adott hivatal az összes kint lévő mobiltelefont begyűjtötte, s kiszerelték belőlük a bluetooth modult.

Akadnak azonban olyanok, akik még e megszorítások ellenére is ki tudják játszani a hatóságokat. A kilencvenes években, az éhínség idején legalább százezer nő menekült Kínában, s ment hozzá kínai férfihoz. Sok a szomszédos országban letelepedett észak-koreai mind a mai napigcsempészetből él.Ismerik a Tumen-folyón a kevésbé őrzött, sekélyebb átjárókat, no és azokat a korrupt határőröket, akik némi apanázs fejében szemet hunynak az illegális áruk behozatala felett.

A csempészek tömegesen juttattak kínai SIM-kártyákat Észak-Koreába, amelyekkel a helyiek szabadon telefonálhatnak külföldre - írta a minap a Daily North Korea információs portálja. E kártyák persze csak a határ közelében használhatóak, ahol még elérhetőek a kínai mobilszolgáltatók jelei.

Csakhogy a rezsim ezt a módszert is felfedezte, ezért - mint a Daily NK írta -, zavaró berendezéseket helyeztek el Muszanban, Hoeryeongban és Onszungban. Hogy a titkosszolgálat munkatársai biztosra menjenek, éjjelente rendszeresen járőröznek az északi településeken, mivel ki akarják szűrni a kínai SIM-kártyával rendelkezőket. Persze egy telefont könnyebb elrejteni, mint egy televíziót vagy rádiót.

Az észak-koreaiak találékonysága azonban a jelek szerint távolról sem lebecsülendő. Rájöttek arra, hogy bár a kínai SIM-kártyákat használhatatlanná teszik a zavaró berendezések, a működésképtelenséget előidéző jel nem érinti a fix tarifájú, szintén Kínából becsempészett nemzetközi hívókártyákat.

Mint a Daily NK helyi beszámolókra hivatkozva írja, e kártyákkal kifejezetten jó minőségű telefonbeszélgetéseket lehet folytatni. A lap arról is beszámol, hogy egy észak-koreai csempész az "ismert" határőröknek személyesen is megmutatta, hogy a kártyák segítségével miként lehet kommunikálni a külvilággal.

Nehézséget jelent azonban, hogy az év eleje óta tovább szigorították az ellenőrzést a 1300 kilométeres kínai-észak-koreaihatárszakaszon, keményen lépnek fel a korrupt, vagy éppen engedékenyebb határőrök ellen. Így a csempészet is nehezebbé vált. A rendszer legnagyobb ellenségei a dél-koreai DVD-k, amelyekből hamar kiderül, hogy Dél-Koreában nem nyomorognak az emberek, ahogy ezt az északi médiumok állítják.

Frissítve: 2014.02.05. 21:02